Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
X. fejezet. A kara-kirgizek között
A KARA-KIRGIZEK KÖZÖTT 323 akkor a maradékot jóakaratú „me\"-ve 1 a házigazdának, vagy más rangos egyénnek nyújtja, a ki hálás szemforgatással rágicsál rajta tovább. így némelyik darab valósággal kézről-kézre megy, mert időközben a szegényebb rokonság s a ház szolgaszemélyzete is szerényen besompolygott, s tiszteletteljesen meghúzódott a maga helyén, az ajtó táján, míg az asszonyok és gyermekek külön kis csoportban bújnak össze baloldalt az as-chaneli mellett. Az előbbiek rendesen csak a lerágott csontokat kapják meg, második vag}' harmadik kézből, a melyeket aztán teljesen letisztítanak, sőt magát a csontot is feltörik, hogy a velőjét kiszürcsölgessék. Anyagilag valamivel jobb dolguk van az asszonyoknak, mert ezeknek — ép úgy, mint a mi vadászreggelinken a kutyáknak — néha-néha valami jobb falatot dobnak oda, a mit ők aztán lehetőleg elrejtőzve költenek el. Ezek a „megtisztelések" nagyon sok mulatságot okoztak nekünk, s nem egy jó, zsírtól csepegő falatot tömtünk vendéglátó gazdáink nagyra tátott szájába, a legleereszkedőbb „me!" szócska kíséretében; kényesebb azonban a dolog, ha a házigazda maga is ak-sz'ijak (fehér-csont), azaz magas származású úr, mert akkor a nyárs kéthegyűvé lesz! Szerencsére, ORUZ-BEK dzsigitem elég jól ismerte már az európai szokásokat, hogy mindkét alkalommal, a mikor a viszonosság veszélye fenyegetett, meg tudott a kölcsöntől kímélni. Mint minden keleti, úgy a kirgiz is a kapott falattal való megelégedésének hangos böffentéssel ad kifejezést, s minden „me!" után kétszer, vagy háromszor hangzik fel ez a hálafohász a legmélyebb —- mondjuk -— lélekből, úgy, hogy az európai igazán rosszul lesz tőle. Meglepő rövid idő alatt eltűnik az egész birka; 7—8 ember alig 10 perez alatt elbánik vele; de a kirgizek még sokkal többre képesek, s általános szabálynak tekintik, hogy a felnőtt ember egymagában végire tud járni egy egész birkának. JONOFF tábornok mesélte, hogy Ferghanában több hétig vadászott kirgizekkel, s három benszülött vendége, a fejedelmi vérből származott MACHMUD-BEK és annak két rokona, valósággal három birkát ettek meg naponkint három étkezés alkalmával, úgy, hogy naponkint és fejenkint egy-egy birkát kellett szolgáltatnia. Természetes, hogy ugyanezek az emberek aztán a legnehezebb megerőltetések között, heteken át képesek naponta néhány korty kumiszszal, egy csésze dzarmával, vagy egy marék pörkölt árpával egész pompásan megélni. A ebéd befejezését mindig a bes-parmak képezi, a mit a félretett gerinezvégi zsírból s némi czomb-húsból készítenek, úgy, hogy ezeket éles késsel finoman összevagdalják, fatányérban összekeverik, s levessel (szörpa) feleresztve, sűrű péppé habarják, melyből aztán puszta kézzel kerek gombóezokat gyúrnak s ezeket roppant élvezettel, szörpölve és csemcsegve nyelik el. Bes-parmali (öt ujj) a neve ennek, mert különös kézfogás kell hozzá, hogy a ragadós tömeget fésűszerűen állított ujjakkal, egyik kézből a másikra kenegetve, nagy ügyesen gombóczczá gyúrják. 21*
