St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)
1968-09-06 / 18. szám
ST. LOUTS ÉS VIDÉKE 1908. SZEPTEMBER 8. r AHOL AZ ISTEN KIDUGJA AZ UJJÁT Irta: KIS MÁRTON JÓZSEF Valahányszor pohár kerül a kezembe, mindig eszembe jut, hogy ideje volna megírni a magyar kocsmák, vendéglők, beszálló helyek és sankok történetét. Csodálatos események hangulata, borok, serek, pálinkák, pörköltek, pecsenyék, kalácsok illatözöne áradna a sorokból és kiderülne, hogy milyen sokízű volt a magyar konyha, a magyar vendéglátás. A kecskeméti Beretvásban másként főzték a borsos tokányt, mint a szombathelyi Szabáriában és megint másként a szegedi Hágiban, mint a miskolci Koronában. A Hortobágyon leledzett óháti Szent György csárdában minden időben csak kotlős tyúkot tálaltak. Fészek ize volt és vinkót tettek a végsőkig elszánt ember elé. Rabvallatónak is nevezték. A tetején olajos színű pimpók úszkáltak. De azért vette a nyeldeklö mind az ételt, mind az italt, mert a kietlen, lapos pusztán más nem akadt. Nyirbaktán olyan éle volt a bornak, hogy nyakat metszeni lehetett- volna vele, Szatymazon viszont édes álomba dajkálta az embert, különösen, ha Pállfy Gyurka asztalánál feledkezett meg az életről. Az orosházi madzagvasut mentén remek fröccsök kínálták magukat és a szomjas utasok leleugráltak a döcögő kocsikról, a gallérjuk mögé öntöttek egy-két pohár nedűt és nekiiramodva könnyen elérték az éktelenül sippogatő vonatot, amelyet gőzmozdony húzott ugyan, de sebességét mérve, ökrök is húzhatták volna. A Rábaköz kellős közepén a barbacsi csárda volt híres bort kívánó perecéiről, amik mellé füstölt csík dukált. Hosszú volt a csík, mint a kígyó és fekete. Élve nyikogott, zsírba sütve ropogott. Jó volt annak, aki szerette. Vette a bendö. Persze, öntözni kellett. Ezt a célt szolgálta a medgyesi rizling és a rákosi kadarka. Keverve is itták a kettőt és úgy berúgtak tőle, hogy nem ismertek rá a kezük fejére. De volt hely, ahol kialudjék a mámorukat. A pajta mögé, szalmára fektette őket Bűben uram, a csárdás, mondván, hogy jő napom van megint: négy sor szalmán négy sor vendég hortyog n nagyvilágba. Meg kéne emlegetni még a debreceni Bikát, az Angol Királynét, a Bundát, amelyet Haranghy mester freskói díszítettek Csokonai Vitéz Mihály bús életéről. Timbuktut sem volna szabad elhanyagolni. Ott sötétlett a Dégenfeld téren. Egy korsó serhez féldeci rumot mértek benne és akkorát löktek a berúgott emberen, hogy szárnyak nélkül is megtanult repülni. Jászberényben sem hiába építették a város szélére Korsós ángyi házát. Mazsola fölé ágyazott kisüstit ihatott itt a beavatott, bár törvényes ital is kínálkozott éppen elegendő, de csak a fináncok kedvéért, hogy Máriájuk ne legyen. Nagymaroson a somodi kocsmában rántott hideg ponttyal támasztották ki a gyomorfalakat, hogy minél nagyobb tartása legyen a gyümölcspálinkák befogadására. Különösen a körte pálinka volt kedvelt. Drégelypalánkon a Gyaur Vitéz gazdája köményes fánkot adott a lugason termett kerti borok mellé, viszont a nyiregyházi Bujoson sajtos ostyepkával izgattak az ugyancsak kerti borok irányában, de húsos pogácsa is megfelelt a célnak. ítéletnapig sorolhatnám az éhséget és az örökös szomjúságot csillapító helyeket, de szűkítenem kell a terjedelmet. Ennek okából a további sorokat a sankoknak szánom. Mik voltak és hol voltak a sankok? Az előttünk való kegyes időkben akadtak jő királyok, akik a többi közül erősen kiváló szőlősgazda alattvalóiknak megengedték, hogy maguk mérjék ki a boraikat. Nem csak úgy, hogy literenként elvihetik a házból, hanem asztal mellé ültetve a kiszáradt torkok tulajdonosait. Ezzel a kiváltsággal kies kis hazánkban csak a soproni és a kőszegi szőlősgazdák rendelkeztek. Amint az elengedhetetlen szomjúság már kellően elgyötörte a. honpolgárokat, a herkeliknak nevezett padlásablakből kidugtak egy jókora póznát, amelyről madzag lógott alá. A madzag alsó végén fenyő ágakból kötött csokor díszelgett, rajta fehér, vagy piros szalagokkal, esetleg mind a kettö-YOÖ CAN’T AFFORD TO SIMMER ACL SOMMER..: YOU CAN AFFORD "SPACE ENGINEERED" SUMMER AIR-CONDITIONING ky ^international^ Pot yarn heaHTs sake, m can’t «Word to be without summer cooling n ... Not when a top-quality system Rke International costs so little to install International is "Space-engineered” too! fits almost anywhere! Cools any kind of home! Art ns for details. Berkel Sheet Metal & Furnace Co. Furnaces — Gas — Oil — Stokers Sheet Metal — Guttering — Spouting — Cornice ST 1-2702 6631 Manchester Ave. ST 1-0386 St. Louis, Mo. 63139 i REPÜLJÖN BUDAPESTRE VAGY A VILÁGON BÁRHOVA KLM-EL, AZ EDDIGI LEGOLCSÓBB JET-ÁRAKON A pontos és megbízható Holland KLM légitársaság a legalacsonyabbra szállította le a tengerentúli jet-utazás árát Egyetlen más társaság jet-árai sem olcsóbbak KLM repülőjegyet részletre is vásárolhat csekély lefizetéssel, akár 2 éves törlesztésre is, a szokásos bankkamatnál kedvezőbb feltételek mellett. Hozassa ki látogatóba rokonait, barátait a KLM útján, ez a társaság legismertebb specialitása. A KLM budapesti irodája segítségével a leggyorsabb és legkényelmesebb közvetlen összeköttetést biztosítja utasainak. A KLM utasának nincsen nyelvi nehézsége sem az utazás alatt, sem pedig az átszállásoknál. A személyzet több nyelven beszél, többen magyarul is. , Kérjen részletes felvilágosítást Utazási irodájától, vagy az alábbi címen: T( L M, D e p t. C. 36 SOUTH WABASH AVENUE CHICAGO, ILL. TEL.: 346-4134 vei, jeléül annak, Hogy milyen-bort mérnek: videni fehér rizlinget-e, vagy vörös kékfrankost, avagy a kettőt egyszerre. Ennek a cégér-. nek Isten ujja volt a neve és mél-c tán, mert félreérthetetlenül mutat-. ta, hogy hol üdülhet fel, hol derülhet jókedvre a gondjai elöl bújdosó adóalany. A cégérekkel teletűzdelt utcák összességét szimpatikus tájnak nevezték és az igen kiváló borok hollétét szimpatikus irányoknak. Esténként, ha már nagyon meguntam a gömbárnyék szerkesztést és a Dzseki névre hallgató kenyeres pajtásom is belegárgyult a geodéziának nevezett tudomány biflázásába, elindultunk a szimpatikus irányokba. Rendszerint a Magyar Királyi Kocsmahivatal nevet viselő vándorcégér alatt kötöttünk ki. A bormérők megtisztelve érezték magukat, ha kapujuk fölé odaszegezték a cégért és a fogyasztók is elégedettek voltak azzal a tudattal, hogy a nagy munkanélküliség idején nekik is van hivataluk. Sokszor bizony már világosodott, amikor hazakeveredtünk és elaludtuk az aznapi előadást. De bánta az ördög. Négy esztendő helyett tíz alatt azért befejeztük a tanulmányainkat. Még mindig elég korán ahhoz, hogy semmi hasznukat ne vegyük. Egyikünkből sem lett mérnök. Dzseki egyetemi tanárságig vitte, míg magam a napi események krónikása lettem, de még mindig ragaszkodunk az ősi erényekhez. A napokban kábelt, táviratot kaptam tőle Sopronból: „Olcsóbb lett a kékfrankos. Stop! Azonnal gyere. Stop. Dzseki. Stop.” Még mindig van fantázia a borban, csak nekem nincsen pénzem - arra, hogy néhány pofa ital kedvéért átrepüljem az óceánt. Mert máruccse megtenném. Egyszer hajvágásra gyűjtöttek a számomra az egyik budapesti redakcióbán. Nem nézhették, hogy lófarknyira megnőtt az üstököm. A gyűjtésből kikerült egy kishordő ser ára. Az Egyesült Államok új rakéta fegyvere Miért Enriqueta A világsajtó első oldalon közli a hirt, hogy az Egyesült Államok Cap'é Kennedy' kísérleti telepéről kilőtte „Poseidon” nevű legújabb rakétáját, amely egyszerre tíz atomfejet és ugyanennyi megtévesztő fejet szállít magával. Az atomfejek és a megtévesztő fejek a rakétáról egymással ellentétes irányba is útbaindíthatók, alig elképzelhető sebességgel. Az ellenség nem tudja kiszámítani, hogy melyik fejben van atomtöltet és melyikben nincsen és ennek következtében hamis nyomra kényszeríthető. A szakértők egyöntetű megállapítása szerint az Egyesült Államoknak ez a legújabb sikere meszsze maga mögé utasította a Szovjetunió katonai felkészültségét. A rakétákat atommeghajtásű tengeralattjárókba szerelik. A „Poseidon” rakétával egyidejűleg egy Minutemen-3 rakétát is kilőttek. Erről nincsen közelebbi leírás. Basilio? Új népszavazás Görögországban Patakosz görög miniszterelnökhelyettes bejelentette, hogy a görög kormány jóváhagyta az új alkotmánytervezetről döntő szeptember 29-i népszavazás lefolyásának rendjét. A rendeletből kitűnik, hogy minden görög állampolgárt törvény kötelezi a szavazásra. A szavazáson azonban nem vehetnek részt a külföldön élő görög állampolgárok, (kiknek zöme kommünista tevékenysége miatt hagyta el az országot). Az öt millió hazai választópolgár részére viszont kőtelező lesz a szavazás. A külföldi laptudósítők kérdéseire válaszolva Patakosz elmondotta, hogy a jelenleg háziőrizetbe vett politikusok is hallathatják szavukat az új alkotmány tervezettel kapcsolatban, ha írásban be■ Fogfájós patkányok A patkányoknak ugyanúgy fáj a foguk, mint az embereknek, s ugyanúgy szúvasodik. Ennek a megfigyelésnek alapján dr. Wagner amerikai orvos kidolgozta és patkányokon kipróbálta a fogszúvasodás elleni vakcinát. A kutatónak meggyőződése, hogy idővel sikerül megelőzni az embereknél a fogak romlását. Vita Ukrajna és Fehéroroszország ENSz tagságáról Ukrajna és Fehéroroszország hivatalosan az ENSZ tagállamai, de ugyanakkor á Szovjetunió „szövetségi” köztársaságai, ámi két évtizedig a világszervezetben enyhe mosolyon kívül különösebb gondot nem okozott. Most azonban U Thant főtitkárnak attól fáj a feje, hogy ténylegesen (és alkotmányosan) minek tekintse őket? A legutóbbi közgyűlés határozata TOKAJI ASZÚ The classic choice of connoisseurs throughout the world—peerless, golden, fragrant Tokay—with dessert or afterward. fry the other delicious Imported by VINTAGE WINES COMPANT Division of HEUBLEIN. Ine., N.Y.& sole agents ROYAL DUTCH AIRLINES ---------------------1--------------TEhevrolhíZ 1400 S. JEFFERSON--I BlOCK NORTH OF GRAV0I5; 2400 S. Jefferson I block North of Gravoi DEL ST. LOUIS SZIVÉBEN TEKINTSE MEG A GYÖNYÖRŰ 1968-AS . CHEVROLET AUTOMOBILOKAT NÁLUNK PR 1—0444 FOR THE BEST IN CARPETING EXPERT INSTALLATION SEE Ha szép, jé szőnyeget akar megbízható áron, akkor nem megy máshová. Kedvező részletfizetés! 6985 CHIPPEWA MI 7-3500 9420 W. FLORISSANT UN 9-1440 nyújtják tervezetüket az alkotmánytervezet vitáját irányító bizottságnak. A Pravda természetesen élesen bü-álja és támadja a görög junta eljárását és fasiszta diktatúrának bélyegzi a görög nemzeti kormány akcióját. Ugyanakkor elítéli a NATO-t és a Pentagont, hogy nem léptek erélyesen közbe és nem bojkotálják Görögországot. A genfi értekezleten részt vett szovjet küldöttség azzal a felhívással fordult a világ művészeihez és íróihoz, hogy bojkotálják a Görögországgal fennálló kulturális kapcsolatokat, A mexikói játékokon at blímpf* ák történetében először nem férfi, hanem sportoló nő gyújtja meg az olimpiai lángot. A választás Enri< queta Basiliőra esett. Vajon miért éppen őt jelölték ki? A rendező bizottság illetékese, Juan Manuel Gallastegui így indokolta meg a választást: — Basilio testesíti meg leginkább a mexikói embertípust — mondotta. — Enriqueta egyébként kitűnő sportoló, magasugrással, kosárlabdázással, s aztán tekézéssel foglalkozott, végül pedig a futásnál kötött ki. Ö nyerte a mexikói bajnokságot a 800 m-es síkfutásban, a 80 m-es gátfutásban pedig mexikói rekorder. Enriqueta Basilio húszesztendös, fekete hajú, fekete szemű, nyúlánk csinos lány. Négy testvére van, édesapja gyapotfarmer, aki fiatal korában maga is atletizált, akárcsak Enriqueta édesanyja. PESTI HUMOR Szabolcsi Miklós irodalomtörténész sírverse: Itt nyugszik e sírban Miklós von (de) Szabolcsi Bolsinak polgár volt, polgárnak meg bolsL szerint összehívta Genfbe az ENSZ nem nukleáris tagállamait, hogy megtárgyalják viszonyukat és védelmüket a nukleáris hatalmakkal szemben. Ha Ukrajna és Fehéroroszország önálló államok, akkor nekik is ott kell lenni, ha viszont beismerik, hogy a Szovjet (atom)hatalom keretébe tartoznak, akkor az ENSZ tagságuk válik problematikussá. KOMPLETT BANKSZOLGALAT 1901-TOL UNION National Bank OF EAST ST. LOUIS Collinsville at Missouri Ave. Kölcsönök házvételre — tatarozásra autökölcsönök — kereskedelmi kölcsönök 3 drive in windows — 1 walk-up window 2 ingyenes parking lot Minden betét $15,000.00-ig biztosítva F. D. L C. áltaL MORE GROW POWER ... on 6 months certificates 10,000 minimum 4%% on passbook savings Accounts Insured To $15,000.00 By Federal Savings and Loan Ins. Corp. We wish you: all a safe and happy 4th of July Holiday. STATE SAVINCS and Loan Association Collinsville & Missouri Ave. UP 5-5300 East St. Louis, Illinois CH 1-5300 8740 STATE STREET 4% Passbook Savings 5% on Savings Certificates ($1,000.00 MINIMUM) Bank By Mail Postage Paid Both Ways Deposits Insured to $15.000 by F.D.I.C. EAST ST. LOUIS, ILLINOIS EX 7—2122 VEGYE A LEGJOBBAT! Pénzt takarít és a legjobbat kapja, ha az országoshírű WESTINGHOUSE villanyfelszerelési cikkeket vásárolja. óriási választékún kvan. Westinghouse, Television, Stereo, Jéghűtők, Mosógépek, Szárítók, Freezers, Air Conditioners stb. — Könnyű fizetési feltételek. TRI-CITY RADIO CO. Sales & Service TELEFON: GLenview 2-6169 3130 NAMEOKI ROAD, GRANITE CITY, ILL. Eladunk és javítunk Westinghouse készülékeket Házat - lelket akar venni? Meglevő ingatlanát akar ja eladni? Keressen minket 2216 MADTSON AVE. GRANITE CITY, Illinois Telephones; TR 7-6108 TR 7-6108