Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
III. fejezet. A hét folyam országában
86 A HÉT FO I.YAM ORSZÁGÁBAN 86 Itt nem sokat törődtünk a dologgal, rögtön szereztünk másik kocsit, a két derék parasztot kifizettem, s néhány perez múlva ismét sebes vágtatással indultak meg a váltott lovak a legnagyobb részt kitűnő országúton, a Talasz völgyében Aulié-Ata felé, a mely mintegy 34 versztnyire volt még. Az útnak ez a része rendkívül vonzó és érdekes. A Térsz és Talasz folyók völgye óriási, teljesen egyenes síkság, a melyet délről a Talasz-tau és az Alexander-láncz kulissza módjára egymásba fűződő vonulatai határolnak, észak felé pedig messze ellátni a síkon, olyan különös távlattal, a mit csak teljesen sima, de különben elég gyorsan lejtő síkságokon lehet észrevenni. A látómezőnek egészen a közepéig határozottan láthatni a térszín lejtését, de azon túl azután a valóságos és a látszólagos horizon olyan különös viszonyba kerülnek egymáshoz, hogy az ember azt hinné, hogy valami örvényszerű mélyedés felett áll, a mi pedig a környezetnek teljesen sík voltával különös ellentétben van. Az északi látóhatáron az Ak-kum sós sivatag hófehér mezője terül el. Ez itt a Csii folyó bal partján folytatása a borzalmas „Ehinség-sivatag"-nak, s ide nyúlik, egészen a hegyek lábáig. A hegyek, sajnos, legnagyobbrészt ködbe voltak burkolózva, de mindamellett a völgy fölé negyedfélezer méterrel emelkedő, hófedte ormaik impozáns látványt nyújtottak. Különösen pedig, úgy látszik, a Talasz távoli, de azért elég jól észrevehető völgye változatosság és nagyszerűség tekintetében Turkesztán legszebb hegyvidékei közé tartozik. Aulié-Ata 1 előtt, a mely kis löszös partokon kapaszkodó fészek, át kellett kelnünk a Térsz folyó széles, kavicsos völgyén, a melyen a folyó számos ágra szakadva kanyarog alá. A rendes úton valami ok miatt nem lehetett járni, s azért erről letérve, majd régebbi kocsinyomokon, majd tüskön-bokron keresztül, majd meg nagy kövekkel borított kavicsmezőkön kellett áthajtatnunk, közbe-közbe pedig a rohanó hegyi folyó egyik-másik ágán kellett átgázolni. Csak mintegy 1 1/ 2 versztnyi út után értük el ismét a rendes országutat. A jemsesikek elmondották, hogy nyáron, a mikor a hegyekben olvad a hó, ezen a helyen nem lehet kocsival átkelni, hanem a podgyászt szárt arbá-kon szállítják keresztül. Ezek az arbák hasonlítanak némileg a dél30. kép Szárt arba. olaszországi kétkerekű kocsikhoz. Két embermagasságú kerekük van, s ezzel a kocsi padozatát is olyan magasra emelik, hogy még mélyebb vizén is át tudnak vele kelni, a nélkül, hogy a kocsiban levő holmit viz érné. Aulié-Atá-ból csak a sötétség beálltával indultam el, s így a Talasz folyó szép fahídját csak néhány rozoga petroleumlámpás világánál láthattam. Az út 1 „A szent atya", a mely nevét a város az ott eltemetett mohammedán szentnek köszönheti.
