Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Vén asszonyok nyara

megy, hanem megkergetik, ha nincs inyökre a látogatás. Elég, hogy izzadjon az ember, az már ok a finnyás hadseregnek, hogy megnehezteljen. Hát még ha foghagymás rostélyost ebédelt valaki! Ezzel a jeruzsálemi illattal ugyan jó lesz nem settenkedni a méhes körűi, mert aki teszi, megemlegetheti a magyarok istenét. Bedörzsölöm a nyakamat, arczomat, kezemet egy marék zsályával; az nekik kedves, attól lecsillapodnak; barátságos hangulat ébred tőle bennök. Most már megvan az engedélyem, hogy közéjök mehessek. Járhatok-kelhetek bátran a kaptárok közt; benézhetek az üvegtáblás megfigyelő kasokba: nem haragudnak; — engedik, hogy bámészkodjam, mézet csinálni tanuljak tőlök. Itt folyik a nagy munka előttem; nézem, hogyan készül a gyönyörű, szabályos sejt; hogyan vastagítják a a nyílások peremét, holott a sejt belső fala sokkal vékonyabb, gyöngédebb annál, amit a külső sejtnél mutat. Felséges munka ez: örökkön-örökké virággal csókolódni, czukros nektárt lopni és hazahordani. Ha az emberek is így dolgozhatnának! A munkás méh éli a világon a legszebb életet. De azért mégis szomorú ez az élet, mert nincs benne szerelem. A munkás méh se fiú, se leány; csak gondos, pontos hivatalnok, aki inkább megtoldja a munkaidejét, semhogy elvenne belőle. Hanem az igaz, hogy virágnyiláskor felséges dolga van. Mikor a baraczkfa kora tavaszszal fehérbe öltözik s a levélhajtással még alig sarjadozó galyakat elfödi az apró, sűrű, keserűmandulára emlékeztető, pattogatott kukoriczaképű baraczkvirág: a méh úgy ellepi a habzó fehérséget, hogy minden virág szivére jut nem egy, de több is; úgy rajzik döngicsélve a sereg a fa fölött. - 140 -