Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A tanácsos úr vadászik

1 ^— dásával telik. A végső állomáson nagy sürHfetyfí^^ gölődéssel osztozkodnak a szekereken. Rázós sSjltó^ parasztszekerek dőczőgtetik ki az egész társaságot a vadá^fjj sza

t helyére. A vadászmester előáll s rendelkezik. A tanáBÉr esős úr kapja a legjobb helyet. — Indulás! . . . Előre! . . . Sy|L kezdődik az előnyomulás. A tanácsos úr úgy fogja a puskáját, mintha lőcs volna a kezében. — Jön egy vad. Puff! . . . Azaz dehogy is: puff. A puska nincs megtöltve. A tanácsos úr kapkod a tarisznyája után. Szent Isten! Mégis elfelejtett valamit! A patront! . . . Otthon hagyta ? — Nem a'; hisz' meg sem rendelte. Arról tökéletesen megfeledkezett. Mit van mit tenni, szégyenszemre a szomszéd puskáshoz küld töltényért. Az a fejét csóválja, de ad egy tuczatot. A tanácsos úr tölteni próbál, de nem lehet. Az ő puskája másforma kaliberű, mint a kölcsön kapott töltény. A túlsó oldalon levő puskás végre kisegíti. Megint jön egy vad. Puff! Most már szól a puska, és — felordít egy hajtó. A vadászmester „lefúj". Inkviziczió következik. Ki lőtt? Ki srétezte meg azt a szegény embert? A tanácsos úr röstelkedve hallgatja a megjegyzéseket. Végre is zsebébe nyul és fizet, mint a köles. A hajtó kibékül. Az idő csakugyan „változott", mert teljesen kiderült. A gummicsizmában járni gyötrelem. A tanácsos úr izzad. Mire a vadászatnak vége, alig bírja vonszolni magát. Ha csak „komóczió" kellett, az volt bőségesen. Olyan fáradt, hogy az étel se kell neki. A finom konzerveket a társai fogyasztják el. 95 1