Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 7. A fővad óvása

— 124 — által hálátlansággal kellene magamat vádolnom, ha el nem ismerném, hogy a mult század első felében, egész a vadászati törvény életbe léptetéseig hazánkban uralkodó vadászati viszonyok között, a midőn a hozzáférhetetlen bérezek vidékeit kivéve, a fő vad országszerte maid~ O %J nem egészen kipusztult, ezeknek a vadaskerteknek köszönhetjük a fővad óvását és fentartását, de különösen a mai arányokban való gyors elterjedését. Azt is el kell ismernünk, hogy vannak vadaskertek, a hol a szakszerű, czéltudatos és gondos kezelés és következetes megválasztással vezetett tenyésztés oly eredményeket mutat fel, a minőt a vadaskertek általánosságban éppen nem, de a legjobban kezelt szabad területek is alig képesek felmutatni. Ilyen például a Draskovich grófok vadaskertje Baranya-Séllyén. a melynek berendezését és-'kezelését megismerni nem volt ugyan alkalmam, de a mely az országos agancskiállításokon évről évre növekedő fokozatban oly eredményekkel lepi meg a vadászközönséget, melyek minden szóbeli magasztalásnál jobban dicsérik a vadaskert tulajdonosának és vadász-személyzetének érdemeit. Az ilyen példák kell hogy serkentőleg hassanak mindazokra, a kik szabad vadászterületeiken a fővad növekedését és szaporodását és az agancsdisz dolgában való gyarapodását önmegtartóztatás, sőt áldozatok árán is elősegíteni és támogatni hajlandók, annál is inkább, mert tagadhatlan tény, hogy a legkedvezőbb fekvésű és legjobban kezelt vadaskertben a legczélszerübb eszközökkel sem lehet oly eredményeket elérni, mintha ugyanazon eszközöket a szabad területen alkalmazzuk, feltéve, hogy nincsenek rossz szomszédaink, a kik működésünket megbénítani képesek volnának. A czélravezetö tenyésztés első feltétele, hogy a fővadállomány nemcsak ivarok tekintetében legyen arányos, de arányosnak kell lennie a kor és a tenyésztési képesség tekintetében is. Mindenek előtt irgalom nélkül ki kell lőni a meddő sutákat és a satnya vagy csenevész agancsú bikákat a korra való tekintet nélkül. Nem mondom, hogy a tenyészképtelen öreg bikákat is el kell pusztítani, mert azok már amúgy is régen elpusztultak. E mellett kiváló kíméletben részesüljenek a hatalmas agancsok felrakására hajlammal és tehetséggel biró bikák. Már dárdás korában, de különösen nyolczas és tizes korában meglátszik a legényen, hogy milyen huszár lesz belőle. Az ilyet nem szabad azonnal ellőni, a mint az első koronáját felrakta; ez bizonyára meg fogja hálálni azt az önmegtagadást, a melylyel szépségének hódoltunk a hanyatlás bekövetkeztéig. Még ha, mondjuk, más lövi el azután ezt a kiérdemült vén bikát, ,