St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)

1968-05-31 / 11. szám

1968, 1 (22) * t FÖLDRENGÉS EURÓPÁBAN (+) Európa vén történelme sok földrengésről tudna beszélni. Spárta és Athén küzdelme, amiből a diktatúra és a demokrácia alapformáit kaptuk, éppen olyan földrengést okoztak, mint a római birodalom fel­duzzadása, majd összeomlása a barbárok előretö­rései nyomán. A reformáció földrengésének hul­lámait még ma is érezzük, részben a francia forradalom, részben az első ipari forradalom föld­rengéseinek közvetítésével. A lelkiismereti, a po­litikai és gazdasági szabadság hármas pillérein nyugszik még ma is a szabadvilág modernizált társadalmi-gazdasági rendje. Földrengést okozott a kapitalizmus mohón növekvő, rosszindulatú daga­nata is, a marxizmus. De a jelenlegi földrengés nem az öreg kontinens saját történelmének ismét­lődése, hanexh idegen jövevény. Ennek a földrengésnek a centruma Amerikában van, onnan sugárzik tovább, elsősorban a haladó j világban. A második ipari, vagy pontosabban: a | második tudományos forradalom földrengéséről i. van sző, ami elöl Európa ma az utcákra menekül, hogy el ne temessék múltba ragadt szerkezetének romjai. A második ipari forradalom olyan mozaikká rázta szét Európa mindkét felét, amilyen még a középkori városállamok idején sem volt. A keleti fele, a szovjet-blokk, még nem érett meg a második ipari forradalom befogadására, mert még az első forradalmat sem valósította meg a maga teljességében. Lehetnek — mint ahogy vannak is! — tudósai és egyes technológiai szek­torai (különösen katonai vonalon), amelyek egyen­értékűek a szabadvilágéval, de az első ipari forra­dalom technológiai szerkezete és főleg az ehhez szükséges magasan képzett munkásréteg hiányzik. Ez magyarázza meg a keleti blokkban végbe­menő társadalmi (politikai) zűrzavarokat. Az írók-költök, akik legelsösorban érzik meg — szel­lemi antennáik révén — a változás szükségességét, már rég lázadoznak az egyoldalú haditechnikai fejlődés ellen, amely kizárta a polgári igények kellő kielégítését és így társadalmi-politikai problémává vált. A tanult ifjúság, amely ösztönösen újat, vál­tozást akar, természetszerűleg az írókkal tart. Ez a góc azután megfertőzi a kisebb tanultságú ka­tegóriákat is, közvéleménnyé dagad és nyugtalan­ságot okoz. Ami most Csehszlovákiában történik, tipikus példája ennek. A nyugati szférához legközelebb es­nek, tehát legjobban érzik a nagy különbség fe­szültségét. Ne felejtsük, hogy az igen fejlett cseh •ipart a Szovjet tisztán haditermelésre kényszerí­tette, hogy — a csehek költségére! — elláthassa fegyverrel dédelgetett védenceit, mint Castrot, a középkeleti és afrikai államokat. De még a csehszlovákoknál is sokkal előbb érez­ték ezt a magyar írók-költök, és az ifjúság. Ti­zenkét évvel ezelőtt élcsapatává váltak ennek a nagy változásnak, ami elöbb-utóbb — éppen az ö áldozataik alapján — meg is valósul. Szabadeurópában nincs meg ez a politikai el­nyomás, mégis lázadozik az ifjúság és az intel­ligencia. Érdekes, de könnyen magyarázható az az ellent­mondás, ami a keleti és nyugati ifjúság céljaiban látható. A keletiek a több szabadságért, a nyuga­tiak a több szabályozottságért küzdenek. A kele­tiek a szabadság hiányában látják a lemaradásukat a nagy technológiai előrelendüléstől, a nyugatiak viszont a megkövesedett politikai renszert, a csak profitálni akaró kapitalizmusukat okolják emiatt. Európa erősen lemaradt a második ipari forra­dalom átvételében. Ezért van a nagy feszültség Szabadeurópa és Amerika közt, ezért van az Ame­rika ellenes hangulat. Pedig nincs igazuk. Nem Amerika zárja el őket a második ipari forradalom megvalósításától, hanem saját maguk. Amerika masszív segéllyel és kölcsönökkel helyreállította iparukat, amely abban az időben, természetesen, még az első ipari forradalom vívmányaira épült. De azóta az európai kapitalizmus — részben ért­hetően a hosszú nyomorúság után — csak keresni akar és így a kutatás és fejlesztés céljaira alig áldoz. Ha pedig amerikai cégek odatelepülnek, hogy átadják előrehaladott metódusaikat, rögtön az amerikai tőke kolonizációs törekvéseiről panasz­kodnak. Így természetesen, hatalmas szakadék tá­madt a két földrész technológiai nívója között. Ezt az általános és egyértelmű képet országon­ként különféle belső politikai, világnézeti, szövet­ségi kapcsolatok stb. homályosítják el. De ha tisztán akarjuk látni Európa földrengésének okát, a második ipari forradalomra kell gondolnunk. Európa földrengése végzetes volna, ha csak a szabad országokban volna érezhető. De ez a föld­rengés — bár más megnyilatkozásban — a szov­jet-blokk országait is rázza. így Szabadeurópa el­­porlódását kiegyensúlyozza a szovjet-blokk szét­hullása. Moszkva szorítása gyengül, egyre több népi demokrácia szakad el tőle, ha egyelőre nem is szerkezetileg, de elvben és társadalmi törekvései­ben. Ha nem is várhatunk gyors csodát, mert a történelem lassan dolgozik, az nem kétséges, hogy a szovjet-birodalom szétrázódása feltartóztatha­tatlan. Ha ezt a gyengeségi periódust Szabadeurópa ki tudná használni, meggyorsítaná vele a történelmet. Sajnos, azonban ez nem várható, mert de Gaulle­­nak sikerült Szabadeurópát politikailag szétszabdal­nia. Enélkül „harmadik erővé válhatott volna, ha Angliát és a többi országot is belefoglalja a Közös Piacba és az abból kifejleszteni remélt Egyesült Európába. Ha ezt de Gaulle, önző sovinizmusával nem aka­dályozza meg, Szabadeurópa óriási gazdasági ereje épp úgy kiépíthette volna a maga sajátos rnásodik ipari forradalmát, mint Amerika. És emellett: Egye­sült Európa politikai mágnese magához rántaná a szovjet blokk leváló részeit is. De a történelem megint közbeékelt valakit, aki­nek önző gondolkodása megakadályozta Európa egységét és ezzel világpolitikai szerepét. Szerencsére a történelem nem években méri haladását, hanem korszakokban. A de Gaulle-kor­­szak is lejár majd és Európa egysége is megte­remtődik. A földrengés sok kárt okozott, sok ijpülö tervet döntött romba, de a végén csak megsiűnik és az építés újrakezdődhetik. Enélkül: Eunpa jövöjén túlrobogna a második ipari forradalom Mikor halott a halott? Rossz téma a halálról beszélni, kivált, ha az ember jet-sebességgel távolodik a fiatalságától. De ez a kérdés annyira aktuálissá vált a szívátültetések miatt, hogy egysze­rűen nem lehet nem beszélni róla. A régi világban egyszerűen meg­haltak az emberek. Megállt a szí­vük és megállt vele együtt az éle­tük is. Ma már nem ilyen magától értetődő a halál. Az embernek többféleképpen kell meghalnia, hogy elhigyjék neki. A szívet, mesterséges módon, mozgásban lehet tartani hosszú ide­ig az után is, hogy az agy már meg­szűnt hullámokat adni, vagyis meg­halt. Az agy meghalt, a szív még él, tehát külön kell meghalnia. Úgy látszik az ember is részletre hal meg ebben a részletre alapított mo­dern világban. NINCS SZÍVE. Clarence A. Nicks 36 éves munkás egy houstoni kocs­mában összeverekedett valakivel és olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy a kórházban fel­adtak minden reményt az életben maradásához. De a szíve még vert. Erre a feleségének hozzájárulásá­val, átvitték a St. Luke’s kórház­ba, ahol egy 62 éves tisztviselő haldoklóit gyógyíthatatlan szív­bajával. Dr. Denton Cooley szívspe­cialista a 62 éves John Stucwish szíve helyébe készült átültetni Nicks szívét. Igen ám, de ez nem volt csupán sebészeti műtét kérdése. Előbb jo­gi műtéteket is el kellett — még pedig sikerrel — végezni. A megyei halottkém (szintén orvos) figyel­meztette dr. Cooleyt, hogy nagy jo­gi felelősséget vonhat magára, ha átülteti a még élő szívet. A JOG MEGSZÓLAL. Hirtelen színpadra lépett a jog. Ha Nicks szí­ve még ver, nem halt meg. Mind­egy, hogy biztosan meg fog halni, de ameddig a szíve ver, addig él. Ezen felül, mivel gyilkossági ügy­ről volt szó, boncolásra van szük­ség. Igen ám, de ha Nicks szívét kiveszi dr. Cooley és átülteti, a a boncolás már nem lehet teljes. Dr. Cooley azt felelte, hogy Nicks szíve csak azért ver még, mert egy szív-tüdő géppel mozgásban tart­ják. Ez a gép működésben tartja a vérkeringést és ezzel a szívet is. Nicks agya már régen megszűnt működni, tehát halott. A halott test csupán arra szolgál, hogy a szí­vet mozgásban tarthassák, de az sem él. A megyei halottkém megígérte, hogy ő a maga részéről nem emel vádat a boncolásba való beavatko­zás miatt. Erre dr. Cooley előkészí­tette Stuckwish-t, akinek a halálo­san beteg szíve helyébe készült Nicks szívét átültetni. Ez után meg­állította a tüdő-szív gépet, mire Nicks szíve megszűnt verni. Elér­kezett tehát a halál jogi pillana­ta is. Másnap a megyei halottkém fel­boncolta Nicks holttestét, amely­ből a szív hiányzott és jelentésé­ben megállapította, hogy Nicks agysérülésébe halt bele. MIKOR ÁLL B1A HALÁL? Ez­zel a szívátültetései tehát felvető­dött az orvosi-jogkérdés, hogy mi­kor áll be a halál Eddig a szívmű­ködés megszültkor állt be. Dr. Cooley — akinél,ez volt a harma­dik szívátültette — kijelentette, hogy a megelőz két szívadomá­nyozó szíve is ft — gyengén rán­gatózott — amtor eltávolították testükből, de aíalál már korábban beállt, mert az .agyfunkciók meg­szűntek. Ezzelaz az orvosi felfo­gás látszik felülkerekedni, hogy a halál az agyműködés (az agyhullá­mok) megszűntével áll be. Ha a szív még mozog is, ez már nem élet, mert az így — a vér, vagyis oxigén hiányában — percek múl­tán olyan roncsolódásokat szen­ved, hogy hiába működtetik a szí­vet mesterséges módon, az illető soha többé nem támasztható fel. Kérdés, természetesen, hogy ezt az orvosi felfogást mikor követi majd a jogi felfogás is. MU’ MONDHAT A GYILKOS? Egy további jogi komplikáció az, hogy mivel Nicks esetében gyilkos­­ságx-ól van szó, mit fognak monda­ni a gyilkos védői a tárgyaláson? Elsősorban is visszautasíthatják a boncolás eredményét, arra hivat­kozva, hogy a boncolás nem volt teljes, n Jrt az áldozat szíve hiány­zott. Ezzel a halál okának megál­lapítását kétségbe vonhatják. Már pedig nem lehet agysérüléses .gyil­kosság miatt felelősségre vonni vé­dencüket, amikor az áldozat szíve meg vert, vagyis az eddigi jogi fel­fogás szerint még élt. Olyan kényes A munkáspárt katasztrofális veresége az angol helyi választásokon A városi kerületek és vidéki kör­zetek helyi tanácstagjainak múlt heti választásán a munkáspárti je­lölteket súlyos kudarc érte. Hírügy­nökségi jelentések szerint az angol munkáspárt e tanácsokban több mint 1300 helyet vesztett, míg a konzervatív párt ugyanennyit nyert. A szokatlanul nagyarányú Vereség következményeképpen a munkáspárt nagyon sok helyi ta­nácsban elvesztette a többséget. Még olyan nagy ipari városban is, mint Sheffieldben, ahol a helyi ta­nács többsége negyven év óta szi­lárdan a munkáspártiak kezében volt, a konzervatívok kerekedtek felül. A nagyobb városok tanácsainak többségében hasonló helyzet ala­kult ki, Az 58, százezer lakosnál többet számláló angol város taná­csainál nagy részében a konzer­vatív elöltek kerültek többségbe, holott 1964-ben még csak öt ilyen városban volt többségük. Négy év­vel ezílött Nagy-London harminc­két krülete közül még húszban a tanácstagok többsége munkáspár­ti volt most már. csak négy kerületben. Ez i nagyarányú veszteség a he­lyi váasztásokon úgy értékelhető, hogy tükrözi az általános belpoliti­kai hingulatot Angliában. Haaz angol közvélemény hangu­latát tekintjük, akkor igazat lehet adni Cecil Kingnek, a 67 éves angol sajtóaágnásnak, aki 250 lap és fo­­lyóirít tulajdonosa, s egészen a kö­­zelmiltig a Bank of England egyik igazító ja volt. ö ugyanis a bank­­igazgatói tisztségéről lemondó le­véléin azt írta: „Mr. Wilson és kománya teljesen elvesztette sza­vahihetőségét, tekintélyét”. Csak­hogy Cecil King azzal vádolta a munkáspárti kormányt, hogy hamis adáókat közölt Anglia arany- és valitatartalékairól. Nyílt fellépését szfhély szerint Wilson és általá- 5/Á a munkáspárti kormány ellen a helyi választások eredményeinek ismeretében tette, s ezt úgy érté­kelik, hogy elérkezettnek látja az időt arra, hogy a munkáspárti ve­zetőket eltávolítsák a kormányból. Az Associated Press hírügynök­ség biztatóan meg is jegyzi: „King rendszerint el is éri azt, amit akar”. (V. P.) határvonal ez a halál valódi és fel­tett pillanata között, amit a bíró­ság esetleg nem tud mérlegelni, mert maguk az orvosok közt is vi­ta van még e tekintetben. Ez pedig a vádlott felmentését eredményez­heti — bizonyíték hiánya miatt. Ezenfelül: mondhatják a védők azt is, hogy a még élő szív eltávo­lításával maga dr. Cooley követte el a gyilkosságot. Természetesen, ezek annyira messzemenő feltevések, hogy nem lehet előre tudni, mennyiben fogad­ja el érvelésüket a bíróság. Kétség­telen azonban, hogy az operáló or­vos közreműködése súrolja a tech­nikai gyilkos szerepét. A szívátültetést maguk az orvo­sok is erősen vitatják. Sokan állít­ják, hogy ezek a kísérletek túl ko­raiak. Eddig csak a délafrikai Phi­lip Blaiberg esetében bizonyult tel­jes sikernek, a többi átültetéses be­tegek meghaltak és az a négy is, aki e sorok írása idején még élet­ben van, még messze van attól, hogy operációjuk véglegesen siker­nek legyen mondható. A legérdekesebb az, hogy Stuck­­wish is meghalt már (egyéb, króni­kus betegségek halmaza miatt), de Nicks átültetett szíve olyan jól mű­ködött, hogy dr. Cooley kijelentet­­t tei ha lett volna kéznél páciense, m'ég egyszer átültette volna ugyan­azt a szívet! Természetesen, azzal, hogy Stuk­­wish meghalt, Nick szíve is végleg meghalt, így Nick halála is megtá­­madhatatlanná vált (—) Az okos embereknek igen nagy hibájuk, hogy a legbolondabb ál­lítást is igen okosan tudják vé­delmezni. Vas Gereben Nyíregyházy Pál: Hazatérés megtagadása Ez manapság a magyar emig­ráció életében a legdivatosabb bűncselekmény. Önzetlenül írok róla, hiszen engem talán ez sem terhel. Kegyesen megfosztottak állampolgárságomtól, így hát nincs hová hazatérnem. Módomban volt azonban bele­tekintenem Légrádi Géza nyírsé­gi földmíves bűnügyi irataiba, melyből világossá vált előttem némely honfitársunk szökésének és visszatérésének kényszerűsé­ge. Hallgassuk meg Légrádi val­lomását: — Csak Géza fiam kísért ki az állomásra 1956-ban. Kérdez­te, hogy mikor jövök haza? Azt válaszoltam, szombaton, de tud­tam, hogy talán soha. ö sírt s mi­kor elment, én is úgy zokogtam, hogy még az állomásfönöknek is feltűnt. — Mert engem a családom el­intézett örökre. Földönfutóvá tett, kis földemet beadták a kö­zösbe. Kenyér nélkül maradtam. Sikerült Ausztriába jutnom, ahonnan átmentem Nyugat-Né­­metországba s tiltott határátlé­pésért hét napot ültem egy mün­cheni börtönben. Tízen voltunk a cellában, köztük egy magyar csavargó is, de nem szólt hoz­zám, csak társaival tárgyalt né­metül. Innen átvitték az interná­ló táborba, ez itt így szokás. — Amit ott szenvedtem, azzal minden bűnömet levezekeltem. Ezerötszázan voltunk a lágerben, ötven magyar, de aljasok. Nyolc napot dolgoztam egy papírgyár­ban, de egyszer otthon kellett maradnom s azalatt kitúrtak az állásomból. Kivándorlásra jelent­keztem Kanadába, vagy az USÁ-ba. — Kérdezték, hogy miért hagytam el az országot? Én el­mondtam, hogy a földem nem akartam beadni a közösbe, ezért a fiam agyon akart verni, a csa­ládom három hónapig nem szólt hozzám és így elhatároztam, hogy világgá megyek. Ez a csalá­di zűrzavar volt tettem okozója, A lágerben rosszakat álmodtam. Egyszer nagy szekér szalmát vit­tem haza. Gyorsan hajtottam, mert égett a szalma. Megérkez­tem a házunkhoz, s akkor az is leégett. Álmomban már min­den magyart hazaküldtem, nem érdemes a szép hazát és csalá­dot elhagyni a mostoha nyu­gatért. A disszidens felesége ezalatt otthon azt kérdezi: „Özvegy va­gyok? Vagy nem?” — Csak özvegy vagyok — •mondja végülis. — Hisz igaz, hogy él a férjem, de ötvenhat­ban disszidált. Miért? Ö tudja. Ivott, nem éltünk jól, rettegett tőle a család. Gondolta, itt hagy bennünket s nem kell gyermek­­tartást fizetnie. Csak erre tudok gondolni. Három gyerek szakadt a nyakamba. Géza üveges Pes­ten, nemsokat érek vele, magát tartja el. Ilonka lányom fényké­pész tanuló, benne reményke­dem. Még több mint két éve van hátra, s az is megtörténhet, hogy mire szabadul, bekötik a fejét. Jóska fiam napközis, fizetni kell érte naponként két és fél forin­tot. Még az a jő, hogy saját ház­ban lakunk. Lakbérre nincsen gond. Csak az adó, meg a javí­tás. Férjemről semmit sem tudok. Nem hiányzik. Már megszoktuk. A gyerekek is tudják, hogy mi­lyen volt, már nem emlegetik. — Pedig nehéz az élet férfi nélkül. Áru alig van a boltokban, a legszükségesebbekért a szom­széd faluba kell gyalogolni az asszonyoknak. Sertésvágás­hoz seholse kapunk kölcsön edé­nyeket. Zárjavítás, ablaküveg bevágás helyben lehetetlen. Hús­ért Kisvárdára vagy Demecser­­be járunk. A beteg embereknek Gégénybe kell járni orvosi ren­delőbe. Gyógyszert csak Nyír­tasson kaphatunk. A hazai kommunisták ered­ménytelenül küzdenek a nyugati életfonna illúzióival. Nagy az idegenforgalom, valóságos kara­vánok érkeznek, s a fiatalság lát­ja kedvteléseiket, felszabadult életüket. „Nyugaton másként van. Ott jobban élnek, ott min­denre jobban telik.” Valóságos ábrándvilág alakul ki bennük a külföldi életformáról. Nemcsak a nyugati zenei, ruházkodást tartják eredetinek, imponálónak, hanem főként az ottani társadal­mi berendezkedést. Irigylik, akiknek telik „országúti cirkáló­ra”, könnyű külföldi költeke­zésre. Délibábot, romantikát keres­nek a hazalátogatók. Hiszen nagyrészük még úgy emlékszik a Hortobágyra, ahogy azt Jókai Mór „Sárga rózsa” című regé­nyében leírta: — A pusztán nincs ösvény, kocsinyomot, patkónyomot men­ten benő a fű. A végtelen látóha­tárig nincs más, csak fű: egy élő­­fa, egy kútágas, egy kunyhó nem zavarja meg a fenséges zöld si­vatag országát. Különösen a külföldi vadászok keresik fel nagy előszeretettel a Hortobágy vízterületeit. A halas­tavakat és rizstelepeket benépe­sítik a vadkacsák és vadlibák. A kommunista Magyarorszá­gon a nacionalizmust: „dühödt hazafiság”-nak nevezik. Ezek szerintük ellenségei a haladás­nak, az emberi szellem feltét­len szabadságának és hazaáru­lóknak tekintik akkor is, ha nem tesznek egyebet, mint örökösen a nemzeti himnuszt éneklik. A kommunista társadalom magyar életformájára ráillik Vörösmarty ostorozása: „Hol nevét csak rut fordításban ismerik csak átok­képpen ... Neve szégyen, neve átok: Ezzé lett magyar hazátok”. Légrádi Gézát aztán a nyugat­németországi lágerből a hajó ki­hozta Kanadába, az „ígéret föld­jére”. — Szénbányász lettem Kana­dában. Nem kíméltem erőmet, a kibányászott szén városok mele­gét, gépek energiáját táplálta. Szerettem a munkát, de a haj­csárok engem állítottak oda, ahol legtöbb volt a kő és legkevesebb a szén. Dolgoztam térdig érő vízben, a bánya mélyén a pum­­páknáL Később megismerked­tem a kanadai kommunisták uk­rán szekciójának munkásaival s annak mintájára néhány elége­detlen társammal önálló magyar szekciót alakítottunk. — Ettől kezdve megnehezült az életem. Változtatni kellett a munkahelyemet, címemet, sőt a nevemet is, mert a rendőrség nem tűrte a felforgató tevékeny­séget. Táskámban kis sokszoro­sító masinát hordtam s lázító röpcédulákat terjesztettem a farmokon, a dohány és cukorré­pa földeken, a bányákban, hogy sztrájkokra biztassam a munká­sokat. Társaim szovjet írók szó­lamaira tanítottak és Ilja Ehren­­burg nyomán az amerikai bur­zsoáziát „a dollár és a Biblia tár­sadalmának” neveztük. Pedig álmában juhász volt most is, mint az apja, meg a nagyapja. Már tíz éves korában mindent tudott a juhokról. Ak­kor halt meg az apja. Elvitte a háború. Attól kezdve ő járt a ju­hokkal, télen-nyáron, minden nap. Kutyája is volt, a Legény. Nem puli, csak valami keverék, de nagyon jó kutya. Még ver­senyre is mehetett volna, persze nem a szépségével, hanem az okosságával. Jő kutya nélkül nem is lehet juhot legeltetni. Egész nap kint volt a határban, vagy négy kilométerre az ott­hontól. Ebédet nem vittek neki, csak hideg koszton élt. Itt szok­ta meg már fiatalon az italt. Ezt a kommunizmussal kacér­kodó vándorló életet azonban nem bírta soká. A nemzeti érzé­sű magyarok megvetették s egy­re több összeütközése támadt a rendőrséggel. Hazatért, de akko­rára már a. megyei bíróság haza­térés megtagadásáért tíz hónapi szabadságvesztésre ítélte. Jelent­kezett a bíróságnál, kegyelemért esedezett, hivatkozott külföldi kommunista szolgálataira. A „független” bíróság vörös érde­meire tekintettel szabadságvesz­tés büntetését megsemmisítette és csupán figyelmeztetésben ré­szesítette. Az ítélet jogerős. Márcsak azért is leírtam ezt a történetet, hátha kedvet kapnak belőle hazatérésre a még közöt­tünk bujkáló kommunisták, akik rontják a magyar nemzeti emig­ráció becsületes nírnevét. Már az első lépést megtették, a „Mun­kás” elnevezést szégyenkezve eldobták magúktól

Next

/
Oldalképek
Tartalom