Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

E könyvnek szelleméről

2f> A SZAHARÁBAN. mindannyiszor eszembe jutott bölcs Náthán három gyűrűjének meséje. Lássuk be mi is Saladin szultánnal, hogy legjobb ekérdést nem bolygatni, továbbá, hogy többet ér akár Confucius vagy Mózes hite szerint is a lehető legjobbnak lenni, mint Krisztus tanának fenkölt moráljával kérkedni és ahoz nem alkalmazkodni. Bensőbb érintkezésből isme rek hébereket, mahomedánokat, keresztényeket, kik saját, egyházukban a legjobbak közé számíttatnak, minden szavukkal és tettükkel elárulják, hogy lelkeik ugyanazon gondolkodásmódban, sziveik ugyanazon érzelmekben találkoznak össze. Ebből okszerűen azt kellett következtetnem, hogy többféle út vezethet azon erkölcsi magaslatra, hol Istent a megtisztult lelkiismeret utján közvetlenül meg lehet érteni. Hogy a hitalapító intenczióihoz híven megértett Korán világító fény az itt érintett erkölcsi czél felé, erről meggyőződhettem, midőn az arabok közt megtanultam ismerni oly fenkölt lelkületű embereket, kik a mi vallásunknak is dicsőségére lennének. A mahomedanizmus. tévútra csak akkor terelhet, ha külsőségekben elfajulva jelentkezik, miként van ez némely keresztény híveknél is, hol az erénytelen hajlamokban való megrögzöttség gyakran párosul csupán külsőségekben nyilvánuló rajongó hitbuzgósággal. Ilyen kinövései minden vallásnak voltak és vannak. A hazán kívül töltött tizenöt év alatt, mint magyar gyakran éreztem az örömet, hogy lovagias jellemű, hazaés szabadságszerető emberek, kik ismerik hazánkat, a lehető legélénkebben nyilvánították irányunkbani rokonszenvüket : mi arról tanúskodik, hogy nemes faj vagyunk. Viszont, mint magyar, csak rokonszenvvel beszélhetek az arabokról, kik testileg és lelkileg egyikét képezik az.