Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

IX. A költészet

A KÖLTÉSZET. 75 nyire eltér ez mindattól, mit mi európaiak, az elterjedt badar mesék által félrevezettetve, e tekintetben vélünk; különösen pedig mennyire fölülmúlják anyai szerepükben az arabs nők a mi kozmopolitikus czivilizácziónk dámáit, kiknek ez idők szerint már azt is érdemül kell betudni, ha frivol életük közvetlen szemlélete által kopárrá nem silányítják magzatjaik sziveit s legalább jóravaló bérenezek gondozására bízzák a csemetéket. Az araboknál a költészet segélyével a zsenge szivekbe vetett erkölcsi csira oly mély gyökeret ver ottan, hogy annak hajtásait többé mi sem képes kiirtani. Bámulattal vagyunk eltelve, midőn látjuk, hogy a Szaharának oly oázaiban, hol berber, török, néger, zsidó és európai elemekkel vegyest laknak, bármily kevesen lennének is, mocsoktalanul tudják megőrizni lelki és erkölcsi életük fenkölt tisztaságát. A próféta mondá, hogy boldog az, kinek lelkét a képzelet fenkölt dolgok felé tereli s kinek szellemét e röptében a tiszta szív vezérli, mert e földön már túlvilági gyönyöröket fog élvezni: a költészetnek ez eszményi fölfogásától mélyen át van hatva minden arabs ; egy népnek sincs oly gazdag és fenkölt költészete, mint nekik. Több törzsnél szokásban van a kis fiúgyermekeket a lelki életre ünnepélyesen felavatni. Miként képünk ábrázolja, a czeremónia abból áll, hogy a zenészek álomba andalítják a fiúcskát s akkor további zenéléssel és mondásokkal a testből való kiköltözésre késztetik a dzsin-t (ördögöt), ki nemcsak minden rossznak, de az anyagiasságnak is kútforrása, hogy azután a kicsinynek testét a tiszta lélek egyedül uralja, képessé téve őt a költészet szeretetére és müvelésére. Költőnek lenni dicső dolog, bizonyos szentség nym-