Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

VIII. A «Zauja»-k

70 A SZAHARÁBAN. közoktatás ügyét nem igen viselték szivükön; tudjuk mi ezt Magyarországon is igen jól. E szomorú idők alatt a tudomány a zaujákban talált menhelyet. Ilyen vallási intézmény nagyon sok van a partvidéken, Teliben és a Szaharában is. Eredetük rendesen a következő: A kitűnő hazafiak sírjai nagy tiszteletben részesülnek az utódoknál ; az olyan, ki példaszerű életével vagy az ellenséggel való küzdelemben, emlékezetessé tette magát, századokon át köztisztelet tárgya marad, sírját törzsebeli utódjai gondosan fogják ápolni, virágokkal diszíteni és a környékbeli lakosok oda járnak ájtatoskodni. Valamelyik módos arabs a sír mellé házat építtet, melyben egy marabu (pap) lakik állandóan, hogy az arra menő szegényeket megvendégelje, az utazóknak egy-két estére hajlékot nyújtson. Az alapitó példáját követik a környékbeli lakosok, vagy az arra járni szokott nomád törzsek és minél módosabbak ezek, annál több pénzbeli vagy természetbeni adomány fog jutni a kegyeletes alapítványnak: némelyikben annyi adomány gyűl össze, hogy nemcsak az arra menő szegényeknek nyújthatnak bő segélyt, az utazóknak vendégszeretetet, de állandóan is befogadhatják azokat, kik minden gondtól menten tudományos életre akarják, magukat szentelni. Az eredetileg kicsi épület mindjobban kiépül, míg végre lesz annyi helyisége, melybe befogadhat 10—20—30 papot vagy tudóst (ezek a tanárok) és 50—100—200 fiatal embert (ezek a tanulók). Csaknem minden módosabb városbeli vagy nomád arabs ilyen zaujába küldi fiait. Ezek aztán készpénzben vagy természetbeli adományokban meg is fizetik az eltartást és a taníttatást (pénzben egy tanítványért 300 franknyi érték jár egy évre), de a felinél több a. szegény fiu, kikben hajlamot és képességet találtak a. tudományos kiképzésre.