Az állatvilág csudái , érdekes jelenetek az állatok életéből az érettkoru ifjuság számára.- / 2. Kiad.-Pest, Heckenast Gusztáv, 1871. / Sz.Zs. 2663

III.Joaó Quarix. A gyermekrabló

45 fogva folytonos viszálkodásban éltünk, míg végre panaszra került a dolog. De mivel Braziliában a felsöségnek cse­kély tekintete s rövid karja van, jól résen kellett lennünk, nehogy a kópé valamely gonosz csíny által boszulja meg magát. Azonban darabig semmi baj sem történt, és urunk bahiai ügynöke által oly hatályosan folytatta ügyét, hogy az ültetvényes az elfoglalt földek kiadásában és a per­költségek fizetésében elmarasztaltatott. Urunk túlszigo­rában — mit soh'sem helyeselheték — nem fogadta meg azon tanácsomat, hogy a perköltséget maga fizesse meg; és csakugyan a törvényszék az ültetvényes ellen végre­hajtást parancsolt. E célból egy bahiai biztos ment hozzá és négy négerjét, egy négernőt két gyermekével s egy 8 éves kis néger leánynyal elkobzott tőle, kiket ő maga mint nélkülözhető személyeket önként jelelt ki e végre. De a gazember előre tudta mily nehézségekre akadunk, s mily rosz vért okozand e választásunk az ő munkásai közt. A négy néger családapa volt, s eladatásuk által családjuktól szakasztattak el; a négernö egy Guariba in­diánnal élt házasságban,kitől való volt a két gyermek is, i a leány pedig egy vad Samboneger egyetlen gyermeke volt, kit az ültetvényes csőszül használt. —- Midőn a tör­vényszolgák a négereket családjuk köréből kiragadták, ezt kiáltotta a gazlelkű, ültetvényes az ordító szerecse­nekhez: „Lássátok ezt Riberia cselekszi, az én szomszé­dom; elsőben legjobb földjeimtől megfoszt s szegénységre juttat, aztán még a perköltséget is velem fizetteti meg, s mivel ezt nem tehetem, kiszakít benneteket nőitek karjá­ból, megfoszt férjetektől sőt ezt a szegény gyermeket ap­jától! Ezt jól megjegyezzétek, hogy tudhassátok, kinek köszönhetitek nyomoruságtokat." Mivel én mint tanú jelen voltam a végrehajtásnál, láthatám a fogcsikorgatást, a vad dühöt, a bosszúvágyat, melylyel a négerek ezen hazugságokat vették. De nem tartám méltónak csak egy szót is szólni Riberia mentsé­gére, főkint mivel a törvényszolgák is hallgattak, s elég-

Next

/
Oldalképek
Tartalom