Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

III. fejezet. A hét folyam országában

114 A HÉT FOLYAM ORSZÁGÁBAN 114 untalan vendégszerető meghívásokban részesített, a mit annál is inkább szí­vesen fogadtam, mert ő már KOLPAKOVSZKY és KAUFMANN ideje óta Turkesz­tánban tartózkodván, mint Szemirjécs alapos ismerője, olyan kitűnő felvilá­gosításokkal és tanácsokkal látott el, hogy ezeknek az utazás további folyamán óriási hasznát vettem. GOURDET PÁL azelőtt franczia tengerésztiszt volt, de már fiatal korában orosz szolgálatba állott, s azóta majdnem szakadatlanul Turkesztánban él, a hol először Taskentben, majd Vjernyiben volt alkalmazva. Mint mérnök, részben az állami épületek építését vezette, részben pedig a közutak építé­sén dolgozott, s többi között ő építette az Ili hídját Ilijszk mellett, a melyet majd később megismerünk. A vjernyii földrengés után, a mikor a város majdnem teljesen elpusztult, ő vezette az újraépítést, s ma is ő a tartományi főváros építészeti hatóságának főnöke. Nagy olvasottsága és rendkívüli sokoldalúsága miatt kitűnő társalgó és nagyon tréfás kedélyű. Beszél legalább tuczat nyelvet, kezdve az olaszon és spanyolon a kirgiz és szárt idiomákig. Igazi franczia szívessége, páro­sulva az Ázsiában töltött szolgálati évek gazdag tapasztalataival, valóságos áldása minden utazónak, a ki Vjernyibe jut, mert mindenkit ellát a legszí­vesebb módon tanácscsal és segítséggel. Alig hiszem, hogy volna útleírás, a mely Vjernyiről szól, a nélkül, hogy meg ne emlékeznék GOURDET-TÓI, S úgy mint elődöm, LANSDELL, magam is a legnagyobb hálára vagyok köte­lezve iránta azért a sok praktikus utasításért és jó tanácsért, a melyet itt újból és szívből megköszönni legkellemesebb kötelességemnek tartom. Május 2-án éjjel megérkezett dr. STUMMER is két kísérőjével, teljes épségben. Az urak — egészen okosan — bevárták Taskentben a húsvéti ünnepek végét, s azután podgyászukat a NADJEZSDA szállító-vállalatra bízva, saját tarantászukon jöttek utánam, a melyet a doktor HAMBURGER segítségével igen olcsón szerzett. Minden pontosan egybevágott, és STUMMER doktor tel­jesen meg volt elégedve Taskentben való tartózkodásával és a postautazással. Csak l\LippERT-re panaszkodott, a kinek félénksége a postautazás alatt hatal­mas arányokat kezdett ölteni, s örökösen magyarázgatni kellett neki a sebes hajtás előnyeit, az utak jóságát és az éjjeli utazások veszélytelen voltát. KLipPERT-nek ez az akadékoskodása volt az oka, hogy az urak hat napot töltöttek a postaúton, s ennélfogva nagyon örvendettek, a mikor a tarantásztól végre megszabadultak. A legközelebbi napokat azzal töltöttük, hogy a podgyászt útrakész állapotba helyeztük, — természetesen egy nagy részt ismét hátrahagytunk letét alakjában Vjernyiben — azonkívül be kellett még szerezni az utolsó szükségleteket, és végül újonnan érkezett társaimmal újból kellett kezdenem a hivatalos és nemhivatalos látogatásokat. Vjernyiben mindenki ajánlotta, hogy kirándulásaink bázisául Ilijszk kozák falut válaszszuk, a mely mintegy 70 verszt távolságra Vjernyitől északra, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom