Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 4. A kopózás

4• A kopózás* Hadverő, daliás nemzedék szelleme lebeg fölöttem, a midőn a képzelet szemével végigtekintek a pázsitos, bozóttal tarkított, patakszelte rónán. A hangos kopófalka nyomán fürge paripákat ülő vitézek serege nyilakkal és kelevézzel űzi a gyorslábú szarvast. Lihegő szájjal, nyújtott nyakkal és hátravetett agancscsal száguld üldözőit messze elhagyva a nemes vad; nyomában földön járó orral s vígan csaholva ügetnek a kopók, ezek körül elszórtan vágtat a lovasok serege, minden emelkedést, minden dombot körültekintésre felhasználva, hogy a menekülőt szem elől ne téveszszék. A kopók kilógó nyelvéről csepeg a nyál, a lovakról szakad a tajték, a lovasok arcza kipirul a levegő nyomásától; ember, állat hevül, szenvedélye fokozódik, csak a szarvason észlelhető a mindinkább növekedő lankadás. Az űzött vad és az üldözők között lassankint kevesbedik a távolság. Hajrá!!! A kopók szemre kapták a zsákmányt, erős rivalgással jelzik diadalukat, előre szöknek és egy pillanatra elhagyják a lovasokat. A szarvas összeszedi végső erejét, rövid időre sikerül is elhagynia üldözőit, de a kopók rivalgása mindig sűrűbben hangzik, a lovasok szorítják paripáikat, ki-ki első akar lenni, hogy a kegyelemdöfést az ő kezétől kapja meg a vad. A szarvas elfullad, hirtelen megfordul és szügybe vágott fejjel, előre szegezett agancscsal várja be üldözőit. Az első kopó, mely megközelíti, felhasított horpaszszal repül a háta mögé, s a következőket úgy lerázza magáról, hogy jobbra-balra bukfenczeznek tőle; de a támadók száma szaporodik, s mire megérkezik az első lovas, a kopók már térdre rántották a fulladozót, hogy a szerencsés vadász szivébe márthassa dárdáját. Kürtök harsogása jelzi az elmaradottaknak a diadalt. A kopóknak odadobják a feltört szarvas zsigereit, a vadászok pedig előrántják a csutorát.