Andrásy Manó gróf: Utazás Kelet-Indiákon. Ceylon, Java, Khina, Bengal. Pest, 1853. / Sz.Zs. 1412

Bengal

1(306 GR. ANDRÁSY MANÓ. el a nézőséget: hanem kedves vonásain, szabályos termetén, szóval összes bájain, akár órákig kéjelgett volna szemünk, olly igéző lény vala. Rendesen négy öt zenész, dalos kisérte a bayaderek mutatványát. Egyik guitarre-féle hangszert pöngete, másik az indiaszerte kedvelt tamtam nevii hosszúkás dobot döngeté, a többiek leginkább réztányérokat csattogtatának. Illy gyarló hangszerek játéka csak emelte a bűvös hatást, mellyet a fönebb jellemzett eléadás gyakorla ránk. Átalán e vidékeken mahomedan és hindu egyiránt gyönyörködik a zenében, s tán a világon semmit nem kedvel olly szenvedélyesen mint épen ezt: azért innep nem is lehet el nélküle, sőt úgyszólván a társodalmi életnek ez mindennapi fűszere. Leghasználtabb hangszereik a lant, czimbalom, harsona és dob: de van ezeken kivül még többféle, mert európaiak már vagy harminczhatot ismernek ezekből, s pedig ollyakat, mellyek tudományos elvek szerint alkotvák. Egyébiránt a köznép zenéjében nem annyira a hangvitelt, a dallamosságot, szerkezeti szépséget keresi, hanem a hang mennyiségét, a nagy csengést bongást. Csodálatos látni ama villanyszerű hatást, mit az egyébként hideg hindura e zagyva hangászat gyakorol: illyenkor imént még olly borús szemei lángolni, s tagjai, mintha galvanicus folyam futna végig ereiben, rángatózni kezdenek, és aztán Ugrál fáradtig, mint valami átbüvölt lény. Mindez az egyszerű tamtam hangjára már megtörténik uton utfelen. De nagyon csalódnék, ki azt hinné, mikép ez utczai hanga az indusnak mindene: mert e nép között, hol a költészet olly erejében bujálkodó gazdag, és tündöklő, a zene sem maradhatott hátra fejlődésében, ha tul nem szárny alá is testvérét, a szóló művészetet. S bár ujabban régi műveltségében a hindu hanyatlani kezd, kétségtelenül még igen jó zenével birhat az előkelőbb vagyonos osztály legbelső körében, hol a családtagok vagy a hárem gyöngyei legszenvedélyesb zenekedvelők, sőt gyakorló művészek egy-