Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

— 71 — hogy a vad szélesen álljon, vagyis egész oldalával a vadász felé forduljon, s végül, hogy a lövés ne akkor érje a vadat, a midőn az legelve, vagy vakarózva oly állást foglal, hogy csuhája a belövés helyén meg van nyújtva, mert a lövés után való menekülésben a csuha visszacsúszik helyére, a testnek lőcsatornáját bevonja, és a veríték kihullását akadályozza. Hogy ez a lövésre kedvező sok feltétel mind egyszerre bekövetkezzék sokszor hosszabb idő elmúlik, s a vadásznak türelme kemény próbára van téve. De ha azután a kedvező pillanat bekövetkezett, gyorsan és határozottan czélba venni a lapoczkát és megnyomni a ravaszt; mert ez a pillanat igen hamar elmúlik, és soká tart, mig visszatér. Azért nem válik be mindig az a jó mondás, hogy midőn megközelítettük a vadat, még közelebb cserkeljünk, mert a midőn a vadat a saját lőtávolunkra becserkéltük, — vagyis elértük azt a pontot, a honnan a megcserkélt vadat képességünk és fegyverünk tekintetbe vételével bizton meglőhetjük, — akkor ne késsünk megragadni a kedvező pillanatot, hogy golyónk a lapoczkát mielőbb keresztül üsse, mert megeshetik, hogy ez a pillanat többé soha sem tér vissza. A jó vadásznak az a tüzpróbája, hogy izgatottságában is, — mert ki nem volna izgatott ilyenkor, — türtőzteti magát a kedvező pillanatig, de aztán a villám csap be oda, a hová golyóját szánta. A hosszú czélzás nem sokat ér; minél tovább tart, annál valószínűbb, hogy rosszabb lesz a lövés, mert az elmaradhatlan lüktetés és mozgás nem szűnik, hanem folyton növekedik. Azt az időhaladékot, a mig a vad a lövésre alkalmas helyzetbe jut, arra kell szorgosan felhasználni, hogy azt a helyet, a hol a vad lövéskor áll, úgy megállapítsuk, hogy azt később a lövés után minden habozás és keresés nélkül azonnal megtaláljuk; — ág, bokor, vakandtúrás mindig akad alkalmas jelzőnek. Ezt a helyet, a hol a vad a lövés pillanatában állott, — minthogy arról a továbbiakban gyakran lesz szó — a lövés helyének (Anschuss) fogjuk nevezni. A lövés mindenkor a váll-lapra, a lapoczkára vagy röviden a lapra történjék. Lapnak nevezzük a mellkasnak a lapoczka által részben elfedett általa jelzett részét, a mely magában foglalja a szivet, a tüdőt, a májat, a lépet és a hátgerincznek megfelelő darabját. E nemes részek bármelyikét érje a golyó, a vad vagy nyomban elterül, azaz tűzben esik, vagy rövid iramodás után elterülve megdermed. A 21. számú ábrán vérpiros színnel jeleztem a helyet, mely az említett értelemben általánosan váll-lapnak vagy lapnak neveztetik. A lövést, mely a lapot érte, a szerint, a mint magasan vagy mélyebben esett, magas vagy mély laplövésnek mondják. A mély laplövés volna vadászatilag a leghelyesebb, mert ez kizárólag a szivet üti át és