Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVII. fejezet. Városi élet Przsevalszkban, sólymászat és vadászat az Isszyk-kul partján

VÁROSI ÉLET PRZSEVALSZKBAN ; SÓLYMÁSZAT ÉS VADÁSZAT AZ ISSZYK-KUL PARTJÁN 5G 1 ugrással szökik rá. Ha azonban más sas ül mellette, ez küzdelemre ingerli, s az a kegyetlen irigység, a mi éppen a legderekasabb küzdőket jellemzi, vesztére lesz, mert ilyenkor teljes dühvel csap le a zsákmányra. A megfogott madarat a madarász óvatosan kiveszi a hálóból, aztán mindkét lábát puha bőrből készült békóval (bó) meglánczolja s rögtön megeteti, folyton kedves, biztató beszélgetés közben. Alacsonyröptű madarak hívó szava „Pö, pö/", a magasröptűeké „lm, ku/" s a sasé végre „kíjtu!" Mivel a madarak rendesen éhesek voltak, a miért lecsaptak a csalóétekre, azért az előbbi bíztató szavakkal eléjük tett húst rendesen azonnal, vagy kis vártatva megeszik, mire a sólyomnak és sasnak azonnal fejébe húzzák a dísztelen bőrkámzsát (tomogo) s ezzel lefedik a szemét. Két napig az állatok minden táplálék nélkül maradnak, csak messziről kiáltják feléjök kedveskedő hangon a megfelelő hívó-szót; éjjel azonban, teljes sötétségben, a sátorban vagy a jurtban az idomító kezébe veszi a madarat, hízelkedik neki és hangoztatja a hívó-szót. Fogás után harmadnap egy kis bottal húst nyújtanak feléje, folytonos szólongatás közben, a mikor persze nappal első ízben veszik le a süvegét. A táplálékot (tarnak) egész közel hozzák a madárhoz, csak a solymár tartja magát, kinyújtott karral, lehetőleg távol, s még azt is elkerüli, hogy rápillantson a sólyomra. Most aztán nap-nap után következik a sapka levétele és az etetés, szólongatás és kedveskedés közben, úgy, hogy a solymár maga is mind jobban és jobban közeledik a madárhoz, a táplálékot azonban mind távolabb és távolabb tartja tőle. A botot máirendesen a 4-ik vagy 5-ik nap elhagyják, s a solymár a húst keztyűvel (mjélej) fedett kezében tartja. Ha a sólyom egyik lábával próbálja elvenni a húst, akkor a solymár megnyerte a játékot. Öklének könnyed emelésével lassanként odakényszeríti a madarat, hogy az a másik lábával is fellép a keztyűre s ezzel már a solymár öklén ül, a hol zavartalanul ehetik. Végtelen elővigyázattal és nagy türelemmel csinálják ezeket a gyakorlatokat, míg a sólyom egészen megszokta a keztyűs kézből venni el az ennivalót és mindig nagyobb és nagyobb távolságról repül reá. Először a földről ugrik fel a közvetetlenül eléje tartott kézre, aztán a földön rebdes néhány lépést egészen a keztyűig, majd felrepül a földről is az álló solymár kinyújtott kezére, míg végre a gyakorlatokat szabadban, nagy távolságokból ismétlik, sőt aztán lovon is folytatják, a mikor persze a sólyom bőr-békóira még hosszú, vékony zsineget is kötnek. Ez az egész, sokat magasztalt dresszura, a mely rendesen alig tart egy hónapig, s jó sólymokkal (meg jó solymárokkal) már 10—14 nap alatt be szokott fejeződni! A tolljáték (,khanat), a mely néhány összekötött récze- és szirti fogolyszárnyból áll, csak alárendelt szerepet játszik, a mennyiben ezt az etetéskor a sólyomnak vagy héjának csak megmutatják, hogy szokjék hozzá, s ép úgy megismerje róla urát, mint a hívó-szóról. Gyakran, de nem mindig, az első vadászati kísérletet nyesett szárnyú, vagy zsinórra kötött madárral próbálják meg.