St. Louis és Vidéke, 1967 (55. évfolyam, 1-26. szám)
1967-11-17 / 23. szám
1956-os Magyar Forradalom 11. évfordulóján Everett M. Dirksen szenátor fogadta a Magyar Szabadságharcos Szövetség képviseletében megjelent küldöttséget. Vitéz Baan, Tollas Tibor a Világszövetség társelnökei és Gereben István a washingtoni szervezet elnöke a jelenlegi magyarországi helyzetről, a Szövetség munkásságáról, terveiről, napi problémáiról, nehézségeiről tájékoztatta a befolyásos szenátort. A kép a Szövetség kiadásában és dr. Wagner Ferenc szerkesztésében megjelent The Hungarian Revolution in Perspective című könyv átadásának pillanatát örökíti meg. Dirksen szenátor elismerését fejezte ki a Szövetség munkásságát illetően és rámutatott arra a felelősségre, amely a kommunizmus gyakorlati módszereit egyéni tapasztalat alapján ismerő állampolgárokat terheli a közvélemény formálásában. Gratulált a könyv megjelentetéséhez mondván, hogy a kommunizmus attrocitásait, részleteiben és következményeiben tárgyilagosan, tudományos módszerekkel ismertető s ezért hatásukban nem felszínes müvek megjelentetése az olyan egyének vagy intézmények feladata, amelyek az igazság, az emberség és a szabadság megrendíthetetlen képviselői. Végül a szenátor biztosította a Szövetség képviselőit további támogatásáról és az ótthoni magyarokat arról, hogy áldozatukról, a szabadság egyetemes győzelméért vívott küzdelmükről a szabad világ lelkiismeretes, felelősségérzö vezetői nem feledkeztek és nem feledkezhetnek meg. Támadó flottát a Szovjetunió! Egy régebbi cikkünkben foglalkoztunk a szovjet-flotta egyoldalúságával. Azt írtuk, hogy a Szovjetunió nem rendelkezik stratégiai flottákkal, láthatóan megelégszik igen mozgékony taktikai egységekkel. Ez utóbbiak ragyogó példája az a Komár-típusú torpedócsőnak, amely a négy Styx-rakéta kilövésével elsüllyesztette Izrael két rombolója közül az egyiket, az Eilath-ot. Ezek a kis csónakok roppant gyorsak (50 mf/h) és rendkívül könnyen manöverezhetők. Ügyszólván nem is lehet konvencionális ágyúkkal tüzelni rájuk, mert gyors fordulásaik miatt nem lehet belőni őket. Mármost: megszólalt egy US admirális. William E. Ellis, az atlanti legfőbb szövetséges parancsnokság főnöke, azzal a szenzációs leleplezéssel, hogy a Szovjetunió elkezdte stratégiai flottájának megszervezését: elkezdett anyahajókat építeni. Ez a hír fantasztikus ellentmondást jelent a Szovjetunió eddigi haditengerészeti alapelveivel, amelyek csak a védelemre szorítkoztak. Az anyahajők ugyanis támadásra szolgálnak. Külön érdekessé teszi a szovjet anyahajók tervét, hogy azok nem jet-repülők, hanem helikopterek számára épülnek. Ez annyit jelent, hogy nem csak bombázásra, hanem csapatok partra tevésére is alkalmasak lesznek. A bombázást valószínűleg rakétákkal helyettesítik, amelyek éppen olyan hosszú távon használhatók, mint a hajőágyúk, vagy a hajóról felszállt jet-ek akciósugara. A Szovjetunió hallatlan szívóssággal növeli flottáját. Elképesztő, -iOgy a második világháború óta kb. 200 új rombolót, 25 cirkálót és több mint 400 tengeralattjárót építettek. A Jane’s Fighting Ships c. világhírű angol haditengerészeti évkönyv most megjelent 70-ik kiadása szerint: a Szovjetuniónak 50 atom- és 350 konvencionális tengeralattjárója van, míg az USA ezidő szerint 80 atom- és 127 konvencionális tengeralattjáróval rendelkezik. Mivel a tengeralattjárók is lehetnek a támadó hadviselés eszközei, ezt a nagy flottát is a stratégiai erőkhöz sorolhatjuk. Az Egyesült Államok azonban ezideig egyeduralkodó volt az anyahajók terén. Tizenhét támadó anyahajéjuk van és 36 kisebb, kiépít segítő könnyű anyahajójuk. Hogy az oroszok hány anyahajót készülnek építeni, nem tudjuk, de nyilván az India Óceán áthidalására szánják azokat, mert idáig sem az európai, sem a szibériai flottájuk nem nyújtőzkodhatik. Ez a tenger eddig üres volt számukra. Külön meg kell említenünk az óriási „halász”-flottájukat, amely kubai bázissal az Egyesült Államok atlanti partján operál, vlagyivosztoki bázissal pedig a csendes-óceáni partokon és a délkeletázsiai térségben. Ezek a radarral, elektrónikus eszközökkel és nagykapacitású rádiókkal zsúfolt „halász hajók” mindenütt nyomon követik az amerikai flottamozgásokat, sőt Cape Kennedy előtt is összeseregle-Rengeteg sző esik Vietnamról és Vörös Kínáról, de annál kevesebbet olvasunk és hallunk Csiang Kai Sek Nemzeti Kínájáról. Pedig Nemzeti Kína igen komoly hatalommá nőtte ki magát Délkeletázsiában az évek folyamán. Amikor 1949-ben —a későbbi US külügyminiszter — Marshall által „békés földreformereknek” képzelt Mao Cse-tungék megkapták az amerikai támogatást, Csiang Formóza, vagy kínaiul: Taiwan szigetére vonult vissza hadseregével. Magával vitte az antikommunista civil menekülök millióit és az eredeti kínai forradalmi szervezetet, a Kuomintangot is. Csiang felesége, a különleges intelligenciájáról és diplomáciai éleslátásáról közismert Mme. Csiang — Szun Yat Szén leánya. Ázé a Szun Yat Széné, aki 1911-ben elindította a kínai köztársasági forradalmat és akit a kínaiak olyasféle szent emberüknek tartanak, mint az indiaiak Ghandit. Csiang óriási energiával fogott hozzá Taiwan megszervezéséhez. Természetesen, amerikai segítséget kapott hadseregének újjászervezéséhez, mint a közgazdasági élet kiépítéséhez is. Mindkét vonalon mintaszerű munkát végzett és ma már Délkeletázsia egyik legszilárdabban megalapozott, jelentőségében egyre növekvő államává vált. A 13-14 milliós lakosság nagy része, természetesen, nagy Kínából származik. Csiang hadserege a legmodernebb, kitűnő kiképzéssel, fegyelemmel és határozott dedikációval anya-Kína felszabadítására készül a vörös uralom alól. Ez a hadsereg 600 ezer főt számlál és ezért — állandó veszélyt jelent Mao Cse-tungékra. Fokozza ezt a veszélyt, hogy Quemoi és Matsu szigeteket, amelyek csak öt mérföldre vannak a vörös szárazföldtől, szinte a világ legerősebb erődnek, valahányszor valami nagyobb űrhajózási eseményre készülődnek ott. Az anyahajók építése betetőzné a Szovjetunió világflotta tervét. Ez a hír riasztó figyelmeztető lehet az európai és amerikai politikusok részére, akik azzal csapják be önmagukat, hogy a Szovjetunió agresszivitása megszűnt és így nem lehet már ellenségnek tekinteni. Az új anyahajő-program azt bizonyítja, hogy ezek a politikusok nemcsak önmagukat csapják be, hanem a saját országaikat is. A szovjet-veszély nem szűnt meg, ellenkezőleg: egyre növekszik. A régi lenini csapda-tétel újból érvényesül: kisebb engedékenységgel eloszlatni a kapitalisták bizalmatlanságát és ezzel elgyengíteni ellenállásukat. Azután — hirtelen lecsapni rájuk. Milyen egyszerűvé válnék a Szabad Világ védekezése, ha ezek a politikusaink elővennék egyszer Lenin műveit és el is olvasnák azokat. jeivé építették ki. Ez a két sziget nemcsak Taiwan védelme, hanem még inkább a kínai szárazföld megrohanása szempontjából óriási jelentőséggel bír. Csiang hatalmas hadserege készen áll arra, hogy bármikor partraszálljon Kínában. Ez azonban csakis akkor valósulhatna meg, ha Amerika beleegyeznék, mert Csiangnak nincs olyan nagy csapatszállító flottája és légi támogatása, hogy egy masszív partraszállást végrehajthasson. De a lehetőség megvan erre, ha az Egyesült Államok hozzájárulna az akcióhoz. Ez a lehetőség a USA tartalékaduja Vörös Kína ellen és sok szakértő szerint ez a legfőbb oka annak, hogy Kína nem avatkozott bele eddig „önkéntesek” küldésével a vietnámi háborúba, mint ahogy azt Koreában tette. Ez idő szerint mintegy 60 ezer kínai munkás (vagy katona) dolgozik Északvietnámban a lerombolt utak, vasutak, hidak, repülőterek helyreállításán és valószínű, hogy bizonyos katonai berendezések fenntartását is ellátják. Elsősorban a légelhárításhoz tartozó radar-szisztéma és egyéb ilyen — nem aktive harcoló — posztokon lehetnek kínaiak Északvietnámban. De kétségtelenül meglepő, hogy Kína még csak azok ellen a légi támadások ellen sem tiltakozik erélyesebben, amelyek közvetlenül a határa mentén történnek. Fulbright és Robert Kennedy US szenátorok évek óta jósolgatják, hogy Kína beleavatkozik, ha a légi támadásokat a határáig kiterjesztik. Semmi sem történt. Akkor sem tiltakoztak Maóék hevesebben, mint általában, amikor a marinek partraszálltak a semleges zónában, pedig a békegalambok akkor már az óvóhelyre készültek. WILLIAM PENN SST életbiztosítási kötvényei a következő előnyös feltételeket tartalmazzák: 1. —Nőknél 3 évi kedvezményes díj. 2. —Kétszeres haláleseti dH- balesetből kifolyótagos elhalálozás esetén. 3. —Öt különböző osztalék-fizetés közül választhat a biztosított 4. —Orvosi vizsgálat nétküS felvétel, 0-45 éves korig. 5. —Biztosítást adónk 80 éves korig. 6. —Az egész család biztosítása egy kötvényben. 7. —Takarék-Uiztositás olyanok számára, akik öreg, nyugdíjas éveikről idejében és kellően gondoskodni akarnak. 8. —Biztosíték arranézve, hogy a tag bizonyos meghatározott időszakokban további biztosítást is vásárolhat, egészségi mivolta igazolása nélkül. AUAMI EUENÖSZÉS BIZTONSÁGOT JELENT AZ ÖN ÉS CSALÁDJA RÉSZÉRE! Részletes TeJvZágosáást készséggel ad helyi képviselőnk: DENNIS ACSAY — TELEFON: EV 2-5255 vagy pedig közvetlenül a Központi Hivatalnál: WllllAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION 429 Forbes Avenue Pittsburgh, Pa. 15219 yaffil. TÖBB MINT 100 AUTÖ Mpiilj ÁLLANDÓAN RAKTÁRON CHRISTOPHER-SOUTHWEST AUTO SALES Minden autójuk garántaltan “One owner”. Vásárolhat részletfizetésre olcsó hivatalos bank kamatláb mellett. PR 2-3600 2245 So. Kingshighway ST. LOUIS, Mo. Nemzeti Kína készenlétben áll! ST. LOUIS ÉS VIDÉKE 1967. Saving & Loan Association Home Office 14th & Cass Ave. Branch: Grand & Chippewa (Formerly Franklin S.&L. Ass’n) 12 DIFFERENT TYPES OF SAVINGS ACCOUNTS TO MEET YOUR NEEDS 5% on Savings Certificates Min. $5000 4V2% on Passbook Accounts Accounts Insured by F.S.L.I.C. JEFFERS0NGRAV0IS RANK OF ST. LOUIS 2604 S. Jefferson PR 1-8833 FULL BANKING SERVICE MEMBER F. D. I. C. SOUTH SIDE NATIONAL RANK IN ST. LOUIS • Drive-Up bankszolgálat. • Egy megállással minden banki dolgát elintézi. • Keressen fel bennünket minden banki ügyében. 3606 Gravois Ave. (Grand és Gravois sarkán) MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORP. Minden betét $15.000 erejéig államilag biztosítva van. NOVEMBER 17 V 3 North St. Louis Trust Company Grand at Florissant GA 14070 Olcsó autó kölcsön $4.00 egy évre minden 100 dollár után Safe Deposit Box Teljes bankszolgálat Member F. D. I. C. 5«/» kamatot fizetünk 12 hónapos Savings Certificate-re minimális betét 1,000 dollár Minden betét államilag biztosítva van $15,000 erejéig. Drive-in banking daily from 8:15 to 6 p.m. WEBSTER GROVES TRUST COMPANY 75 W. LOCKWOOD Webster Groves, Mo. 63119 WO 1-2400 F.D.I.C. A MEGENGEDETT LEGMAGASABB KAMATOT FIZETJÜK BETÉTJÉRE Hat hónaponként küldjük Önnek a kamat csekkeket 152 LEMAY FERRY ROAD (Mindenféle bankügyben) 9001 SO. BROADWAY (Walk-Up és Drive-Up) MElrose 1-5500 Member F.D.I.C. ALAPÍTVA 1884-BAN BOHEMIAN Savings & Loan Association 51/4% on 6 months savings certificates with a $5.000 minimum deposit 4%% OI* regular passbook savings Gravois és Morganford St. Louis 16, Mo. - VE 2-6300 BETÉTJE $15,000-IG ALLAMELAG BIZTOSÍTVA VAN UNITED SAVINGS and Loan Association (ezelőtt SLOVAN SAVINGS) Betétje $15.000 erejéig államilag biztosítva OSZTALÉK 4Vj SZÁZALÉK 5% On Certificates of Deposit with Minimum of $5.000 Main Office: Branch Office: 470 N. Kirkwood Rd. 1809 Gravois Ave. YO 4-9044 PR 6-8041 NOW EARN 5% on Passbook Savings Missouri Savings Association SOUTH AT 5006 Hampton Ave. VE. 2-6600 IN CLAYTON 10 No. Hanley Rd. VO. 2-3300 \ 5% ANTICIPATED DIVIDEND 4'/2% CURRENT DIVIDEND ;Su,s COUNTY FEDERAL SAVINGS & LOAN ASSOCIATION OF PINE LAWN 6125 Natural Bridge St. Louis 20, Mo. EV. 5-8072 j I