Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

IX. fejezet. Przsevalszk és a Terszkei-ala-tau

284 PRZSEVALSZK- ÉS A TERSZKEI- ALA-TAU 304 nyári legelője, de egyszersmind a tau-tekke (Capra sibiricd) hazája is, a melynek tartózkodó helyeit a kar-mezők 1 sziklavadonjában találjuk meg. A vadászat legnemesebb módja, a cserkészet, ezeken a félelmetesen vad sziklatömegeken igen kevéssé jutalmazó, mert rendkívül nagy távolságokat kell a végtelen kerülő utak folytán legyőzni; sokkal jobb a vadat hajtatni, illetőleg beszorítani. Ennek a félénk és óvatos vadnak elegendő a sziklákon kapaszkodó embert a legnagyobb távolságból is megpillantania, hogy azonnal kereket oldjon s gyors futásban iramodjék, váltóját betartva, felfelé, a teljesen úttalan és hozzáférhetetlen legmagasabb gerinczek kősivatagjaira. így tehát ez a vadászat igen egyszerűen végrehajtható. A vadászok lehetőleg látat­lanul igyekeznek a vad fölé kerülni s elállani annak váltóit, míg egy-két hajtó jó nagyot kerülve a vad mögé, messziről lassan közeledik ahhoz, és így óvatosan tereli szokott váltóján felfelé. Ha hirtelen lepik meg a kőszáli vadat, akkor nem tartja be a váltóját, hanem szétriadva, a csapat mind­egyik tagja külön-külön igyekszik minél gyorsabban a hozzáférhetetlen szikla­élekre menekülni, a miben roppant nagy segítségükre van csodálatosan kifejlő­dött hegymászó képességük. Láttam ilyen kőszáli vadat teljes nyugalommal, önkényt, minden megriasztás nélkül olyan sziklarészleteken mászkálni, a melyek, tapasztalataim szerint, a zergére nézve teljesen járhatatlanok volnának. Az állatnak ezt a mászó-képességét rendkívül elősegíti a lábainak mesés ruganyossága, a mely a legvakmerőbb ugrásokra teszi őt alkalmassá. Láttam egyszer messzelátómon ilyen csoport vadat, a mint reggeli legelőjéről pihenőre vonult. A nőstények és a gidák kecskemódjára játszottak, míg néhány idősebb, hosszűszakállú bak mogorván bandukolt utánuk. Néhány­fiatal, 4—5 éves bak szintén utánozni akarta az öregeknek ezt a szögletes méltóságát, de fiatalos jókedvük minduntalan kizökkentette őket szerepükből: majd, mint a kecskebakok, tréfásan összetűztek egymással, majd a nyakuk erejét próbálgatták, birkózva egymással, majd pedig mindenféle czéltalan bak­ugrásokkal mulattattak, hogy mindjárt utána ismét egész komolyan vissza­essenek előbbi méltóságos nyugalmukba. Az egyik fiatal bak mereven és mozdulatlanul állt, mint a hogy a vén bakok órákhosszat tenni szokták, közvetetlenül egy körülbelül 7 méter magas, az állat gerinczmagasságát jó négyszeresével felülmúló, koczkaalakú szikla­tömb lábánál. Egyszerre minden ok nélkül, mint valami gummi-labda, vagy mintha valami rúgó taszította volna felfelé, mind a négy lábával egyszerre, minden nekifutamodás vagy előkészület nélkül felszökött, s a következő pillanatban, mintha odavarázsolták volna, ott állt a szikla fokán, ismét mereven, méltóságosan és mozdulatlanul mint azelőtt, s csak megelégedetten néze­getett le előbbi álláspontjára, mintegy méregetve a magasságot. 1 k'ar-nak nevezzük egy alpesi mes'.erszó megtartásával a félköralakú, czirkuszos völgy­katlanok bizonyos, jellemző tipusát. Az I. sz. Panoráma előterében nyúlik cl ilyen jellegze­tes „kar".

Next

/
Oldalképek
Tartalom