Andrásy Manó gróf: Utazás Kelet-Indiákon. Ceylon, Java, Khina, Bengal. Pest, 1853. / Sz.Zs. 1412

Ceylon

UTAZÁS INDIÁKON. 57 klímáihoz; de más nevű templomaik inkább görög modorban éplilvék. Hindu sztilben épültnek ma már csak romjai láthatók. Ez épületek többnyire fehérek kivülről, belsejök pedig mázo­lásokkal tele. De egyik mellől sem hiányzik, a szent tó, szent fa és daghobah, azon harangidomban téglából épült bejárás nélküli boltozat, hol, mint mondják, mindig valami szent ereklye, Buddhahaj, -köröm, őriztetik. Hazatértemkor a ven­déglős egy nagy antikgyüriit mutatott, állítólag Kandy egy­kori királyának addigarja vagyis főministereét. Ha ujjára húzta az ember, egész keze fejét elfogta két hüvelyk átmérőü pecsét­lapjával, mellynek finom arany foglal ványát legalább harmincz darab csiszolatlan drágakő ékesité. Még ez nap alkonyattal az ide órányira eső füvészkertet látogattam meg; benne néhány khinai és belső India vidé­keiből ide került szép fapéldány idézte csak föl figyelmemet. A kert kormányköltségen tartatik fön. — Innen visszatérőleg egy idomtalan agyagbálvány előtt láttam csoportosulni a né­pet: kérdésemre, mit jelent ez? oda mutattak a földön heverő betegre, kitől e kioltott nyelvű, sokkarú bálvány az ártékony / szellemet elriasztani, hozatott ide az atyafiság által. Es e nép csakugyan szentül hiszi, hogy holmi viasz-, fa-, és agyagbá­buk meggyógyítják őt betegségéből. —- Nem messze a jelenet helyétől mutatták a czukorgyárat, mellyet nem régiben egy olasz állita föl. Két napig mulatván Kandyban, innen gyorskocsin a négy órányira eső Gampolle-ba rándultam. Ideérkeztemkor szikrázó röppentyűk pattogtak az éjben, s tarkabarka lángok lobogtak szerteszét. Valami vallásünnepélyt tarthattak, mellyet az indus örömest fejez be tüzjátékkal. Darabig nézegettük a szingale­szoknak olly sok gyönyört okozó tüzjátékot, mig végre nagyon is besötétedvén, a csinos fogadót kerestük föl, hol kipihen­hessük az uti rázkódást. A fogadó regényes völgyben épen az erdő szélére van épitve, mi magában kellemes volna, de különös viszonyainál 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom