Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

— 61 — honnan és mitől származik. S miként a szem egyaránt fürkész közelben, távolban, megvizsgál minden nyomot, minden törést és minden horzsolást; aként a fül ne szalaszszon el semmi hangot, ne kerülje figyelmét semmi nesz; így aztán igen gyakran ott, a hol szeme mit sem vett észre, útbaigazítja őt hallása, és lesznek esetek, a midőn a sikert egyedül az éles hallásának köszönheti. A jó zenei hallás sem megvetendő adomány a cserkelésnél, mert a ki, maga nem közeledhetvén, a bőgő szarvast akarja közelbe csalni, annak feltétlen biztossággal kell megütnie azt a hangot, azzal az erővel és magassággal, a melyet a körülmények éppen megkívánnak, mert a ki akár hamis, akár kelleténél magasabb vagy mélyebb hangot hallat, az nem csalogatja, hanem elriasztja a szerelmes bikát. E tárgyra különben később a rigyető bikára való cserkelés megbeszélésénél még visszatérünk. Hogy a cserkelő vadász a szó legszorosabb értelmében ennyire szemfüles legyen, az kiváltképpen azért fontos, mert a cserkelés legnevezetesebb mozzanatainak egyike az, hogy a vadász mindig előbb lássa meg a vadat, mint őt a vad megneszelte. Csak így lesz képes a vadász további magatartását a vad viselkedéséhez alkalmazni s a vadat észrevétlenül megközelíteni, magától értődvén, hogy a vadat többé szem elől tévesztenie nem szabad. Itt azon kérdés merül fel, vájjon a cserkelő vadász a cserkelés egész ideje alatt mindenhol és minden körülmények között ily megfeszített figyelemmel cserkeljen. Hangoztattuk már, hogy a cserkelő vadásznak ismernie kell a vad tartózkodási helyeit, vonulási irányát, váltóit és legelőit; ha mindezeket jól tudja, szükségtelen, hogy ott, a hol a vaddal való találkozás ki van zárva, vagy legalább is valószínűtlen, teljes figyelemmel és éberséggel cserkeljen. Egészen gondatlanul az erdőben soha sem szabad járnia, mert kóborló bikával, — a mely különben sem szeret kövérsége korszakában a sutavaddal járni, — a cserkelés óráiban lépten-nyomon találkozliatik a vadász, de szükségtelen az a túlfeszített figyelem, mely az idegeket annyira igénybe veszi, hogy a második órában az érzékek már eltompulnak, s a legügyesebb vadász is egyre-másra hibából hibába esik. Az érzékek pihentetése tehát itt is felette szükséges, és a vadját és területét ismerő vadász mindig talál időt és helyet, hogy a szigorú cserkelést pihenésképpen a könnyed járással felcserélje, és viszont. Általános útmutatásul szolgál, hogy a fővad napközben a sűrűségekben, fiatalosokban, alsó növényzettel bíró szálas erdők mélyében tartózkodik, a honnan a délutáni órákban már elindul, hogy legelőit, — a közeli vágásokat, réteket és szántókat felkeresse. Ez utóbbiak