Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Egy bús vadász s a kutyája

Egy bús vadász s a kutyája. Makari a vállára vette a puskáját s csettintett Fagótnak, a nehézkes öreg német vizslának, „a ki" már úgyis sejtette, hogy lesz valami, mert alig nyúlt a gazdája a puska után, feltápászkodott a pokróczárói s elkezdte a derekát riszálni; mellesleg pedig fagótozott hozzá. Ha van náthás borjú, úgy az bőghet olyformán, a hogy Fagót szokott. (A plébános úr rögtön libabőrös lett, ha meghallotta.) Különben jámbor, példás viseletű állat volt őkeme, de az egyenruhát sehogysem állhatta. Ha például fináncz vetődött Makariékhoz: Fagót menten az ágy alá, vagy a diván alá bújt s onnan buffogott — dohogott ki, neheztelő szigorúsággal, a mig az uniformisnak még a szagát is el nem hordta a szél. Most hál' istennek, nyoma sem volt fináncznak, s a világ véghetetlenül derűs vala. A tavasz mintha önmagát akarta volna felülmúlni, úgy ragyogott és melegített. Az orgonabokrok tele voltak zsenge levélhajtással; s a hány veréb, mind rájok telepedett, ott pörölt-vitatkozott a gyönyörű zöld tanyán. Hát még odakint!... A nagy kaszáló táján, a hol ilyenkor lepi el a laposokat a sárga gólyahír, a bűvös-bájos aranyvirág, a melynek selyemből van a levele és bársonyból a virága. — A ringó fényes bokréta seregestől nő ki a vízből, s hogy ha egy kis szél támad: a gyönge hullám hátán mintha szabadon libegne valamennyi. Az érzéki csalódás azt érezteti ilyenkor az egy pontra néző szemmel, hogy a hány virágcsomó, az mind helyet változtat; — arrább mozdul, — a merre 34