Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

legkevesebb kárt tesz a vad értékében, mig a magas laplövés, mely a gerinczet éri s a vadat feltétlenül tűzben ejti el, rendesen igen roncsoló hatású. Tekintve azonban a fegyvernek elmaradhatlan szórását és az emberi szemnek és kéznek nem kis mértékű gyarlóságát, a mely tényezők a mély laplövés helyett igen könnyen magas lábszárlövést vagy alsó horzslövést eredményeznek, általános a szokás a lap közepét és pedig a lapoczkacsont hátulsó kiszögelését, — mely rendesen szabad szemmel is látható s a lábszár fölött könnyen megtalálható, — czélpontul használni. (Ezt a helyet a 21. sz. ábrán fekete ponttal jelöltem meg.) Midőn ezt a pontot megczélozta a vadász, — húzva és nem rántva, — nyomja meg a ravaszt, szemét pedig semmi esetre se hunyja le, hanem nézzen keresztül a lövésen, úgy hogy lövés közben is lássa az irányzékot és a czélt. Ez a tűzbe való nézés három okból fontos: a ki nyitott szemmel lő, soha sem rántja el a lövést; mindig tudni fogja, hogy a lövés pillanatában a czélgömb mely ponton nyugodott, tehát a legnagyobb valószínűség szerint hova csapott a golyó; és harmadszor mindig megfigyelheti, hogy a vad miként viselkedett a lövés pillanatában. A vadnak a golyó becsapása pillanatában való viselkedéséből sokszor biztosan lehet következtetni a seb helyére és esetleg a sebesülés mértékére is, s azért a vadnak ezen viselkedésével, — a vad jelzésével, — és egyúttal a golyó okozta roncsolás egyéb jeleivel is bővebben kívánok foglalkozni. Előbb azonban meg kell jegyeznem, hogy miután a vadásznak csak elkerülhetlen, rendkívüli esetben szabad azon szabálytól eltekintenie, hogy csakis a szélesen álló vadra lőjjön, a jelzéseket és a sebjeleket (Bürschzeichen) abból a feltételből kiindulva tárgyalom, hogy a lövés ezen helyzetben történt. Előzőleg még azt is meg kell említenem, hogy ha a vad szélesen ugyan, de nem egészen derékszögben (keresztben), tehát ferdén áll a vadász felé, — és pedig vagy élűiről vagy hátulról ferdén, — miként történjék a lövés. Ha elejével áll a vadász felé a vad, a lövés feltétlenül helyes, mert az egészen szemben, — vadásznyelven kifejezve élben — álló vad szügyére irányított lövés is mindenkor helyesnek vétetik. Vigyázni kell azonban, hogy minél élesebben (élesebb szögben) áll a vad, annál jobban a szügye felé kell tartani a csövet, nehogy a lapját ferdén érve a szív és tüdő helyett a bendőt és a beleket érje a golyó. Teljes élben a golyó, ha a szügynek baloldalát éri, a szívet, a jobb oldalon a tüdőt járja át, s mindkét esetben az egész belsőn áthatolva tűzben szokta leteríteni a vadat. E lövés noha kifogástalanul helyes, általánosan csak azért nem használatos, mert kis