Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A néma völgyben

Csak egy pillanatig tart, amig ismét visszarúgja magát, de az a másodpercznyi ingadozás elég a nyestnek hogy határozzon. Nyílsebesen szalad neki a nagy bagolynak s a bőrét koczkáztatva elugrik mellette. Amint a levegőben kinyújtózva száll, felborzolja aggodalmas mérgében a szőrét. A nagy uhu rémült berzengéssel csap hozzá; szentül hiszi, hogy ez most támadás. Pedig dehogy az, dehogy! Csak a szorongatottak vakmerősége a kétségbeesett menekülésben. «Puhh! fuhhh!» hangzik, szinte élesen, majdnem sziszegve; — de a következő pillanatban már bután bámul a bagoly, mert sehol sincs a nyest. Hanyatthomíok bukdácsolt le a vastag fa derekán s éppen most tűnik el a dohos nyirkos fű közt, ami a barna sziklákat környékezi. * A villámütött fán megint csend van. A nap eltűnt a domb mögött s abban a pillanatban árnyék borúit az egész völgyre Ki tudja, hol jár a nyest azóta? Hisz neki is most virrad, mint a nagy bagolynak. A nagy bagoly a növekvő árnyék láttára magához téiUafriegnyugszik, haragja elmúlik. Hisz itt az ő ideje. Újra emelgeti hatalmas szárnyát, de abból már csak benső ösztöne tör ki az igazi szabadoknak, azoknak, akik röpülni tudnákl £ >íibo;-No r. edzői A .sasi irn : ajibv ,sv. íyíŰEneyge — lünsíjelöv - Leso rssay^ .j'hsijaogefi.