Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton
60 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON kekben, a gyönyörű márvány- és alabastrom-domborművekben, a karaagacs szívós fájából készült faragványokban rejlik, a melyek a falakat, folyosókat, udvarokat és ajtókat díszítik! Ha az ember nem a kutató és archeologus szemével nézi ezeket a félig rombadőlt építményeket, s ha nem veszi észre a századok nyomán fenmaradt pusztulást, hanem a közvetetlen benyomások hatása alatt szabadon engedi a képzeletet csapongani, igazat adunk a perzsa költőnek, a ki azt mondja, hogy Szamarkand a világ pólusa és gyújtópontja. Ott állottam a Tnrbet-i- Timur kriptájában, a világhódító TIMUR finoman faragott alabastrom 1 sírköve előtt, azzal az önkénytelen megilletődéssel, a mely az embert mindig elfogja olyan helyeken, a hol a múlt a jelennel a mulandóság révén érintkezik ; bejártam nagyszerű alkotásait, a nagy Medresszehet; letekintettem a Seliir-dár Mezdzsidi karcsú minárjáról a bazárok tarka összevisszaságára és a Szerafsan-vöÍgy messze tájékaira; megcsodáltam a Bibi-clianeh udvarán azt az óriási, fehér márványból pompásan faragott racliléh-1, 3 valamint a „Hazreti-Sacli-Zindéh"-ben Kasszim-ibn-Abbász síremlékének gyönyörűen dolgozott kara-agacs-ajtait. Megtekintettem ezután azt a nagy rom- és sír-mezőt, a mely az utóbb említett Medresszeh mögött terül el, s a mely az ősi Afroziab helyét jelöli. Ez volt Sogdiana régi fővárosa, egyike az emberiség legrégibb lakóhelyeinek, mert alapítását Kr. e. a negyedik ezredre viszik vissza. Láttam azután a Sacli-Zindéh oszlopos folyosóin a tudós molláhkat fel- s lesétálni azzal a szeretetreméltó komolysággal s azzal a nagyúri grandezzával, a mely annyira jellemzi az ázsiaiakat; a változatlanul derűs ég pedig épp úgy hintette meleg fényét ezekre a festői alakokra, meg a bazárok tarka embertömegére, a romokra s a komor épületeknek érintetlen, vadonat újnak látszó mozaik-díszítményeire, mint régen, régen, évszázadokkal ezelőtt. Ekkor éreztem azután igazán, úgy, mint még soha, hogy ez Ázsia, ez a Kelet az ő ragyogó pompájával, teremtő költészetével, a mely messze elmaradva a kortól, mintha dermesztő álomba merült volna, a melynek nem a feltámadás, hanem a megsemmisülés lesz a szomorú vége. Ez az igazi kelet, az ő üdén fakadó költészetével, a mely teremteni tud, de fentartani képtelen ! Este, mielőtt vonatom tovább ment volna Taskent felé, nem tudtam ellentállni, hogy még egyszer meg ne tekintsem a régi Szamarkand pompás látnivalóit. Valamivel nagyobb kerülővel az ó-városon keresztül juthattam a pályaudvarra. Szép, holdvilágos éjjel volt, s a város felett olyan világos, ezüstös fény ömlött el, a milyent nálunk, a borús Európában aligha lehet látni. A hatalmas kupolák mázos cserepei tündöklő fényben ragyogtak, s a 1 Az a diszkő, a mely a kápolna kupolája alatt a földszinten van, sötét nefritből való, de a tulajdonképeni sírkő a földalatti kriptában alabastromból van. 1 Kétszárnyú polcz, a melyre a koránt helyezik.
