Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 1. A szarvas és életmódja

— 24 — • pat maga nem kutat, nem figyel, nem szimatol, csak a vezérsuta viselkedése szerint igazodik s a biztonságról való gondoskodást egészen annak a nyakába varrja. Ha baj érte a vezérsutát s az kiesett a sorból, a legsebesebb menekülés közben rögtön a rangban utána következő suta veszi át a csapat vezetését és épp oly gonddal és óvatossággal vezeti tovább, mint elődje. Habár kétségtelen, hogy a fővad hajdan nappali életet élt, most már csakis estefelé vonul ki a legelőre, a közeli rétekre vagy mezőre; késő estig legel, azután ott leheveredik, hajnal felé újra legel s napfelkeltével rendesen ugyanazon az úton, a melyen kivonult, visszahúzódik nappali tartózkodási helyére, az erdők sűrűjébe, nádasokba, sőt nyáron a magasabb gabonába is. A hegyekben élő fővad télen a hegyek dombos kifutóiba, azoknak napos, széltől védett oldalaiba húzódik, különösen a fiatal fenyvesekbe, a hol rágni valót is talál. Tavaszszal mindenfelé elkalandozik, a hol gyenge rügyet, friss vetést és legelőt talál; a bikák ilyenkor az alacsony sűrűkben, vágásokban rejtőznek és kerülik a szálas erdőt, nehogy puha, hánesos agancsaikkal az ágakba ütközzenek. Ennek utána következik a boldog időszak, a nyugalmas szép élet, a midőn erdő, mező szebbnél-szebb, jobbnál-jobb csemegékkel kedveskedik; ilyenkor csak a vemhes tehenek rejtőznek el rövid időre, hogy anyai kötelmeiknek megfeleljenek, és egy-két hét múlva virgoncz apróságaikkal újra a csapatokhoz csatlakozzanak. Augusztus végével, szeptember elejével előbb a nyugtalanság, később az izgalom tünetei és jelenetei váltják fel az idilli szép családi életet. Előbb az erős bikák, azután a gyengébbek is kóborolni kezdenek, földön járó orral keresvén a suták nyomait; az erősebb bikák kiverik a csapatokból a gyengébbeket s az üzekedő sutákat a tavali rigyetési hely felé terelik. Ez a rigyetési hely rendesen valamely sűrűben vagy nádasban előforduló kisebb tisztás, a hol a törzsbika a teheneket mint valami akolban összeterelve tartja, s jaj annak a sutának, a mely a távozást megkisérli. A kivert gyengébb bikák — a vendég-szarvasok — ott kastankodnak az akol körül, s keserítik az öreg úrnak családi örömeit, mert a féltékeny öregnek folyton a legnagyobb éberséggel kell őrködnie a szépek hűsége felett, különben ha a kötekedő sutákat űzve, vagy a tolakodó vetélytársak egyikét hajtva egy pillanatra távozik őrhelyéről, a leselkedő vendégek rögtön felhasználják az alkalmat s hűtlenségre csábítják az épen nem rátartó szépeket. Maga a fedezés vagy borítás ténye egy pillanatnak a műve, úgy hogy az ilyen hűtlenségi esetek naponkint igen gyakran ismétlődnek.