Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A hóhér mulat

Fakó, fonnyadt sással borított terűlet van beékelve a rétbe, közel a patakhoz. Annak a szélén most megcsirren valami. Rekedt zsebegés hangja kél a sás közt. Egy fogoly-kakas szól. Látni, hogyan emeli ki nyakát a barnássárga avult sás közül. Testét eltakarja a gaz. A hívásra lesunyított fejjel fut eléje valahonnan hátulról egy iromba fogolytyúk. Nem szól; némán igyekszik társához, amelynek a hangjából ki lehet érezni az aggódó kérdezősködést: «merre vagy, édes párom ?!. . .» A sás közt kígyószerű siklással búvik előre a meg • riadt tyúkocska. Nemsokára utóiéri a férjét; a kakas boldogan ereszti le láttára a szárnyát, felborzolja fején a tollat s halkan, megilletődve gügyög valamit, valami kedveskedésfélét: — Csakhogy itt vagy anyukám; jaj, csakhogy itt vagy. De megijesztett az a gyilkos. A «gyilkos» az ott, aki komoran járja magányos útját, kétszer oly magasan, mint a falu tornya. Az imént vígan csipegette a friss füvet a boldog fogolypár; apó oda-odakotyogott a félénk menyecskének, édeskedett-hamiskodott vele; czélozgatott rá, hogy nemsokára többet is követel, mint hogy csak így szárazon udvarolgasson. A tyúkocska szemérmesen sunyított a csiklandós beszédre s piczi fejbólintással jelezte, hogy isten neki, belenyugszik, ha már elkövette, hogy a tavaszi fuvalomtól mámorosan hozzászegődött apatkósmellényű úrhoz. (Régi divat biz' ez az egyenruha fogolyéknál, de azért tetszetős, nem unalmas.) S amikor javában szövögették volna a kellemes terveket: véletlenül oldalt tekint a kakas. Hát uramfia, mint a kilőtt nyíl, zúg feléjök a föld szinén a «gyilkos». - 38 -