Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

— 59 — víz hatolt be ŰZ aránylag kis — tányérnagyságű — nyíláson, elárasztva mindent, az ágyat, az összes holmikat, sőt még a kabin tetejéről is csepegett le a jéghideg sósvíz. Nagynehezen újra rendbehoztam mindent Mariecke segítségével, aki minden részvét nélkül nagyokat nevetett az eseten, mialatt én dideregve a hidegtől, szidtam a tolakodó habokat, melyek ily tapintatlanul zavarták meg álmomat. Órám megállván, fogalmam sem volt, hogy délelőtt van-e vagy délután, avagy talán már éjjel, csupán azt láttam, hogy nyílt vízen vagyunk, a tenger erősen hullámzik és a hajó szép lassan hol jobbra, hol balra dül. Ezen utóbbi körülménynél fogva most ismét elfoglaltam előbbi vízszintes helyzetemet és amennnyire a kabinomban levő félhomály és kényelmetlen helyzetem engedik, megpróbálom feljegyezni a mai éjjel és a tegnap eseményeit. Tegnap este hétkor lőtte H. S. a medvéjét, mely egy jégtábla szélén állott, bámulva a közeledő hajót. Még akkor sem mozdult meg, midőn vagy 50 méternyire lehettünk tőle, hanem közömbösen nézte az időközben leeresztett és a hozzá közeledő csónakot. Hlig hogy újra együtt ültünk lent a szalonban, újból medvét jeleztek, ezúttal egy öreget két bocscsal. Egy nagy jégmezőn, melynek túlsó fele a szürke semmibe olvadt bele, körülbelül egy kilométer távolságra, szabad szemmel is jól ki lehetett venni három sötétebb foltot, ezek voltak a medvék. Látcsővel nézve azután láttuk az öreg anyamedvét, amint mozdulatlanul állva egy helyt, az orrát a jégre tartva lesett valamit, míg a két bocs mögötte a jégre kuporodva feküdt szintén teljesen mozdulatlanul. Egy csapat, élén Elaag úrral, kin ezúttal a sor volt, a jégre ment, mialatt a fedélzetről látcsővel a kézben, vártuk a történendőket. Már egy félórája haladhatott a kis csapat, midőn elhangzott az első lövés, mire a medvék felriadva, nyomban futásnak eredtek, elől az öreg, utána a bocsok, esetJegesmedve-fej.