Az állatvilág csudái , érdekes jelenetek az állatok életéből az érettkoru ifjuság számára.- / 2. Kiad.-Pest, Heckenast Gusztáv, 1871. / Sz.Zs. 2663

III.Joaó Quarix. A gyermekrabló

63 kan ereszkedett a folyóra s a távol fény felé tartottunk. Midőn közelebb jövénk megparancsolá, bogy embereim az evezőket vonják be és a legmélyebb csendben legyenek. Ekkor minden ruháit és fegyvereit leveté, s a vízbe ereszkedett, mely alig ért itt melléig, és dereglyénket a partra húzta, hol azt siirű fák árnyaitól födött helyen kiköté. Ismét csendességre inte bennünket, azután földre hasalva a cserjékbe mászott s eltiint. Egy darabig vártunk, készen levén mindenre, lőfegyvereinket tüsténti használatra felvonva s mélyen figyelve neszeltük a történendöket. De minden csendes volt s a folyam tompa morajába csak a tüz pattogása vegyült olykor, mely fönt ellenünk légvárában vígan égett. Egyszerre valami homályos alak merült fel a vízből közvetlen mellettem; meghökkentem s hirtelen késemhez kaptam. De egy kéz békés szelídséggel fogta meg karomat, s a mi becsületes indiánunkat ismerém fel, ki kémszemléjéböl visszatért. „Hogy vagyunk?" kérdém örvendezve. „Jólsennor! Joao, az asszony és gyermek fönt vannak, a férj alszik, de az asszony éber és ravasz. Váljon képesek lesztek-e utánam jőni?" Evvel elibiink adá, mily veszélyes és fáradságos lenne a pálmakunyhót megmászni, s hogy a legkisebb zaj nemcsak közeledtünket árulná el, hanem vállalatunkat is meghiúsítaná. De bennünk oly férfiakat talált, kik sem veszély, sem fáradságtól nem rezzentek vissza, Tüstént követtük őt. Mindazáltal megoszlattam embereimet. Két négerem, még pedig a két atya a kunyhó alatt álltak el az erdőbe, hogyha netalán a guariba vagy a négernő el akarnának illanni, ott is megfogathassanak. Magam az indiánt követém őrnégeremmel, kinek hidegvérű határozottságában teljesen bízhattam, és a negyedik emberem a dereglyénél maradt, hogy őrt álljon és a sikert kivárja. A vál-percben voltunk. Fegyvereinket, lőporszarúnkat és vadásztáskánkat már a csolnakban hagytuk, kezünk