Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316
II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN
— 58 — anyamedve is kapálózva adta ki páráját. Most még hátra volt a másik bocs, mely ezalatt egy jégdomb mögül nézte végig családjának véres halálát. Később azonban lassan közeledni kezdett az anyjához, néha megállt, majd ismét nekiindult és mikor odaért, tanácstalanul megállt az öreg medve teste mellett. De ez sem tartott sokáig, mert két lövés után az anyja mellett ő is halálát lelte. Igazán megható volt ez az egész jelenet! Pár perc alatt egy valóságos jegesmedve-tragédia játszódott le. Rz öreg medve, mely a veszély dacára is odament a sebesült bocshoz, a kétségbeesett ordítása, midőn körülszaglászta, azután a másik bocs, mely anyját nem akarta elhagyni, mindez az anyai és gyermeki szeretetnek habár ösztönszerű, de még ezeknél a vadállatoknál is megindító megnyilvánulása volt. Innen a hajóról nézve tulajdonképen inkább egy csúnya mészárlás volt ez, mint vadászat, melyhez ha nem is bátorság, de mindenesetre ügyesség szükséges, itt azonban ezek a szegény, mit sem sejtő állatok önként álltak oda céltáblául az ember elé. Nlig hogy a három medvét felhozták a hajóra, újból másik kettőt jeleztek, egy öreg medvét a bocsával. Ezekre is E. L.-nak volt lövési joga. R két medve a jégmező közepe felől jött, egyenesen azon hely felé tartva, ahol az előbbi három medve feküdt, melyeknek vérét érezhették meg. Midőn odaértek, elkezdték szaglászni a véres jeget, mit sem törődve a csónakkal, mely ezalatt egészen a közelükbe ért a jég széléhez. Nemsokára rá az anyamedve három lövéstől találva összerogyott, a bocs azonban teljes erejéből menekülni kezdett befelé a jégmezőn. R csónak erre kis idő múlva visszatért a hajóhoz, de ezúttal a medvét nem hozták magukkal, hanem kint hagyták feküdni a jégen, azt remélve, hogy a bocs, mely ekkor körülbelül 400—500 lépésnyire lehetett attól, idővel mégis csak vissza fog térni anyjához. Ekkor lehetett 3 óra éjjel és mindnyájan lementünk a szalonba egy kicsit melegedni, ami igen jól is esett, mert tizenegy óra óta voltunk kint a ködös, átható hidegben. Már jó egy órán át ültünk lent a szalonban, várva a jelentést, hogy a jégmezőn levő bocs mikor fog közeledni, de ez erre semmiféle hajlandóságot sem mutatott, hanem úgy mint előbb, ide-oda járkált a jégen, nem távolodva tőlünk, de nem is közeledve
