Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A kis Bingó meg a nagy Pongrácz

gubbaszkodva hörgött-morgott, és egyre járt a keze; döfött jobbrabalra, vaktában, sebesen. A kutyája már ott volt mellette, s azt marta, a ki közelebb volt hozzá. A legények jajgatva ugráltak félre. Mindegyiken volt egy hasítás vagy egy szúrás. A kis Bingó felpattant a földről s megforgatta véres vadászkését: — Kifele innen, aszondom! — kiáltotta. — Lóduljon innen mindenki, a kinek kedves az élete! . . . S a mint Karva Misa tajtékzó indulattal még egyszer megragadta : megszegett nyakkal fordult neki s mint a bakkecske beledöfött a fejével a legény gyomrába. Misa elvágódott mint a lisztes zsák, s hemperegve gurult a söntésig. — Meg ne mocczanjon Pongrácz bácsi! — ordította a kis Bingó. — Maga még agyonüt valakit! Nem kell nekem segítség! . . . Mit forgatja kend úgy a szemét? Tán vért ihatnék kend? A nagy Pongrácz maga se tudta, hogy történt, olyasmit érzett, a mit még sohasem. Elmúlt veleszületett gyávasága, s kedvet érzett, hogy roppant erejét egy kicsit kipróbálja. Bődült egyet, mint a rosszkedvű bika s felkapta a mögötte levő asztalt. Hogy üssön is vele, azt senki se várta meg. Egymás hátán rohantak ki a megszabdalt, megszurkált legények. Olyan is volt köztök, a ki az ablakon próbált kibújni, de ott szorult. Annak a bent maradt részével azután „Csípd meg" kezdett el kaczérkodni, de úgy, hogy a legénynek kicsordult tőle a könny a szeméből. A mikor senki se volt már az ivóban, a kis Bingó leverte a kutyát a megszorult legényről. Valahogy visszaczibálta, minthogy előre úgy sem mehetett volna. 78