Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - Imposztorok

de minthogy így lassúbb a haladása, tehát csakhamar ügetésre fordítja a dolgot. A ruczák a szérűs kertben messziről kitérnek neki s szárnyokkal verdesve a semmit, belelohognak a pocsolyába. Most nem bánja azt Nyiffancs. Egyenest a konyhába igyekszik s a vizslának szánt ebédből kiragadja a legjobb falatot, azzal a folyosó egyik félreeső zúgába inal. Éppen akkor érkezik meg Irdumbirdum is, amikor a patália kezdődik odabent. Már megint itt jártak a szemtelen tacskók! rikoltja a szakácsné. Nyiffancs hamar átadja a félig lerágott csontot a kaninak, aki sóvárogva csóválja mellette a farkát. Ő maga egy perez alatt kint van a virágoskert rácsozata mellett s hanyatt vágódva alvást tettet. Jön a szakácsné s az egyik tacskót rajtakapja. Van csihi-puhi — haddel-hadd! — Irdumbirdum neheztelve üvölt. A kuvaszok ugatnak; — a kárvallott vizsla morog. Egyes-egyedül csak Nyiffancs csöndes. Neki az egészhez semmi köze sincsen. — 31 - 2*