Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Gyuri bácsi

Málcsi mindjárt a karomba kapaszkodott s azt mondta, hogy lovagjául választ. Bencze is ott volt és kékült-zöldült mérgében, a mit hogy megláttam, mindjárt sokkal szivesebben vállaltam el Málcsit. Az erdész nagy óvatossággal vezetett bennünket a helyünkre. Igazán nagyszerű pontot juttafott nekem. A dohosvölgynek egy mély szögletét, a hol szinte holtbizonyossággal kellett farkasnak rám jönni, ha csak egy toportyán volt is az erdőben. A mikor az erdész tovább ment, így szólott jelentősen: oszt' vigyázzanak egymásra gyermekeim. Igaz, ni, gondoltam, 'iszen ketten leszünk. Azt hiszem, egy pillanatra elkomorodtam, de Málcsi megvigasztalt: — Ne féljen, mondta, csöndben leszek. Meg sem mocczanok az egész hajtás alatt. Leült egy sziklára, elibém, két lépésnyire tőlem s onnan pillantott rám, igézetesen, érzelmesen. Ámbár csakugyan hallgatott, mégis roppant rosszul éreztem magamat. Mondanom illett volna valamit, de csak nem kezdhettem most szerelmet vallani? Pedig csiklandozott az alkalom, minthogy olyan nagyszerűen magunkban voltunk, s Málcsi — mondom — úgy nézett rám, de úgy! . . . Már kezdődött a hajtás, a miki Az erdőben itt is, ott is mozgás nesze támadt. Valami nagy vad, talán szarvas, robogott el fölöttünk, a dombon. Málcsi felugrott: — Jézus! — kiáltotta. kezét s némán megkinált valamivel. Eg volt, a mit az úton talált. - Köszönöm szépen, gondoltam egy ilyen gyönge mozdulatot is észrevehet a farkas. Hanem azért kénytelen voltam elfogadni a kedves ajándékot. 5