Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XVII. Vendégszeretet

XVII. VENDÉGSZERETET. A nagylelkű vendégszeretet erényének gyakorlásában az arabokat, akár a régi, akár az ujabbi időkben egy nemzet sem érte el. Pedig a magyar vendégszeretetnek is van megérdemlett híre: de közelebbről vizsgálva ezt, úgy fogjuk találni, hogy újabban mindinkább csak a lakmározás iránti hajlamból, vagy szórakozási vágyból indul ki s «nemes passzió»-nak igen, kiváló erénynek azonban alig válik be. A tulaj donképeni vendégszeretet szívünknek azon önzetlen, nagylelkű törekvése, melylyel az övéitől távol szakadt idegennek, körünkben a szükséges támaszt nyújtani s neki lehetőleg második szeretetteljes otthont szerezni igyekezünk. Most sem veszett ki még nálunk a nagylelkűség e szép nyilvánulása, mely őseinket oly kiválóan jellemezte s a kikről a történet e tekintetben számos épületes példának emlékét őrizte meg, melyek közül Horváth többet idéz mondva, hogy a magyarok ádáz ellenségeiket is keblökbe fogadták, ha azok segélyökért folyamodtak, sőt ily esetben szorultságba jutott ellenségüket az életveszélytől is megmentették és a mennyiben pártfogolt] ok később mégis meggyilkoltatott, kegyelembe