St. Louis és Vidéke, 1969 (57. évfolyam, 1-19. szám)

1969-01-25 / 2. szám

ST. LOUIS ES VIDÉKE Lázadások a népi demokratikus magyar honvédségben 1969. JANUÁR 25.-».■«. • ‘ 1 - v ■ •• \ Illy és Gyula francia szellemi befolyást sürget Az 1969 évi magyar költségve­tésről már írtunk. Bevételre 154 milliárd, kiadásra 156 milliárd forintot irányoztak elő. A deficit í milliárd forint, amit „állami tar­ackokból és egyéb alapokból fe­deznek”. A költségvetésnek egyik legér­dekesebb tétele a „hadsereg fej­lesztésére előirányzott kiadás”: 5 százalékot, körülbelül annyit mint Svájc, akarnak elkölteni erre a cél­ra. Ez 780 millió forint, ami fél­hivatalos árfolyamon 260 millió dollárnak felel meg, bár vásárló értéke koránt sincsen ennyi. Ez a pénz túlnyomórészt a Szovjetunió­ba, kisebb részben Csehszlovákiá­ba megy fegyverekért, még hozzá támadó fegyverekért, mert az egész hadsereget a legkorszerűbb két magyar hadosztály (25.000 ember) nívójára akarják emelni. Ezt a két hadosztályt hivatalo­san az ötödik magyar hadsereg­nek nevezik. Az első hetekben ez a hadsereg vett részt Csehszlová­kia elözönlésében, de hamarosan majdnem teljes egészében kényte­lenek voltak felváltani és kevésbé értékes csapatokkal helyettesíte­ni. De erről majd később. Kérdés: megéri-e ekkora össze­get elkölteni a „népi demokratikus magyar honvédségre”? Válaszul ideírjuk az Egyesült Államok egyik intézményének jelentését, amely szőszérint a következőket tartal­mazza: „Különböző jelentésekből és for­rásokból most már pontosan tud­juk, hogy Csehszlovákia megszál­lásában az ötödik magyar hadse­reg működött közre, mely közvet­lenül a varsói paktum alá tartozik. Tisztikara ugyan magyar, beleért­ve a legfelsőbb vezetést is, amely Moszkvában végzett, oroszul be­szélő magyar tisztek kezében van, de parancsait közvetlenül a var­sói parancsnokságtól kapja, a Honvédelmi Minisztérium vagy a magyar vezérkar kikapcsolásával. Az ötödik hadsereg komplett, tü­zérsége, repülőgépei, műszaki ala­kulatai vannak, teljesen gépesített és nagy mozgékonyságú — egy bi­zonyos fokig az amerikai tenge­részgyalogság mintájára szerve­zett „beavatkozó” hadsereg. A megszállás első napjaiban csak SOUTH SIDE NATIONAL BANK IN S T. LOUIS • Drive-Up bankszolgálat. • Egy megállással minden banki dolgát elintézi. • Keressen fel bennünket min­den banki ügyében. 3606 Gravois Ave. (Grand és Gravois sarkán) MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORP. Minden betét $15.000 erejéig államilag biztosítva van. ELŐFIZETÉSI DIJAKAT, lapunk részére szóló HIRDETÉSEKET átvesz MRS. VORDTRIEDE, újságunk és a Magyar Rádió állandó munkatársa. Címe: 6017 SOUTHLAND AVE. Telefonszáma: FLanders 1-7217 egy részét mozgósították, ezért nem tudták sok esetben még a ma­gyar tisztek sem előre, mi készül. A második héten azonban, amikor a harciszellem romlott és ennek a hadseregnek gyalogos alakulatait visszarendelték Magyarországra, más, közvetlen magyar parancs­nokság alatt álló egységeiket is kénytelenek voltak mozgósítani. Ekkor — szeptember első heté­ben — került sor két kisebbfajta lázadásra Esztergomban és Mis­kolcon. Esztergomban, amikor a katonákat bevagonirozták, a szem­ben lévő vágányra egy kiégett ma­gyar tankot vontattak be — nyil­ván Slovákiából. A katonák, nagy­részt újoncok és tartalékosok, ami­kor meglátták a tankot, nem akar­tak beszállni a vagonokba, kiabál­ni kezdtek, ki akartak törni a pálya­udvarról. Budapestről azonnal bel­ügyminisztériumi egységeket vezé­nyeltek le és orosz csapatok vet­ték körül Esztergomot. Több kato­nát lecsuktak és hadbíróság elé ál­lították. Miskolcon is parancs-meg­tagadásra került sor, a második hullám katonái nem akartak Szlo­vákiába menni. Lehetséges, hogy északon a szlovák rádió, az újságok vagy röpcédulák hatása erősebb volt, mint a főváros környékén. A SAS behívók miatt leginkább a párttagok méltatlankodtak, hogy miért kell ezt a „piszkos munkát” is rájuk bízni.” Ezek szerint a magyar hadsereg a kommunisták szolgálatában 1988 őszén harc nélkül is éppen úgy csődöt mondott, mint 1956-ban. Ha ezúttal nem is állt át a „liberá­lis törekvések” oldalára, vagyis a kommunistaellenes oldalra, semmi esetre sem engedelmeskedett úgy, ahogy elvárták tőle. A hadsereg te­hát ma sem megbízható. Ennek az okát hamar megtaláljuk abban a legújabb propaganda irányzatban, amely most az 1919 évi Tanács­­köztársaság vörös hadseregét ál­lítja példaként a népi demokrati­kus honvédség elé. Ez a 11.300 fő­nyi (jobbára csepeli vasasokból ál­ló) rosszul felfegyverzett hadse­reg annak idején fölényesen győ­zött a 21.000 főnyi jól felszerelt csehek ellen. A propagandisták azonban elfelejtik megmondani, hogy 1919-ben magyar érdekek vé­delméről volt szó. Stromfeld Aurél és két helyettese: Tombor Jenő és szárazajtai Incze Kálmán, mind a hárman volt királyi vezérkari ez­redesek, kizárólag ezért vállalták a vörös hadsereg vezetését és nem Kun Béla Tanácsköztársaságának megmaradásáért. Csehszlovákia elözönlésében va­ló részvétel nem magyar érdeke­ket szolgált, hapern a Szov­­jeunió elnyomó politikáját, a sztálinizmus életét segített meg­hosszabbítani. Erre a népi demok­ratikus honvédség, úgylátszik, még a mai formájában sem na­gyon hajlandó és ezért kár a pro­pagandáért és még nagyobb kár a kidobandó 780 millió forintért. Vagy nem kár? Megtörténhetik, hogy a magyar hadsereg újból az oroszok ellen fordul? Mostanában nem valószínű, de nem is egészen lehetetlen. Az elkövetkező nyáron a Románia, Jugoszlávia és Albánia ellen emlegetett szovjet akció so­rán esetleg választ kaphatunk a kérdésre, ha ugyan megtörténik az akció ... Az odahaza élő magyár írók, köztük elsősorban a nevesebbek, akiket nem lehet egyszerűen el­hallgattatni, nem titkolják lesújtó véleményüket a rendszerről. Leg­utóbb Veres Péter keserű önvallo­másáról számoltunk be. Most Illyés Gyula franciaországi útjáról érde­mes írni. A nagy magyar író és költő a magyar-francia kapcsolatok kiszé­lesítését sürgeti, nyilván az orosz befolyás ellensúlyozására, bár er­ről nem beszél, sem az oroszokat, sem a Szovjetuniót egy szóval nem említi. Illyés Gyula legutóbbi párizsi lá­togatása alkalmával felkereste hi­vatalában André Malraux francia tájékoztatási minisztert és hossza­san elbeszélgetett vele. A Free Europe hírszolgálati iro­da tudósítása szerint Illyés azt mondotta Malrauxnak, hogy „a franciák nem növeltek elég termő ágat azokból a hajtásokból, ame­lyeket a hajdan magyar talajba plántált gyökér eresztett és ma is ereszt. Az első nyelvemlékünk (a Halotti Beszéd) francia helyesírá­sa Első királyunk Cluny-vel (fran­cia szerzetesekkel) levelezett, on­nan kapott tanácsokat és szerzete­seket Magyarországra...” Malraux helyeselt Illyés Gyulá­nak: „Magyarország mindig abba a kulturális körbe tartozott, azok­nak az országoknak az együttesé­be, amelyek tevőlegesen válaszol­tak az európai történelemnek ama három nagy táborgyűjtésére, me­lyeknek neve: keresztes háborúk, reformáció, francia forradalom. Polgárságuk német befolyású volt, de szellemiségük mindig latinos, franciás”. Malraux megemlítette még, hogy a francia szellem ma is hat Ma­gyarországon. Ha sokan nem is tudnak róla, a Kárpátok övezetéig a magyar nép volt a legszélsőbb, ameddig a római hit hullámverései elhatottak. A legnagyobb magyar költők nyugati szellemiségükben francia inditásuak voltak, — mondta még Malraux, aki itt elsősorban Ady­­ra gondolt, majd megígérte, hogy a maga részéről mindent elkövet a magyar-francia kapcsolatok javí­tására. Ennek éppen a legfőbb ide­je. Talán Trianon sem nehezedett volna ránk olyan súlyosan, ha an­nak idején bensőségesebb viszony­ban vagyunk a franciákkal, a fran­cia írókkal, újságírókkal és politi­kusokkal. M.AGYARORSZÁGRÓL JELENTIK: • A magyar nép vagy ellensé­ges, vagy közömbös a kommuniz­mussal szemben. Sajnos, ez akko­ra felelőtlenséget vált ki, hogy na­pirenden vannak a súlyosabbnál súlyosabb balesetek. A répcelaki szénsavgyárban történt és kilenc halálos áldozatot követelő robba­nás után a hajduszoboszlói leány­­gimnáziumban is gázrobbanás tör­tént. Tornyai Sándor 35 éves fű­tő meghalt, Csizmadia Katalin 27 éves tanárnő életveszélyesen meg­sebesült. — A budapesti bánya­­gyutacs gyárban halálos robbanás áldozata lett Osztermann Ferenc 55 éves szakmunkás. — A csertői gyermekotthonban ételmérgezés következtében 30 kisfiú és leány megbetegedett. Coli-fertőzés áldo­zatai lettek. — Kungyalu és Kun­­szentmárton között összeütközött a Szolnok-Hódmezővásárhely kö­zött közlekedő személyvonat a Szentes-Lakitelek között közleke­dő motorvonattal. Lendvaí Károly, a motorvonat 53 éves szentesi ve­zetője a helyszínen meghalt. A ha­tósági vizsgálat minden egyes eset­ben megállapította a gondatlansá­got. • A Fertő tő annyira befagyott, hogy megindult rajta a gépesített nádaratás. Naponta 35 ezer kéve nádat vágnak le és szállítanak el a tóról. • A napokban századik szüle­tésnapját ünnepelte Salgótarján­ban Kiss Lajosné, egy gyárimunkás özvegye. Két menyén kívül vele ünnepelt 11 unokája és 14 déduno­kája. • Siófokon, a városközponttól 6 kilométernyire négyszögölenként 6- 700 forintra emelkedtek a telek-Miért vonta ki a Szovjet flottája felét a Földközi tengerről? A MEGENGEDETT LEGMAGASABB KAMATOT FIZETJÜK BETÉTJÉRE Hat hónaponként küldjük önnek a kamat csekkeket 152 LEMAY FERRY ROAD (Mindenféle bankügyben) 9001 SO. BROADWAY (Walk-Up és Drive-Up) MElrose 1-5500 Member F.D.l.C. Peoria és környéki olvasóinktól híreket, előfizetéseket és hirdetéseket átvesz munkatársunk VARGA JÓZSEF 3508 NE. Brevis Street Peoria, 61603 - Tel.: 688-7094 UNITED SAVINGS and Loan Association (ezelőtt SLOVAN SAVINGS) Betétje $15.000 erejéig államilag biztosítva OSZTALÉK 4%% negyedévenként 5%% On Certificates of Deposit with Minimum of $7.500 6 hónapi lekötésre. Van egy újfajta 36 hónapos betét $1.000 bonusplan is. Main Office: Branch Office: 470 N. Kirkwood Rd. 1809 Gravois «Ave. YO 4-9044 PR 6-8041 A második világháború után el­következett hideg háború során az Egyesült Államok tengeri hadere­jének egy része, az úgynevezett 6- ik flotta ( 3 repülögéphordozó anyahajő, 2 cirkáló, 20 romboló, 6 atombomba kilövésére alkalmas tengeralattjáró és 19 megfigyelő szolgálatot és utánpótlást ellátó hadihajó) bevonult a Földközi ten­gerre és azóta is ott tartózkodik. Európa védelmére vállalt kötele­zettségnek tesznek ezzel eleget a NATO keretein belül. A hajók szá­ma néha több, néha kevesebb, de a flotta ütőereje alig változik. Ha nincsenek nyílt tengeren, olasz és görög kikötőkben állomásoznak, de ritkábban megjelennek egyes francia kikötőkben is, bár Francia­­ország három esztendővel ezelőtt tengeren is elhatárolta magát a NATO-val való közreműködéstől. Ez alól csak Csehszlovákia előzőn­­lése után tettek kivételt, amikor egy francia flottilla csatlakozott a NATO Földközi tengeri hajóhadá­nak hadgyakorlatához. A habozó francia magatartás idejére esik, hogy a Szovjetunió egy flottacsoportja is megjelent a Földközi tengeren. Izraellel szem­ben ellenséges arab kikötőkben kapnak olajat és javításokat. Be­vallott céljuk annak a demonstrá­lása volt, hogy a Földközi tenger nem az Egyesült Államok belten­gere. Lényegében azonban igye­keztek —lábat vetni a Középkele­ten, hogy minél nagyobb beleszó­lásuk legyen az arab-izraeli ellen­tétek megoldásába. Helyzetüket megkönnyítette, hogy az arab álla­mok hozzájuk fordultak fegyvere­kért és katonai kiképzőkért Izrael ellen. Három éven át a Földközi tenge­ri szovjet flotta egyre nagyobb lett, 1968 decemberében már elérte, sőt túlhaladta az amerikai 6-ik flotta létszámát, de csak a létszámát és nem az ütőképességét. Ebben az időben 60 orosz hadihajó állomá­sozott a Földközi tengeren, köz­tük 1 helikopter-anyahaj ó, 1 cirká­ló, 8 romboló és 8 atombombák­kal ellátott tengeralattjáró. A töb­bi segédhajó volt. Az Egyesült Államok természe­tesen nem nézte jó szemmel a szovjet flotta Földközi tengeri nö­vekedését és ellendemonstrációra határozta el magát. Ha a Földkö­zi tenger nem amerikai beltenger, akkor a Fekete tenger sem orosz tó. A Dyess és a Turner nevű rom­bolók befutottak a Fekete tenger­re, Moszkva tiltakozott, Washing­ton a tiltakozást elutasította. A fe­szültség növekedet, amikor egy szovjet kereskedelmi gőzös — a nemzetközi szokások ellenére — nem üdvözölte a két amerikai ha­dihajót. Annál nagyobb meglepetést kel­tett, hogy a barátságtalan inter­­mezző után Moszkva egyik napról a másikra 36 hadihajóra redukál­ta Földközi tengeri flottájának lét­számát. Pillanatnyilag csak 1 cir­káló, 8 romboló és 8 tengeralattjá­ró állomásozik orosz lobogó alatt a Földközi tengeren. A többi segéd­­hajó. Moszkva a redukciót azzal indokolta, hogy Nixont, az új ame­rikai elnököt kívánja biztosítani békés szándékairól. Ezzé} párhu­­zarposan hangsúlyozták, hogy az 1969 évi hadügyi költségvetésü­ket csökkentették az egész költ­ségvetésükhöz viszonyítva. Wa­shington azt mondja, hogy ennek az ellenkezője az igaz: az idén 1 billió dollárral többet költenek fegyverkezésre, mint 1968-ban köl­töttek. A békés szándék hangoz­tatása csak megtévesztés. A szovjet flotta nem stratégiai visszavonulást hajt végre a Föld­közi tengeren, hanem a régebben szolgálatban álló hajóit váltja fel. A stratégiai visszavonulás elbátor­talanítaná az arab államokat, ami semmi esetre sem lehet a Szovjet­unió célja. Igenis, maradni akar a Földközi tengeren és ezzel növeli a háborús veszélyt. Ez a véleményük a francia és az olasz szakértőknek is, akik azon­ban az amerikai 6-ik flottát elég erősnek tartják ahhoz, hogy sakk­ban tartsa az orosz hadihajókat. Egyúttal rámutatnak arra is, hogy háború esetén az orosz flotta csap­dába kerülne a Földközi tengeren, mert a törökök minden pillanatban elvághatják előlük a visszavonulás útját. A Fekete tengerre csak a tö­rök Boszporuszon vezet az út. Ez volna az oka annak, hogy a Szov­jetunió csak fél kockázatot vállal. Fele hajóhadát visszavonta a Fe­kete tengerre, ahol mégis csak na­gyobb biztonságban vannak. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy miről van sző tulajdonkép­pen: stratégiai visszavonulásról-e, vagy csak a hajók felváltásáról. A Szovjetunió az utóbbi időben min­den esetre tartózkodik attól, hogy komolyan kihívja maga ellen az Egyesült Államokat. Bill Thompson’s HAMMOND ORGAN STUDIOS ELADÁS — JAVÍTÁS — TANÍTÁS BÁRMELY HANGSZEREN BÉRELHET ORGONÁT SPECIÁLIS ALKALMAKRA: ESKÜVŐRE - TEMETÉSRE BAR MTTZVAHRA DÉL-ILLINQIS LEGNAGYOBB HAMMOND ORGAN STÚDIÓI Ü J CÍMÜNK: I 1119 E. Main St. Belleville, 111. 234-1710 fvlyitva este 9-ig árak, de így is elkelnek, mert min­denki jobban bízik az ingatlanban, mint a pénzben. • A pécsi megyei bíróság rabló­­gyilkosságért halálra ítélte Frühs­tück József 33 éves jánosházi csa­vargót, aki meggyilkolta, majd ki­rabolta Cherván Erzsébet 65 éves pécsi fényképésznöt. • A bürokrácia csimborasszőja: a szombathelyi vasúti igazgatóság­nak valamilyen okból igazolnia kellett volna, hogy egy őszi napon esett az eső. Erre csak úgy volt hajlandó, ha a helyi időjelző állo­más, az országos Meteorológiai Intézet, a vasútállomás és a váro­si tanács is hasonló igazoló írást állít ki. Még jó, hogy a Szovjetuni­ót nem vonták be az igazolásba. • Veszprém megyében az 1969* 70 tanévben bevezetik a „világné­zetünk alapjai” oktatását. Mivel nincsenek megfelelően szakkép* zett tanárok, senki nem tudja, hogy mit is akarnak tanítani. A budapesti pártközpontban is csak a vállukat vonogatják a kérdésre. Valamelyik marha megint kitalált valamit, — mondják és ezzel a hülyeséggel is bennünket terhel­nek. A javaslatot még nem vonták vissza, de alighanem ez lesz a sorsa. • Az idén nyáron a Színművésze­ti Főiskola hallgatói szabadtéri elő­adásokat rendeznek Szentendrén. A tervek szerint a 18. és 19. szá­zadi magyar népi és városi színját­szás énekes, zenés, vidám hangvé­telű, ma már feledésbe ment gaz­dag anyagából vett jeleneteket, mutatnak be. • Budapesten 71 éves korában meghalt Balogh József, a kanadai magyar kommunista párt egykori vezetője, akit a magyar kormány­zat 1947-ben hívott haza. Ettől az időtől mint a Magyarok Világszö­vetségének főtitkára, majd később mint elnökségi tagja tevékenyke­dett. Dollárvagyonát hazatérése után hamarosan elvesztette, majd a kommunizmusból is kiábrándult, de azért parádés temetést rendeztek neki, nehogy elriasszák az emig­rációt az annyira óhajtott haza­téréstől. ORGANS PIANOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom