Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Furcsa párbaj

A túzok gyönyörű futamban mérte fel a tarlót czikkczakkosan, s látni lehetett, hogy tetszés szerint fut el Barnabástól. A magyar rónák struczmadara nem futott világgá, hanem mindenféle ravasz gondolattal iparkodott Barnabást megkerülni, hogy a háta mögött a tengeriföldre menekülhessen, a hol gyarló emberfia többé rá nem akad. Ezt kellett Barnabásnak minden áron megakadályoznia. A sakktábla figuráinak a mozgási formái közt lejtettek végig egy „pas de deux"-t a széles térségen. Valahányszor a túzok gyanús mozdulattal oldalt fordult, hogy kikerülje kurtalábu ellenfelét, Barnabás mindannyiszor őrülten rugaszkodott neki és illetlen szavakat kiabált. Megakadályozta szándéka kivitelében a szegény madarat. De minthogy a túzok toilette-je mégis könyebb volt, mint a Barnabásé, végre sikerült a kitartással űzött haditerv. Egy merész nekirugaszkodás, és a túzok elinalt Barnabás mellett, a ki végső kétségbeesésében rá akarta magát dobni, hogy a saját testével nyomja agyon, de csak azt érte el, hogy a földre zuhant s a hegyes tarló össze-vissza szúrta az arczát. Felugrani s a nagy tért nyert túzok után rohanni, pillanat műve volt. A törtszárnyú túzok játszva komázott ettőlfogva a veszedelemmel. Úgy futott, mint a paripa s Barnabás lelkendezve követte. Egyetlen mód lett volna még a diadalra. Ha nála van a puskája. Akkor talán egy jó lövés még meghozta volna az oly hőn szomjazott boszút. De a puska ott volt a határdomb mellett egy bokorban, s bárha a túzok egyenesen arra vette útját, az olyan halálra vált alak, a milyenné Barnabást az őrült futás tette, nem sok sikert remélhetett ettől a fordulattól. Teljes lemondással, s közel ahhoz, hogy dühében sírva fakadjon, vette észre a boldogtalan Nimród, hogy az Bársony. Mulattató vadászrajzok. 129 9