St. Louis és Vidéke, 1969 (57. évfolyam, 1-19. szám)

1969-05-03 / 9. szám

HÍREK A nagyvilágból!

SZÖUL — A délkoreaiak megint csalódtak Amerikában, mert lenyelte az újabb északi provokációt is, Szöulban egészen másnak látszik a helyzet, mint Washingtonban! Minden jel arra mutat, hogy Kim II Sung, Észak 57 éves diktátora, — aki pont 57-ik születésnapján lövette le az amerikai repülőgépet, — minden áron háborút akar, mert olyan súlyos gazdasági bajokkal küzd, hogy azokat nem igen tudja másként megúszni. Nixon elnök eleinte bombáztatni akarta az a repteret, amelyről a fegyvertelen amerikai gép hős gyilkosai felszálltak, de azután visszatáncolt. Még az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé sem terjesztette az ügyet, mert biztos szovjet-vétóval számolt. Ez gyenge érv, mert pont

Természetesen, a No. 2 a No. 1. után következik, de — megelőz mindenki mást. Így tört előre a kulisszák mögül a 43 éves Tran Thien Khiem tábornok. Tanuljuk meg jól ezt a nevet, mert ma Thieu elnök után nem Ky alelnök, hanem Khiem tábornok következik a délvietnámi hatalmi listán.

Saigonban rég tudják ezt, de Hanoi csak mostanában fedezte feL Most már ők sem a „Thieu-Ky-Huong (miniszterelnök)” hármast tartják az „áruló” klikknek, hanem •— ebben a sorrendben — a „Thieu- Khiem-Ky“ triót.

Khiem generális hat évvel ezelőtt, 37 éves korában, egyike volt azoknak a főtiszteknek, akik megbuktatták a Diem-diktatúrát. A rákövetkező évben azonban egy riválisa, Khanh tábornok fölébe kerekedett és Khiemet Taiwanba, Nemzeti Kínába küldték követnek. A köpcös, alacsonytermetű, szemüveges generális négy hosszú esztendőt töltött ott az életéből, amikor Thieu, aki régi katonapajtása, viszszahívta és rábízta a legfontosabb tárcát — a belügyminisztériumot

Khiem keményen legázolta Thieu ellenzékét és félresodorta Thieu örök ellenlábasát, Ky marsall alelnököt is. Már mint belügyezt kellett volna kiprovokálni, hogy lássák: mennyire véd a Szovjet egy barbár és gyáva gyilkosságot. Nixon elnök szerint a megtorlás legalábbis a Szovjet súlyos nemtetszését vonta volna maga után, s ezt el akarta kerülni. Teremtőm! Már 31 amerikai életét is becserélik a Szovjet „tetszéséért”? Ugyanakkor a Kongresszus galambjai kezdik azt kérdezni, hogy megéri-e a költséget a hatalmas „védelmi flotta”, amit az elnök odarendelt? Liberálisainknak már ez is sok... — A Pentagonban viszont arra mutatnak rá, hogy az 1950-es évek közepe táján egyre fokozódott az északi repülőgépek benyomulása a déli térségbe, mire az ugyancsak szelíd Eisenhower elnök elrendelte a tüzet. 12 északi

miniszter döntő hatalom felett rendelkezett, de valóságos mellékkormánnyá nőtt, amikor a hálás Thieu helyettes miniszterelnökké nevezte ki.

Ebben a minőségben a rendőrség, az életbevágó pacifikációs program, a polgári hivatalnokok serege és a másfél milliós Népi önvédelmi Haderő felett is rendelkezik. Ez olyan hatalmas erő-koncentrációt jelent, ami Thieu előtt gyanússá tehette volna a rangidős Khiemet. De az elnök tökéletesen megbízik benne és nem is csalódott — ezideig.

Hogy mi lesz később, nem tudni. Tény az, hogy Khiem generális nagyon erős és nagyon becsvágyó. Saigonban máris úgy hívják: „le dauphin”, azaz a „trónörökös”.

Az amerikai követségen nagyra becsülik, mert úgyszólván az egyetlen kiváló közigazgatási tehetség Saigonban.

Ameddig Khiem tábornok a No.

2. személy Saigonban, addig nincsen baj. A baj ott kezdődik majd, amikor No. 1. akar lenni.

A jelek szerint mindenképpen Thieu utódja lesz, csak az nem biztos, hogy Thieu akaratából-e, vagy — akarata ellenére is.

gépet lőttek le az amerikaiak, s erre Kim gyorsan abbahagyta a veszélyes játékot.

★

WASHINGTON D. C. — A Fehér Ház „ismeretlen nagyságai” néha nagyobb hatalmat gyakorolnak, mint a kabinet tagjai. John Ehrlichmannak, az elnök „tanácsadójának”, egyre több befolyása van a döntések kialakításában. H. R. Haldeman, aki a Fehér Ház-i vezérkar végrehajtó embere, a határozatok végrehajtását ellenőrzi. Peter Flanigan, aki megfelelő személyek után vadászik, akik magas állásokat tudnának betölteni, az elbocsátásokban is döntő hatalmat képvisel. Általában: bizonyos klikk van kialakulóban a Fehér Ház ku-Everett Dirksen

követelés látszott eddig teljesíthetetlennek, de ma már ott tart Thieu, hogy amerikai nyomásra ezeket is teljesíti. Az egyik: Ky alelnök távozása, a második: a Thieu-kormány „kibővítése”. Mivel ez a két törekvés egybe kapcsolódik, valószínűleg együttesen kerül megoldásra. A megoldás módja az, hogy Thieu kiegészíti kormányát a budhistákkal, a szakszervezetekkel, az intelligencia képviselőivel és farmerekkel. Ezek az elemek mind Ky-ellenesek és hajlamosak a Viet Conggal való együttműködésre. Saigoni politikai körök azt sem

niszteri székbe kerülnek. így Ky alelnök jövője lassan fogy. Ez, természetesen, Thieu bukásához is vezet, mert egy koalíciós kormányban nem tarthatja meg a pozícióját a kommunisták aggreszivitása ellenében. Ha csak... a Délvietnámban annyira jólismert katonai puccs nem ülteti az elnöki székbe Khiem tábornokot, Délvietnám sorsa a kommunista hatalomátvétel irányában halad...

★

WASHINGTON D. C. — Nixon elnöknek az a törekvése, hogy megreformálja az „electoral college”-t gyakorlati tapasztalatokon alapszik. Nixont ugyanis még a választás idején több elektor környékezte meg, akik különböző előnyöket kívántak azért, hogy majd rá szavazzanak. Ezek közt akadtak Wallace-elektorok is, de volt néhány republikánus is, aki azzal fenyegette meg Nixont, hogy másra szavaz, ha nem kap bizonyos ellenértékeket a hűségéért. Annak idején minden ilyen ajánlatot egyből visszautasítottak. Az ebből leszűrt tapasztalatok arra késztetik az elnököt, hogy rövidesen javaslatot küldjön a Kongresszusnak az elektori rendszer megváltoztatására. Hiába, nem valami gusztusos dolog a politika. . .

★

WASHINGTON D. C. — Nixon elnök a délamerikai Alliance for Progress-t, amit még annak idején Kennedy élnök kezdeményezett, lassan leértékeli. Az elnöknek az a felfogása, hogy a latin-amerikai népeknek elsősorban maguknak kell segíteni önmagukon, amiben az Egyesült Államok segíti ugyan őket, de nem viseli egyedül a terheket és nem is akar döntően beleavatkozni abba, hogy mit és hogyan csinálnak a saját életfeltételeik feljavítása érdekében. Bennfentes körök szerint ezt a vonalat Perunak „köszönhetik” a latin-amerikai államok, amely kisajátította az ott működő amerikai olajfinomítót és nem hajlandó érte megfelelő kárpótlást fizetni.

★

BONN — A nyugatnémet kormány nem akar flörtölni Vörös Kínával — szemben Ulbricht keletnémetjeivel — mert úgy érzi, hogy a Szovjettel kell jóba lennie, ha a két Németország egyesítését meg akarja valósítani. A nagy szovjetbarátságnak az a következménye, hogy miközben a jobboldali NDP-t

be akarják tiltatnl, a kommunista’ pártnak szabad kezet adtak, amikor ez egyszerűen kijelentette — amit az NDP vezetői többszörösen kijelentettek már, — hogy „nem akarják felfordítani a kormányzatot”. Brandt Willy keze egyre jobban érvényesül, miközben Kiesinger csak édesen mosolyog ...

★

SAIGON — Érdekes jelenségre lettek figyelmesek a szövetségesek: a Viet Cong vezetők december óta eltűntek a falvakból, kerületekből és tartományokból. Mintegy

8.000 ilyen öreg kommunista alkotja a Viet Cong gerincét és eleinte nem tudták elképzelni, hogy hova tűntek. Ma már tudják. Ho Si Minh parancsára Hanoiba távoztak, hogy ott megfelelő kioktatást és részletes utasításokat kapjanak a — „béke” esetére. Ekkor kezdődik ugyanis az igazi harc a koalíciós kormány érdekében, majd a

Ho Chi Minh

hatalom átvételére. Miközben az amerikaiak minden áron ki akarnak vonulni Délvietnámból, Hanoi máris előkészíti a hatalomátvételt. A Nixon-konmány már csak a „látszat” megőrzéséért küzd, de lényegileg feladta Délvietnámot.

★

LONDON — A brit világbirodalom utolsó vonaglásait a nyugatindiai anguillai eset mutatja. Ezt a kis szigetet is feladják a britek és „postabélyeg szigetként” fűzik csak magukhoz, mint a csatornában fekvő Jerseyt és Guernseyt. A külpolitika és honvédelem Anglia feladata maradna, de minden egyéb — a postabélyegek kibocsátása is — a kis sziget önálló kormányára tartoznék.

(FIGYELŐ)

lisszái mögött, amely erősen befolyásolja a döntéseket. Az elnök nagyon elfoglalt, mindennel nem tud személyesen törődni és így — mellékkormány alakul ki a háta mögött. Az egyetlen megnyugtató pont: Dirksen szenátor, aki újabban elég konzervatívnak mutatkozik és már a második liberálist szorította ki magas pozíciókból. El lehet képzelni Nixon elnök „konzervatív” vonalát — amit a megválasztása előtt ígért, — ha Dirksen szenátor is erősen jobbra áll tőle... . \ •

★

SAIGON — Itteni diplomaták

úgy látják, hogy Thieu elnök lassan „betörik” az amerikai vonalba és hajlandó olyan kívánságokat is teljesíteni, amelyeket Hanoi alapfeltételként állított fel a „béketárgyalásokra”. Különösen két ilyen

Nguyen Cao Ky

tartják lehetetlennek, hogy azok az „intellektuálisok”, akiket Khiem tábornok nemrég letartóztattatott, mert a Viet Conggal együttműködtek, a börtönből egyenesen a miBEMUTATJUK OLVASÓINKNAK a délvietnámi No. 2-t.

Mikszáth Kálmán:

A Demokrata

A kiegyezés utáni Magyarország Janus-arcú politikai életébe viszi vissza az olvasót ez a remekbe készült karcolat. A nyolcvanas évektől kezdve állandóan ott kísértett Mikszáthban az elégedetlenség a magyar liberális progresszió álnokságával szemben. A szabadelvű frázisok és a haladásellenes politikai gyakorlat ellentéte pattantotta ki kitűnő országgyűlési rajzainak a témáját, amilyen az alábbi karcolat is.

Valahányszor a mi demokrataságunkról van szó valahol, rendesen el szoktam beszélni a Kállay Ákos történetét. De most már annyira nincs is sző a magyar demokrataságról, hogy többé el sem beszélhetem a históriámat, átadom hát az utókornak ad akta. Hogyha netalán valaha sző találna lenni a demokráciáról, szolgáljon részint elrettentő, részint illusztráló példának ez az eset.

Kállay Ákost bizonyosan önök is ösmerték. Ő volt a legnagyobb demokrata a Házban, valamikor a szélsöbalbalhoz tartozván. De még a demokrataságánál is nagyobb volt a sárgás kanári-szín bajúsza, melylyel, ha kedve tartja, körülcsavarhatta volna a fülét, s mely szépen, szeretetteljesen öszeolvadt hasonló színű szakállával.

Éppen a kerületébe utazott az öreg úr a választások előtt, midőn a szerencsi indőházban összejöttünk. Valami baja támadt a vonatnak, ott vesztegelt

vagy két óra hosszat.

Kállay csendes borozgatásban várta az indulást a suitjével és egészen belemerült a demokrácia magasztos tanainak magyarázatába. Apró szemei lázasan csilogtak, heves gesztusokkal szidta a kormányt.

E pillanatban két zempléni paraszt sompolygott be az étterembe, kik az üvegajtón át már eddig is kíváncsian kukucskáltak be a borozgatő utasokra.

Az egyik odaállt sunyi képpel Kállay elé, s miután Végignézte. így szólt:

— Tekintetes uram, valami kérésem volna.

— No, mi az? — kérdé Kállay Ákos nyájasan.

— Hát abban van a dolog, hogy mi a komámmal, Sós Istvánnyal fogadtunk odakünn két pengő forintba.

— No, és aztán? Hát én döntsem el?

— Az ám. Mert el sem döntheti azt más emberfia.

— Hát mibe fogadtatok, édes fiam?

— Azt mondja a komám, hogy a tekintetes úr bajúsza nem igazi bajusz; hogy azt mondja, hamis bajúsz.

— Most is amondó vagyok — erősítgette Sós Istvány.

— Én pedig azt mondom, hogy igazi bajusz a tekintetes úré ... Hát melyikünk nyert mármost?

— Te nyertél, édes fiam! — mondá Kállay Ákos egy kicsit röstelkedve a téma miatt.-1- No, lássa, kend — rikkantott fel vidáman a nyertes paraszt, — ide azzal a két „Zsófkával”. (Zemplénben úgy hívták a forintost, mert hajdan a Zsófia főhercegasszony arcképe volt a forintosokon). De nem addig a, Maszlag koma! Zsákban lévő macska egeret nem foghat. Nem addig, míg én meg nem nézem azt a bajúszt. Ide azzal a bajúszal, hallja az úr!

S ezzel odaugrott Ákos bácsihoz Sós Istvány, hogy a bajúszát megmarkolja.

Kállay összerezzent, a vér arcába tódult és nagy bosszankodásban habozott egy percig, mit csináljon, mígnem valaki a környezetéből beleszólt:

— Már csak engedd, bátyám, mert ez is hozzátartozik a demokráciához.

Ez a szó megszelídítette Ákos bácsit, türelmesen nyújtotta oda az ábrázatát, mint egy bárány.

— Jól van, jól. Nézegessétek meg, édes gyermekeim, és győződjetek meg róla.

Erre aztán nekiszabadult a bajúsznak Sós koma: külön választotta a szakáiból, megnézegette balról is, jobbról is, először összevéve, azután külön szálanként, hogy melyik szál hova tartozik, ez a bajuszhoz, amaz a szakállhoz, miközben éktelen káromkodásban tört ki:

— Nini, aki árgyélusa van, hát csakugyan bajúsz ez végig? Egye meg a kutya, hogy mitől nőtt ez!... Két pengőm siratja meg. — De nem, még sem lehet az. Ki van ez toldva valahol.

Megszagolta a kezei közt, megvakarta a fejét: „Ejnye, ejnye, de cudar egy jószág”.

Egy keserveset köpött a pádimentumra: „No, engem ugyan megtett az úr”.

Eközben egy mentő gondolata támadt Sós uramnak: hogy hátha mégis hamis a bajúsz és csak oda van mégis ragasztva az orr alá, nosza hamar nagyott rántott a fél bajúszon.

Kállay felszísszent.

— Mit csinál?

De oda se hallgatott a kárvallott Sós koma: neki Kállay nem is egzisztált, csak mint fogadási alany és azon gondolkozott, hogy ha a bajúsz nem hamis, hát netalán a fej lesz hamis. S miután figyelmesen körülnézegette, nekifogott, megtapogatni a váll-lapockáknál, nincs-e valahol hozzá toldva a törzshöz.

De már erre aztán felugrott Kállay hagy dühösen, vérbe borult a szeme, halántéka lüktetett és két kezével megragadta Sós koma nyakravalóját.

— Mindjárt megfojtalak, te hitvány paraszt —

hörgé —, megöllek akasztófáravaló! Hát tudod te, kivel beszéltsz?

— Bátyám, bátyám — gúnyol.dtak vele a kísérői. — El ne feledje, hogy demokrata!

Erre még bőszebb lett az öreg.

— Nem vagyok én demokrata. Nem kell sem testemnek, sem lelkemnek. Hazudtam. Arisztokrata vagyok. Megfojtlak, kutya — ordítá. — A börtönben rothadsz meg. Megmutatom, hadd tudják meg az unokáid is, mi az egy Kállayt megbosszantani.

A Sós koma ámult-bámult, mi nem lelte a tekintetes urat. Hiszen ö nem tett semmi rosszat, hiszen csak a fogadásról van sző, s ö alaposan akart meggyőződni a bajúsz mibenlétéről a saját modora szerint — ennyi az egész.

Kállay Ákos ettől a naptól kezdve soha sem vallotta magát demokratának.

— Kiábrándultam a népből — szokta mondani.

Pedig igazán nagy demokrata volt, de hiába, minthogy a bajúsza még nagyobb volt a demokrataságánál, a nagyobb megölte a kisebbet.

* * *

Az akkori idők jellemzésére érdemes lesz elmondani, hogy Mikszáthnak ez a kis karcolata óriási vitát váltott ki. A függetlenségi párt napilapja: az „Egyetértés” rövidesen azt írta, hogy Kállay Ákos soha nem élt, a bajúsz história tehát meg sem történhetett vele. Ellenben élt egy Kállay Ödön nevű függetlenségi képviselő, akire Mikszáth jellemzése ráillik, viszont Mikszáth soha sem találkozhatott ezzel a Kállay Ödönnel, mert az már korábban meghalt.

A Reggeli Újságban ifj. Ábrányi Kornél válaszolt az Egyetértés megállapítására és azt írta, hogy a függetlenségi pártban nagyon feledékenyek, mert igen is éllt egy Kállay Ákos nevű szabolcsi földbirtokos, aki két cikluson képviselő is volt. Egyúttal demokrata voltát is igyekezett bebizonyítani, írván, hogy „Kállay Ákos nem egyszer beszélt Nagykállő, Balmazújváros, Derzsika, Romhány és Buttyin városok kérvénye érdekében, amelyek tárgyai lehettek a dohánymonopólium eltörlése és Kossuth Lajos hazahívása. Azonkívül beszélt az udvartartás költségeinek felemelése és egy 153 millió forintos államkölcsön felvétele ellen”.

Mikszáth Kálmánnal szemben hamarosan a Kállay-rokonság is összefogott. Jósa András orvos, Kállay Ákos sógora, aki történelmi tanulmányokkal is foglalkozott és egyik megalapítója volt a Szabolcsmegyei Múzeumnak, a nyíregyházi „Nyírvidék” című napilapban rontott neki a nagy írónak. Szemére hányta, hogy felelőtlen, mert már korábban is írt valótlanságokat a Kállayakról”. Egy Kállayval leüttette a felesége nyakát, pedig ez nem Kállay, hanem Krucsay alispán volt, aki hűtlen nejét Tolvaj Borbálát a múlt században fejeztette le Kisvárdán. A pallost most én őrzöm a Szabolcsmegyei Múzeumban”,

A továbbiak során nem tartja lehetetlennek, hogy Szerencsen megbámulták Kállay Ákos bajúszát, talán fogadtak is a valódiságára, de hogy megcibálták volna, azt kizártnak tartja. Nincs és nem volt olyan Kállay, aki az ilyesmit eltűrte volna. Különben ö is azt bizonygatta, hogy Kállay Ákos igenis demokrata volt: „frakkban még a mennyország kapujában sem kopogtatott volna”.

Erre a cikkre újból megszólalt az Egyetértés és megírta, hogy tévedett, amikor azt írta, hogy Kállay Ákos nem is élt. Igenis élt, nagy hazafi és nagy demokrata volt: „dohánytermelési engedélyt nem akart respektálni honfoglalásból származó birtokán”.

Jósa András ebben az ügyben később levelet is írt Mikszáthoz és ebben a levélben újból hangsúlyozta Kállay Ákos demokrata voltát: „Lehet, hogy egyszer a bőröndjét is ellopták, de haláláig tetőtől talpig úr lévén, nem cipelhette batyuját a hátán, tehát könynyen elsikkadhatott. Lehet, hogy talán díszmagyar is volt a bőröndjében, mert hiszen telt volna tőle, nem egyre, de sokra is, azonban 1894-ben bekövetkezett haláláig mindig egyszerű magyar viseletben, de díszmagyarban sohasem láttam”.

A vitában végül Mikszáth Kálmán is megszólalt az egyik Kállayhoz intézett levelében. Többek között a következőket írta:

„Megengedem, hogy egy csöppet se volt igazam, jól tudom, hogy az a Kállay nem létezett, amelyik a feleségét lefejeztette, Kristófról sem tudom, hogy létezett-e, sőt, amikor az Egyetértés azt írta, hogy Kállay Ákos sem létezett, azt én meg se cáfoltam, mert teljesen mindegy, létezett-e, vagy nem, a kérdés csak az, hogy képzelhetök-e ilyen demokraták?”

Mikszáth igennel felel a kérdésre. Aki csak abban látja a demokrataságát, hogy nem hord díszmagyart és még a menyországba sem menne frakkban, az nem demokrata. Erről a kérdésről már korábban így vallott: „A félliberálisok azok, akiket mi úgy hívunk, hogy egész demokraták, s egész demokraták azok, akik azt tartják, hogy többet ér mégis nemes embernek lenni, mert a nemesember, ha akarja, lehet demokrata is. Míg ellenben a nem nemesember csak demokrata lehet”.

Különben így van ez napjainkban is. A Kennedyek, Rockefellerek és egyéb százmilliomosok mind nagy demokraták, többek között integrálnak, néger gyermekek közé küldik iskolába más fehér emberek gyermekeit, de a magukétól távol tartják a négereket még az iskolákban is. Ök sem jelentkeznek frakkban a menyországba, de vagyonukra alapított hatalmi pozíciójukat nem adják fel. Szerintük is többet ér plutokratának lenni, mert plutokratából még lehet dedokrata, de a szegény ördögökből csak demokrata, esetleg szocialista lehet, persze, kommunista is, ha tág teret engednek a felelőtlen liberalizmusnak, amit ők demokráciának neveznek.