Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XVII. Vendégszeretet

VENDÉGSZERETET. 137 szállott le a jövevény lováról vagy tevéjéről, az asszonyok •és gyermekek, kiknek nem illik iclegen férfiakkal érintkezni, az állatot fogják körül, megczirógatják, édes szavakat intéznek hozzá, gondozzák jobban, mintsem gazdája tenné s kedveskednek neki mindenféle jó dolgokkal. Magát az utast senki sem faggaja kíváncsi kérdésekkel: hogy kicsoda? micsoda? honnan jő? hová megy? Mindenki csak azt igyekszik kitalálni: mire lehet szüksége ? Mindenekelőtt erősítő táplálékra, frissítő italra s a legjobból, mi készletben van előhoznak neki annyit, hogy bőven jól lakhassák. A családfő azután kérdi: «Testvér, miben lehetek még szolgálatodra?» Ha az utas bármily támogatásra van utalva, azt előadja s biztos lehet abban, hogy baja iránt fogékony szivekre talál. Napokig időzhet már most köztük a nélkül, hogy egyetlen-egy in diszkrét kérdéssel faggatnák saját viszonyait illetőleg. A férfiak bevonják őt körükbe, a legnagyobb finomérzéket tanúsítják irányában s tőlük telhetőleg azon vannak, hogy lelke is üdüljön s a lehető legjobb emlékkel távozzék tőlük. Az utas egyáltalában azt és annyit mond el magáról, a mennyit akar. De ily fogadtatás megnyitja a szíveket és közlékenynyé teszi s ha élményeink előadásával gazdag ember- s világismeretről teszünk tanúságot s látják, hogy helyesen tudunk gondolkodni és nemesen érzeni, a vallási ós nemzeti különbség elenyészik, barátságos érzelmekre fakasztjuk irányunkban s különös tiszteletük tárgyaivá leszünk, minek távozáskor azzal adnak kifejezést, hogy szoros barátságot kötve, lovascsapattal kisértetnek a legközelebbi törzshöz, hogy minden baj ellen megvédve, az ottani főnöknek is különös szívességébe ajánljanak. Csak azt akarom még szóba hozni, hogy bármily gazdag lenne is az utas, ha egy szegényes sátor alatt tanyázó magányosan kóborló család vendégszeretetét vette volna