Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - Pusztai sas

Csak feljebb-feljebb, a magasba induló végtelenség felé! . . . Onnan még ellátni talán az eldorádóba, ahol nincsen ember, de annál több a vad. A pusztai sas otthon van abban a magasságban s látja a megtépászott földet, amelyen őneki egyre kevesebb a pihenője. A szántás-vetés tarkasága megrontja a régi remek zöld egyformaságát; — látni az apró hangyabolyokat, amik egy-egy emberpár lakásai; — sürgés-forgáson akad meg a nagy rabló szeme, de alólról már nem hallik hang odáig, ahol a sas búcsúzik a megváltozott arczú pusztaságtól. - 12 -