Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton
75 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON a csagataj-török népcsalád, a mely nyugaton főként az özbek törzshöz tartozik, keleten pedig a sokkal nagyobb számú népnek még nincs határozottan megállapított neve, kivéve az ominózus „szárt" elnevezést, a mely már annyi félreértésre adott alkalmat. Azonban hiszem, hogy dialektus tekintetében az özbekek lényegesen különböznek a keleten lakó szártoktól, mert bármily keveset is értek a keleti török nyelvjárásokhoz, mégis azonnal feltűnt az a tetemes különbség, a mit az andidzsáni, taskenti, szamarkandi és kasgári kiejtésben találhatunk, míg az egyes csoportokon belül az egyöntetűség mindig feltűnő. Különösen a khokáni szártok beszélnek szép, lassú, jól hangsúlyozott, mély magánhangzókkal rendkívül jól jellemzett török nyelvet, a mely közeledik a kasgáriak és a keleti szártok nyelvéhez, s a mely lényegesen eliit a szamarkandi és taskenti özbekek elmosódott, tisztátalan nyelvezetétől, a mely a török nyelveknek fő-törvényére, a magánhangzók harmóniájára olyan kevés tekintettel van. 1 A míg a turkmenek, kara-kalpakok, özbekek és kipcsakok, valamint a kirgizek és kazakok török eredetére nézve semmi kétségünk sem lehet, sőt ezek közül különösen az elsőket a hírneves utazó, VÁMBÉRY kimerítően és behatóan tanulmányozta, addig az újabbi időben a „szártok" török eredetét kétségbe vonják, s őket sokan iráni, perzsa eredetűeknek tartják. Ez az elmélet részben azon alapul, hogy sokan, így pl. VÁMBÉRY is, a szárt elnevezést a tádzsik fogalmával azonosítják, részben pedig azon, hogy minden szárt, tádzsik úgy, mint a törökök is, éppen úgy testük jellegére, mint viseletükre, szokásaikra és életmódjukra majdnem tökéletesen azonosak, vagy legalább is rendkívül hasonlítanak egymáshoz. Különösen a típusnak tulajdonítottak, véleményem szerint nem egészen kétségbevonhatatlan módon, túlságos sok jelentőséget, mert, a mint említettem, a körülmények nagyban hozzájárultak a vérkeveredéshez, de azonkívül nem helyes dolog abból, hogy az arczokból hiányzik a mongol tipus, mindjárt arra következtetni, hogy az illetők ária eredetűek, s később eltörökösödtek. A mongoloid jelleg egyáltalában nem mérvadó a török népekre, mert a három legnagyobb török népcsaládon egyáltalában nem találjuk ezt a jelleget kellőképen kifejlődve. Ez a három család a turkmen, az ozmántörök és különösen a tatár, a kik közül különösen a kuban és nagai-tatárokat az egész Oroszországban szétszórva megtaláljuk s a kik a hajdan fényes tatár birodalom maradványait képviselik, de a kiknek növése, arczvonása és színe olyan tökéletesen „kaukázusi jellegű", hogy jobban sem kell! A ki valaha Oroszországba utazott s azzal a nagyszámú tatárral érint1 Az olyan szavak, mint Tüjá, Türá (teve, herczeg), ellenmondanak minden török hangtani törvénynek, de azért nyugaton, a tádzsikok közt kivétel nélkül használják, holott a keleti szártok sokkal helyesebben tűje, tűre (vagy töre) szót ejtenek. Hasonlóképen sohasem használják ott a mély, majdnem o-nak hangzó á-t, a mi ezekre olyan jellemző.
