Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 7. A fővad óvása

— 126 — A tenyésztésre való válogatásnak, vagyis vadásznyelven beszélve, a fegyverrel való óvásnak szép gyümölcsei csakhamar jelentkeznek az illető területeken, s ha ezen óváshoz még egyéb gondozás és az időjárási viszonyok kedvező volta is hozzájárul, alig egy évtized lefolyása alatt bámulatos javulást fogunk észlelni minden irányban. f tf Legjobb bizonyságai ennek József Ágost főherczeg 0 fenségének, valamint Esterházy Mihály grófnak mármarosmegyei, úgyszintén Széchenyi Béla gróf koronaőrnek ungmegyei vadászterületei és a béllyei uradalom fővad-állománva, a melyek évről évre szebb és feltűnőbb eredményeket mutatnak be agancskiállításaink alkalmával. A testi fejlődést természetszerűleg legjobban befolyásolja a legelő és az időjárás minősége; a talaj és az éghajlat képezi a legfontosabb tényezőt annak a külömbségnek az előidézésében, a mely például a délnémetországi és a mármarosi szarvasok között a faj jellegében és erőteljességében mutatkozik. Az a föld, mely bujább, erőteljesebb növényzetet termel, annak állatvilága is testesebb, izmosabb példányokat fog nevelni; a hol pedig az ember fejlettebb gazdasági és erdészeti kezeléssel nagyobb mértékben kontárkodik bele a természet rendjébe, ott a vad is legnagyobb részben kegy elemkenyérre szorul, és testi fejlettsége nem tanúskodik arról a jólétről, mely a szabad természet háztartását jellemzi. Annak a régi jó világnak, a midőn a szarvast erdőn, mezőn terített asztal várta, immár minden időkre vége szakadt. Nemcsak a gazda keríti el előle a szántóin fellelhető jó falatokat, hanem az erdész szekerczéje is egyre-másra döntögeti azokat a lombos fákat és cserjéket, irtja azokat a bogyókat, gyümölcsöket termő növényeket, a melyek a fővadnak legkedvesebb s legjobb táplálékát képezték. Állandó gondozás és időnkinti élelmezés nélkül a szarvas már ritka helyen tud megélni. A mi a gondozást és élelmezést illeti, igen sok helyen azt tartják, hogy ha vadászterületükön itt-ott egy sózót vagy nyalatót csináltak, sőt talán télire valahol egy szénaetető rácsot felállítottak, minden lehető gondoskodás és óvintézkedés bőségesen megtörtént. Szó sincs róla, a nyalatok és etetők igen szükséges és hasznos berendezések, s hazánk legtöbb vidékén, ha elegendő számmal és alkalmas helyen állíttattak fel, a fővadnak fejlődésére igen jó hatással lesznek, de ezeken kívül a gondos vadászra még igen sok feladat vár. Állapodjunk meg azonban egyelőre a nyalatóknál és etetőknél. A nyalatókat úgy készítjük, hogy tiszta, homokmentes sárga agyag (csapóföld) közé az agyag fele súlyával egyenlő mennyiségű, porrá törött kősót keverünk s azt vízzel locsolva egy e czélra fenn-