Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

IV. ARCZKÉPEK GYŰJTEMÉNYE. - Farkas a birkák közt

Intett, hogy kerüljünk beljebb a kunyhóba. Odabent víg világ volt. Gyönyörű friss czipókat rakosgatott egy javabeli menyecske a polczra; a boglyas kemencze környéke pedig tele volt gömölyével. Ki tudja, hogy mi az a gömölye? Városi embertől aligha hiába nem kérdezném. Pedig csemege az a maga nemében. Az a juhászsajt, amelyhez fogható finomsága semmiféle sajtfínomságnak sincsen. Formára akkora, mint a prófont; a szine kívül sárga, de belül hófehér. Kívül izzadó zsíros, nehéz szagú! De ha kettészeli az ember: egyszerre ott van előtte a menyei manna. Üde, kellemes illatú, édeskés lakoma kínálkozik, amivel be nem lehet telni eléggé; kivált ha puhabélű, ropogóshéjú czipó is van hozzá. A vén pusztai farkas előkapta az asszonyt: «gyere szivem, kínáld az urakat; amivel te kínálod, azt el nem utasítják.» Meg is ölelte s egy kicsit meg is csípte sürgölődő párját; az asszony jót csapott a kezére, még rá is förmedt: «nyughasson már, legalább ilyenkor!» — Halli? szólt nagybüszkén az öreg felénk pislogva. Nincs békessége tőlem, kaczagott negédesen, és megriszálta hozzá a derekát, mintha tánczhoz igazodnék. Majszolgattuk a pompás juhászsajtot s aközben azt kérdi a társam: — Mondja, Pista bácsi, hogy is volt csak. az a «história» ? Köhintett egyet az emberünk. Tetszett neki, hogy mi is tudunk róla, s hogy még többre volnánk kíváncsiak. — Az a Rózsa Sándor-féle? kérdezte foghegyről. — Az a'. Amiről az újságok is írtak. — 277 — 18*