Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Koczapuskások

— Még rá is lőttél. Talán igazság szerint te lőtted. Hisz én nem tudok lőni. — Mindegy kérem, az úrnál találódott, tessen jönni — vágott közbe a fináncz. Kesely borzasztó szemeket vet Lengőre. Nem tudja, mi történt vele. Most már emlékszik, hogy tegnap ultimo volt, tehát ma nem lehet tizenötödike. Lengő nem birja tovább; — elkezd kaczagni, hogy csuklik belé. Kesely dühösen fordul a finánczhoz: Ö is rálőtt, vádaskodik, s felfújja magát, mint a méregduda. — Kérem, nem arról van most szó. Önnél találódott. Tessen jönni . . . Kesely belátja, hogy itt hiába minden. Indul a fináncczal. Lengő kint várja meg a barátját s egyre kaczag, hogy a könye is csurog belé. A mikor végre Kesely előkerül, feltűnően csöndes, nem rosszkedvű. Még ő is nevet. Együtt mulatnak a bolond eseten. Pár nap múlva azután megkapja Lengő az idézést a hatóságtól. Kisül, hogy a finánczok előtt Kesely az ő nevét és lakását mondta be. Lengő majd kipukkad. Utazik oda, a hol az a bizonyos fináncz ácsorgott az állomáson. Nem leli. Megbetegedett; — hazaeresztették, talán vissza sem jön többet. A másik, a ki a jegyzőkönyvet felvette, vaksi, olyan rövidlátó, hogy két arasznyira már nem tudja megkülönböztetni az embert a kutágastól. Ö biz' nem tudja, ki volt itt, mi volt itt. Ő biz' rá nem ösmer senkire sem. A ki fel van irva, az a bűnös. — Mit akar az úr? Hisz itt van világosan: Lengő! No hát, igaz-e, hogy önt hívják Lengőnek? Lengő tudomásul veszi a büntetést, s tombolva rohan el. 44