Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - Szűzhavon

őket, hogy mindenüvé bekandikáljanak, ahol valami rejtett jót sejtenek. Megül egy fürge szénczinege a borókabokor előtt, ott, ahol nyilás vezet alája a hó közt. — Czin—czin—czin?! — mondja éles, csengő, kérdező hangon, mintha azt tudakolná: ki van idehaza? Aztán, hogy nincs felelet, befejezi a kérdezősködést: «czincserere!» A következő pillanatban már más bokron áll tótágast; ott érdekli valami, amit a havas galyon csak a czinke-szem tudhat felfedezni. Pördűlésével megrezgeti a bokrot, ott hagyja látogatásának a nyomát abban, hogy ahol megfordul: leveri a galyról az omlós szűzhavat.