Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
XVI. fejezet. Búcsú a szyrtektől
BÚCSÚ A SZYRTEKTŐL 519 A nőstény szarva gyenge, lapos és csak kicsiny, elmosódott évgyűrűk díszítik; 20—30 cm.-es hosszával és 10—12 cm.-es kerületével semmiképen sincs arányban a tekke szarvával, a melytől alakilag is annyira különbözik, mintha egészen külön fajokhoz tartoznának. A vadjuhok közül a Tien-sanban két faj, vagy legalább két alak fordul elő: a tulajdonképeni Pamir-juh (Ovis poli typ.) és a SzEVERezov-féle Ovis poli karelini, a mely az előbbitől valamivel karcsúbb, oldalt jobban összenyomott s gyengébb és sűrűbb kereszt-bordázattal ellátott szarvai által különbözik. A pamir-juh, úgy látszik, ritkább, s főleg a terület délibb részeiben, Ak-szaiban és Naryn-fenföldön éldegél szórványosan, míg az igazi idevaló faj a Karelin-juh. Kizárólag csakis erre az utóbbira vadásztam, mig az előbbinek csak néhány koponyáját találtam a Szárydzsasz magaslatain, a nélkül, hogy eleven példányt láttam volna. S TUMMER dr. is hozott magával néhány ilyen koponyát. A vadjuh, a mint már említettem, nemek szerint különvált csapatokban él. A borjas csapatot valami vén arkar vezeti, míg a bakok élén valami igazi „vezérkos" a hangadó. A párosodás ideje novemberre vagy deczemberre esik, rövid ideig tart, s utána a kuldzsák ismét külön válnak. Májusban vagy júniusban az arkar 1 —2-bárányt ellik, a melyek világos sárgás-szürkék s nagyon hasonlítanak a kőszáli-vad gidáihoz, csakhogy a míg ezeknek a lábát barna csíkok díszítik, addig a vadjuhok lába fehér. — Az ullak-ok szarvai is szeptemberben bújnak elő. A kőszáli vaddal és az Altai argalijával ellentétben, a vadjuhnak nincsen gyapjas alsószőre, s azért téli bundája emlékeztet a mi őzeink szőrözetére, de ezt goromba sűrűségével felülmúlja. Ez a körülmény az ázsiai házi-juh eredetének magyarázására annyiban jelentős, hogy ezzel a keresett ősformák közül az Ovis poli-féléket ki kell zárnunk. Ha a domesztikáczió megváltozott, kedvezőtlenebb körülményei képesek is voltakaz óriási, szabadon élő juh-félét a házi-állatok nyomorúságosabb alakjává zsugorítani, semmiesetre sem változtathatták át a vadjuh merev, törékeny szőrét a házijuh bodros gyapjává, a mi azt éppen a primitiv ember előtt olyan rendkívül becsessé teszi. Az ázsiai házi-juh eredetét tehát nem kereshetjük a Pamirban vagy a Tien-sanban, hanem vagy az Altaiban, vagy az Iránban (Musimon vignei), hacsak úgy az európai, mint az ázsiai szelíd házi-juh nem származik 164. kép. A vadjuh fejdísze. Felül a nőstény, alul a kos koponyája.
