Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Bolyongás

A boglyák közt folyvást kísér a szénaillat, amit a levágott, fonnyadó, haldokló fű lehel ki magából. Az egyik boglyán egy zöldcsóka ül. Kíváncsian figyel rám s amint a szeme az enyémmel találkozik, megérti, hogy látom, s riadtan száll arrább. A határdombon árva akácz búsúl egymagában. Alig látni rajt' zöldet. Olyan, mint egy fehér asszony keble. Éppen most virágzik. Lehelete versenyre kél a szénaillattal, amit a boglyák felől egyre hinteget a kóbor szellő. Alig vonszolom már magamat, úgy elbágyadok ettől a remek versengéstől. Árnyék borúi rám; felhő árnyéka. Nézem, hogy csúszik át az ingóringó rozson s hogyan barnítja meg útja vonalát a hamvas-zöld tábla tetején. Mintha élne az árnyék, úgy halad. Egy utunk van. Arra sietnék én is. Csakhogy a felhőnek szárnya van, tündérszárnya. Búsan nézek utána, amint lassankint nesztelenül eltűnik előlem. «Szerencsés utat!» — mondom magamban halkan. És elgondolom, hogy ez is örök búcsú. Avagy ki találkozott még valaha azzal a felhővel, amelyiktől egyszer elbúcsúzott?!... mm - 134 -