Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

IV. ARCZKÉPEK GYŰJTEMÉNYE. - Szíjjártó

SZÍJJÁRTÓ. Kettecskén ballagunk a pusztán : én, meg Szíjjártó. A harmadik, «aki» velünk van, ballagni egyáltalában nem tud. Legalább is üget, s minduntalan előre szalad, meg újra visszafordul. El-elfogja előlem az utat s hízelgő vigyorgással kellemeskedik, hogy a figyelmet magára felhívja. Ez a harmadik: Lord. A világ legönállóbb és egyszersmind legtürelmetlenebb vizslája. A szekérben állandóan az ember tyúkszemét keresi s a legváltozatosabb leleménynyel zongorázik rajta. Ha indítom: «keress!»: először is keresztül ugrik rajtam, s úgy nekimegy a nagyvilágnak, hogy egy negyedóráig szinét se látom a kukoriczásban. De ha első felindúlása lecsillapodott, ekkor Lord derék állat s még szófogadásra is vetemedik. Mindig apportíroz. Minduntalan megajándékoz valamivel, a mivel mintha békítene. Hol egy csutkadarabot hoz, hol egy ócska ujságpapirost, és negédesen illegeti magát hozzá, mintha mondaná: «lásd, minő nemesen állok én boszút rajtad, a miért az imént úgy elnadrágoltál, mert hogy egy nyúlnak utána futottam. Pedig ha megfogtam volna, még örültél volna tán?!» Ilyenforma vizslakutya Lord; «akivel» én most — jobb híján — járogatom a pusztát. Én, meg Szíjjártó. * - 255 — 19