St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)

1968-05-03 / 9. szám

KHE SANH LEGENDÁJA

(+) Khe Sanh ostromának összeomlásával megszületett a modern háború első nagy legendája. A történelemkönyvekbe ezentúl beleszövik az Attilák, Dzsingiz kánok, Hunyadi Jánosok, Togok, Hindenburgok, Rommelek, Montgomeryk és McArthurok harci cselekményei közé a Gép legendáját is. A Khe Sanh-i legenda lesz az első, amely nem az ember személyes bátorságának és önfeláldozásának csodáját hirdeti, hanem a gépét — a repülőgépét, — amely fegyözte az ostromló sereget.

Amikor Westmoreland tábornok zseniális elhatározása megszületett, hogy Khe Sanht halálos csapdává építi ki Giap tábornok csapatai számára, kettős cél lebegett előtte. Az egyik: lekötni az ellenség erőit, hogy így szabadabban operálhasson az ország középső és déli részén. A másik: hogy halálos veszteségeket okozzon a kommunistáknak (mint amilyeneket közben a Holdújévi offenzíva vérbefojtásával okozott). Mindkét cél a katonai előrelátás géniuszából táplálkozott. Westmoreland sejtette, hogy nagy kombinált északvietnami és Viet-Cong támadás van készülőben Huétól lefelé a Mekong-delta csúcsáig. Sok felderítő adat mutatott erre, de a haditerv mégis főleg sejtésre, megérzésre, tehát az igazi hadvezér legbecsesebb adományára épült.

Így azután ötezer marínét és ezer délvietnami rangért tervszerűen „be hagyott zárni” a Khe Sanh-i sündisznóállásba. Hatalmas egérfogót állított fel, amelyben hatezer elit-katonája volt a csalétek. Giap, az északiak főparancsnoka kapott az alkalmon, hogy egy második Dien Bien Phu-t érjen el és két teljes elit-diviziót — mintegy húszezer embert — zsúfolt Khe Sanh köré és további hat divíziót tartott készenlétben a szomszédos Laosban, a demilitarizált zónában és közvetlenül az alatt. A célja nyilván az volt, hogy Khe Sanh elfoglalása után, lezúdul velük az I Corps területéhez tartozó három tartományba és Hűé támaszponttal irtózatos támadást indít dél felé.

Arthur Schlesinger — Robert Kennedy barátja és elsőszámú tanácsadója, aki különben a Bay of Pigs-i katasztrófának is főszerzöje volt — a karosszék-generálísok fölényes mindentudásával azonnal neki rontott ennek a tervnek. A Washington Post március 22-iki számában Khe Sanhból való kivonulásunkat követelte: „Khe Sanh elvesztette mindazt a katonai jelentőségét, amivel esetleg bírt. Rendkívül sebezhető pont, légi erő képtelen megmenteni. Ne áldozzuk fel tehát bátor fiainkat generálisok ostobaságának és elnökök makacsságának!”

Khe Sanh ember- és acélgyürübe szorítva várta az ostromot. Békeújságjaink és magazinjaink megsebzett szívük vérével táplálták bennünk és katonáinknál (ahova, természetesen, akadálytalanul eljuthatnak) a defétizmust. A Newsweek pl. címlapos nagy cikkben siratta „Khe Sanh agóniáját”. De a marinek és vietnami rangerek nem agonizáltak, még csak nem is spekuláltak. Irtózatos tüzet kaptak nap mint nap, de jól beásva, homoktorlaszok mögött figyelték Westmoreland halálos stratégiájának kibontakozását.

A Saigontól nem messze fekvő Tan Son Nhut légi bázisunkon külön parancsnokság létesült a Khe Sanht ostromlók bombázására. Amikor Giap már összezsúfolta embereit és hadianyagát — mindkettőből az elitet, — megkezdődött az ellenség állásainak rendszeres, szüntelen, könyörtelen légi bombázása.

Éjjel-nappal megfigyelő gépek röpködtek Khe Sanh körül, amelyeknek infrared fényképezőgépét még egy gyufa fellángolása sem kerülte el. Ezeket a fényképeket azonnal feldolgozták. Pontosan tudták, hogy mi hol van. Pontosan követték az árkok és alagútak ásásának előrehaladását is. És hogy a légi támadásokat még tökéletesebbé tegyék, egy hatalmas C-130 átalakított szállítógép állandóan

Khe Sanh fölött keringett egy repülő-ezredes parancsnoksága alatt, tele a legújabb elektrónikus készülékekkel, amelyek útján a parancsnok egyszerre beszélhetett a Khe Sanh-iakkal, a levegőben lévő többi gépekkel és — saingoni főparancsnokságával is!

A monszúnfelhők olyan alacsonyan lógtak, hogy szinte a földről felnyúlva elérhette őket az ember, de a nyolcmotoros B-52-eseknek, amelyek radarral dolgoznak, ez nem okozott problémát. Teleszórták a környéket apró kis „sensor”-okkal, „érzékelő” drótokkal. Ez a szenzációs találmány az ellenségnek nem csak bármilyen kis zaját, vagy fényét, hanem még a szagát is azonnal közvetítette a B-52-es elektrónikus centrumába, ahol egy computer abban a pillanatban beállította a célt.

így vált lehetségessé, hogy az óriásgépek a monszúnfelhők ellenére naponta 40-50 támadással, 103.500 tonna bombával árasztották el az ellenséges állásokat. A hatásuk — fizikailag és lelkileg egyaránt — borzalmas volt. Amikor a felhők felengedtek néhány percre, azonnal megjelentek a másfajta harci bombázók is, de a legrettenetesebbek mégis a B-52-esek maradtak. Mivel vagy 15 km. magasságban repülnek, csak abból észlelhették őket, hogy a bombák zuhanni kezdtek rájuk. A futóárkokat, alagútakat, bunkerokat, ágyúállásokat, sőt egész dombokat is rendre elsöpörték Khe Sanh körül. Magát az északvietnamiak főparancsnokságának három emelet mélységben épített „bombabiztos” bunkerét is, az egész főparancsnoksággal együtt, szétrombolták. Fegyverek, ágyúk, emberek 50-60 méter magasra repültek fel a levegőbe. Tapasztalt repülőknek, akik felülről figyelték a bombázást, felfordult a gyomruk a szörnyű pusztítástól. A B-52-esek olyan pontosan dolgoztak (általában tíz méteres célpontossággal), hogy a védők legkülső védelmi árkától 100 méterre is bombáztak. A nagy kínnal ásott alagútakből csak úgy fröccsent az ember és a hadianyag a levegőbe.

Amikor Giap végülis kivonta egyik divízióját, már csak egy kísértet-csapat rohant az életéért, otthagyva mindent, még kézifegyverét is. Ez a fejveszett kivonulás éppen Dien Bien Phu elestének tizennegyedik évfordulójára esett.

Összesen 15.000 ember pusztult el a 20.000-böl, amikor a második divízió is eltűnt. Anyagveszteségük is óriási volt. Kb. 5.000 másodrobbanás (muníció), 2.000 tűz (benzin) történt, óriási fegyver- és municióraktárakat hagytak ott, sőt másfél ezer halottat is, ami egészen feltűnő, mert mindig magukkal viszik, vagy eltemetik halottaikat.

A felmentő csapatok úgyszólván semmiféle ellenállással sem találkoztak. Ahol még voltak északi katonák, megadták magukat. A foglyok három napja éhen-szomjan, az elszenvedett terror őrületével a szemükben kerültek a mieink kezébe.

Giap tábornok megtanulta végre, hogy az ame-; rikai erő nem azonos a francia erővel, amely Dien Bien Phu egész ostroma idején nem dobott le anynyi bombát, mint az amerikai gépek egyetlen nap alatt!

Ezzel megszületett a Gép első háborús legendája, amely nem az emberi bátorság, hanem az emberi ész, tudomány és technológia erejével győ= zött egy tízszeres és kedvező állásokban fekvő túlerő fölött.

Szinte önként következik a kérdés: mikor olvassuk Arthur Schlesinger „történész” és karosszékgenerális újabb baklövésének helyesbítő nyilatkozatát? Mr. Schlesinger főtanácsadója Robert Kennedy szenátornak. Ha Kennedy elnök lenne, Mr. Schlesinger adná neki a főtanácsokat. Ilyeneket, mint amit Khe Sanhról írt.

Amerika eddig szerencsés volt, hogy nem engedte a gyáva defétizmus képviselőit a Fehér Házba. A szabad világ egész jövője fordul meg azon, hogy az ilyenek és mestereik ezúttal se kerüljenek oda.

Frontális támadásban van a kommunizmus!

A kommunizmus ezidő szerint csak Vietnamban visel nyílt háborút. De ez nem jelenti azt, hogy nem visel alattomos háborút mindenütt a világon. Nagyon is visel.

Amikor a polgár a reggeli újságjánál méltatlankodik, hogy milyen is ez a mai fiatalság: folyton az utcán van, verekedik, esetleg gyújtogat és fosztogat is, nem gondol arra, hogy ez — nem az ifjúság. Ez a kommunizmus! Az ifjúság csak kifejezhetetlenül kis százalékban kommunista és nem tudja, hogy amikor lázad, a kommunizmus küldi az utcára.

KI GYILKOLTA MEG RÉV. KINGET? Amikor Rév. dr. Martin Luther Kinget meggyilkolta valaki, mindenki elfogadta azt a feltevést, hogy egy fehér ember volt a tettes. De még ma sem tudjuk, hogy ki volt a gyilkos, sőt azt sem, hogy valóban fehér ember volt-e? Vagy, ha az is volt, nem volt-e olyan színes szervezet eszköze, amelynek érdeke volt az aránylag békés Rév. Kinget eltenni láb alól. Elvégre Malcolm X-et is feketék gyilkolták meg. Kivéve egy valóban elmebeteg egyént, aki saját

megzavarodott fejével gondolkodott, kevés logika van annak feltételezésében, hogy ez „fehér boszszú” volt. Miért éppen Kinget ölte volna meg egy fehér összeesküvés, amikor ott vannak a nála sokkal lázítóbb, kifejezetten fehérgyűlölő fekete vezérek? Ismétlem: ha csak nem egy klinikailag őrült volt a tettes, akkor nem Kinget választotta volna célpontjául. Márpedig az a körültekintő, gondosan tervezett mód, amivel végrehajtotta tettét, majd elmenekült anélkül, hogy komoly nyomot hagyott volna maga után, nem vall tipikus őrültre.

ÉGŐ NÉGERNEGYEDEK. A

gyilkosság után mindjárt kigyulladtak a tüzek Amerika fővárosában és szinte a Tet-offenzíva pontosan koordinált haditervével még vagy másik százharminc városban is. A gyilkosság miatti elkeseredés érthető lenne, de a néger lakosság messze túlnyomó része csak gyászolt és nem lázadt. Emellett a törpe kisebbség lázadása — különös módon — nem a fehérek ellen irányult, hanem a fekete slumok házait gyújtotta fel, egyszerű néger családok életét dúlta fel és — fosztogatásokkal végződött. Milyen „bosszú” volt ez egy gyilkosság miatt, ha azt valóban fehér követte el? Nem az lett volna érthető ebben az esetben, hogy a fehérek házait gyújtják fel?

Másszőval ez az amerikai négerlázadás nem Rev. King meggyilkolása miatt történt, hanem csak ezt az alkalmat használták fel a lázadásra. Nem „faji” elkeseredés vagy bosszú volt, hanem egy irányított anarchista, vagy, ha úgy tetszik — kommunista felkelés.

NYUGAT-BERLIN. Azután itt van Nyugat-Berlin, majd a többi nyugat-németországi diáklázongágások esete. Valaki rálőtt a Vörös Rudira és erre megindult az egyetemes baloldali támadás — „Ho- Ho-Ho Chi Minh” kiáltozással — Axel Springer antikommunista újságmágnás lapjai ellen. Nem Josef Bachmannt, • a 23 éves müncheni szobafestőt akarták meglincselni, nem a merénylet ellen vagy miatt tüntettek, hanem a polgári rend ellen. Miért? A szobafestő nem tipizálja a . polgári rendet, sőt inkább proletárnak számít még a tüntető baloldali diákoknál is, akik — leg-Pálmafák fedezetében nyomul előre Vietnamban az 1-ső lovas hadosztály járőre.

alább is indexüknél fogva — az intelligenciához tartoznak. És miért üvöltik egy merénylet után a Ho- Ho-Ho Chi Minh jelszót?

Nem sokkal a merénylet után a keletnémet kommunisták lezárták a Nyugat- Berlinbe vezető földfelszíni utakat rangosabb nyugatnémet kormánytisztviselők előtt. Miért?

Még a politikai vak is látja, hogy itt egy szervezett és tervezett rohamról van szó, egy frontális támadásról a polgári rend ellen, egy másfajta Tet-offenzíváról, vagy egy másfajta berlini blokádról, amely a nagyvárost belülről akarja szétrázni. Rudi Dutschke, a pekingi kommunista „diák”- vezér elleni merénylet éppen olyan alkalom volt csupán a kommunista erők lázadására, mint a fekete ifjúság kis részéé Rev. King meggyilkolása után. Ez a fekete ifjúság ugyan valószínűleg azt sem tudja, hogy mi is az a marxizmus, de azért mindig hajlandó lázadni, ha ismeretlen (?) vezetői kiadják erre a parancsot.

A CSATLÓSOK ELLENSÚLYOZÁSA. A kommunizmus láthatóan frontális támadásban van a szabadvilág két legjelentősebb országában: Amerikában és Nyugat-Németországban. Az amerikai támadás valószínűleg a szorongatott helyzetben lévő Ho Chi Minh tehermentesítésére szolgált, hogy az amerikai közvélemény minél ijedtebben követelje a koalíciós békefeltételeket. A németországi támadások pedig nem vitás, hogy a főleg Csehszlovákiában és Lengyelországban végbemenő enyhülés ellensúlyozására történtek. Ulbricht elvtárs halálra van ijedve a szomszédságában lezajló lazulás miatt és így a Kreml urai elrendelték a „tehermentesítést”. A Vörös Rudi „diákjainak” azt kell bizonyítaniuk a csehszlovák és lengyel diákokkal szemben, hogy igenis, a kommunizmus az egyetlen kívánatos életforma.

Mi lenne, ha ezeket a fekete vagy fehér kommunistákat áttelepítenék Kelet-Németországba, vagy a főparadicsomba: a Szovjetbe? Vajon hányán tüntetnének közülük, ha néhány év múlva visszaengednék őket? (—)

A világ első víz alatti rendörosztaga Franciaországban alakult meg. Az a feladata, hogy megfogja és megbüntesse az engedély nélkül víz alatt horgászőkat. A kocahalászok ugyanis kíméletlenül pusztítják a Földközi-tenger halállományát. Akit tettenérnek, pénzbírsággal, sőt súlyosabb esetben börtönnel is büntethetik. A víz alatti rendőrök különleges kiképzésben részesültek, tudniuk kell helikopterről vízbe ugrani, s 40 méterre a víz alá merülni.

Az Antarktiszon tevékenykedő négy japán bálnavadász-csoport közül az egyik már útban van hazafelé, mivel elejtette az idei évre engedélyezett bálnamennyiséget. A Nippon Suisan nevű japán halásztársaság bejelentette, hogy Tonan Mara nevű hajója és a bálnavadászaton részt vevő többi hajó a múlt óv december 12-én kezdődött halászati évad folyamán 92 nap alatt 425 fehérbálnát ejtett el.

Nyíre gyházy Pál:

Kommunista életrajz Horthy Miklósról

A „Keletmagyarország” nevet viselő nyíregyházi napilap mindig gondoskodik számomra érdekes olvasmányról. Az idén vasárnapi cikksorozatot kezdett vitéz nagybányai Horthy Miklós életrajzáról. Csupa rosszindulatú kommunista hazugság persze minden sora, akár az emigrációban megjelenő Új Szó-nak, mely ma azt meri állítani, hogy a Szovjetunió és a Ieigázott csatlós államok között még soha ilyen szociális összhang nem volt, mint napjainkban.

Ordas-Farkas szerkeszti ezt a szemérmetlen Keletmagyarországot, hiszen főszerkesztőjét Ordasnak, felelős kiadóját pedig Farkasnak hívják. így hát mit várhatunk tőle? A cikksorozat szerzője Pintér István és címe: „Ez volt Horthy Miklós, avagy — A tengerész mégsem lett király”.

Az első vasárnap Horthy Miklós származásáról és iskolai tanulmányairól ír. 1868. június 18- án született Kenderesen, éppen egy esztendővel ezután, hogy a nádor Budapesten Ferenc József fejére tette Szent István koronáját. Alig két hónap múlva tehát születésének századik évfordulóját ünnepeljük, s a kommunisták gyalázó cikksorozatát valószínűleg ennek az évfordulónak tulajdoníthatjuk.

Vörösváry István gondozásában Buenos Airesben megjelent önéletrajzában a Kormányzó urunk azt írja, hogy élete végéig Ferenc József volt a példaképe:

— ö Felsége tanitómesterem volt, akinek sokat köszönhettem. Mint államfő, súlyos és kényes kérdések eldöntése előtt gyakran tépelődtem afelett, hogy hasonló esetben hogyan cselekedett volna Ferenc József. Az ö bölcsességére még halála után is rábízhattam magam és nem is bántam meg soha.

Horthy Miklós apja — Horthy István — Ferenc Józseffel egy esztendőben — 1830-ban született. A család nemesi levele 1635-ből, II. Ferdinándtól származott. Nem nagybirtokos, inkább dzsentri. A Szabolcs megyei Ramocsaházán örökölt nem túlságosan nagy birtokot, melyet eladott, s az árából Kenderesen vásárolt 36 hold szántót, 135 hold rétet, 31 hold legelőt és 315 négyszögöl kertet, melyet .nagyképűen parknak nevezett”— írja az eszelős szerző.

— Miklós szüleinek ötödik gyermeke volt. Annak a világnak az életéhez, amelyben született, hozzátartozott a gyermeksírás. A jövevények nem egyszerűen csecsemők, hanem születésük pillanatában már utódok is. A családfa új ágának hajtásai ők, amelyeknek (és nem akiknek) máris meghatározott szerepük van a múltjára oly büszke család jövőjében, hiszen abból is egyszer múlt lesz.

— Miklós a többi gyerekhez hasonlóan (kilencen voltak) nem sok szeretetet kap a szülői házban. Mindössze nyolc esztendőt tölt ott. Apja nem igen szereti öt, mert engedetlen, vásott gyermek. Előbb Kenderesen házitanító ismerteti meg az írás-olvasással, majd a debreceni református kollégiumba küldik. Kitűnő iskola ez, de a magas követelményeket nem Horthy Miklés képességeihez és szorgalmához szabták. István bátyjával lakik együtt, aki úgy oldja meg a fegyelmezést, hogy felteszi öccsét a szekrény tetejére s feldobja utána a könyveket. Addig nem engedi leszállni, amíg a leckét meg nem tanulja.

A kommunista szerző szerint a nagymultú debreceni kollégium professzorai két esztendő múltán rossz bizonyítványt adtak a tíz éves Miklósnak, atyjának pedig azt a tanácsot: próbálja meg fia neveltetését másutt megoldani. Vannak olyan iskolák, ahol tudnak olyan gyerekekkel is bánni, akikkel Debrecenben nem boldogulnak.

— így hát Horthy István Sopronba kénytelen vinni fiát. Ott működik a Láhne-féle intézet, ahol jómódú szülők rossz gyermekeit tanítják. Inkább javító ingatja, hogy az apa tengerésztisztnek szánta Miklós fiát s azért küldte Sopronba, hogy a német nyelvet elsajátítsa. A Monarchiában erre elengedetlenül szükség volt. A fiumei tengerészeti akadémián németül oktatnak, a haditengerészetnél német a szolgálati nyelv, az udvarnál, ahol Ferenc József szárnysegédjeként szolgál, ugyancsak németül beszélnek. Mikor az 1862- ben született Béla bátyja, a fiumei tengerész akadémia növendéke, egy gyakorlaton vaktöl- | ténytől megsérült, vérmérgezést kapott és meghalt, az apa elha- I tározta, hogy Miklós lépjen a : helyébe. A család különben azzal • is büszkélkedett, hogy ősei kö- I zött egy református püspök is í szerepelt.

....— Sopronból tehát Fiúméba | vezet a Horthy-család nehezen í nevelhető sarjának útja — pró- j bál megalázót írni ez az eszelős 1 Pintér. — Apja személyesen vi- ! szí el az akadémiára, hogy fel- ] vételét biztosítsa. A helyzet nem j könnyű. A császári és királyi ha- ! ditengerészet meglehetősen ma- j gas felvételi követelményeket j állít a kadetjelöltek elé. A fizi- í kai felkészültséget vizsgáló fel- J adatokkal Horthy Miklós vi- i szonylag könnyen boldogul, de : a szellemi alkalmasságot vizsgá- ; ló elméletekkel már nem.

Dehát mindenen segít a régi ! világ protekciós berendezkedése: :

— Felvételi kérelmét elutasítanák, de az akadémián tragikus ! körülmények között elpusztult, hősi halottnak tekintett fivére ; miatt különleges elbírálásban ré- j szesítik. A család minden követ ; megmozgat, az apa Tisza Kálmán ; támogatásáért folyamodik. Alii- j tólag maga Ferenc József kéret- : te magához az aktát s utasította az akadémiát a kedvező dön- ; tésre.

Horthy Miklóst felveszik a : fiumei tengerészeti akadémiára, : ahol négy évet tölt:

— Kemény Studium ez, a leendő tengerésztisztek iskolájában vasfegyelem uralkodik. A : Monarchiában értenek hozzá, ; miként kell képzett és a parancsnak feltétel nélkül engedelmes- j kedő, az alárendelteket kémé- : nyen kézben tartó parancsnoko- •: kát nevelni. Horthy Miklós növendék elég sok időt tölt a fog- ; dában ahhoz, hogy rájöjjön, leg- ; jobb, ha teljesíti a parancsot, és ha majd valaki az ő parancsait nem hajtja végre, annak megfegyelmezésére akadnak módszerek.

Aztán következik a kegyetlen büntetések felsorolása:

— Az iskolában nem az egy- ; szerű zárka volt az egyedüli ; büntetés. Magánzárka, sötétzár- > ka sem megy ritkaság számba : az akadémián és az iskolahajó > fedélzetén. Az utóbbi helyen még különleges büntetésekben : is válogathatnak a kiképzőtisz- ; tek. Például az árbóemászásban: ; pihenő nélkül többször egymásután fel kell mászni a föárbóc csúcsáig. Nem tiltott fenyítés a ; kötélre állítás sem: a növendék mezítláb több óráig áll vékony : összekötő kötélen, pedig már vércsik piroslik a talpán.

Horthy Miklós az iskolahajón : a föárbócről 20 méter magasból ; lezuhan, de sikerül a kötelekben ;j megkapaszkodnia. Néhány bor- ; dája, karja, állkapcsa eltörik, ; kórházba viszik, de mire kéthónapos hajóútra indulnak a Föld- j közi-tengeren, már ismét szolgálatképes. 1886. október 1-én az : évfolyam 42 növendéke közül huszonhetüket tengerész hadapródnak avatják fel, köztük Horthy Miklóst is.

A kommunista szerző szé- ; gyenkezve írja, hogy 1909-ben Horthy Miklós lesz I. Ferenc Jő- ; zsef szárnysegéde. Pedig az ; ilyen bizalmi beosztásra csak a legkiválóbb tiszteket választót- i; ták ki, akik teljesen járatosak az udvari szertartásokban és a ka- : tonai tudományokban, valamint tökéletesen beszélnek németül.

A szárnysegédek közül az egyik mindig magyar, nyilván Horthy Miklóst tartották erre a magyar származású tisztek közül a leg- : alkalmasabbnak.

Érdekes lesz legközelebb beszámolni arról, hogyan látják ma kommunista szemmel ezeket l

főzet ez, mint gimnázium.

A rosszindulatú szerző elhall- a szárnysegédi éveket. £