St. Louis és Vidéke, 1965 (53. évfolyam, 2-25. szám)
1965-03-12 / 6. szám
HireK A HUNYADI EGYLET február 27-én tartott farsangi mulatsága kellemes hangulatban folyt le. Ha nem is voltak ott sokan most azok, akik rendszeresen ott szoktak lenni, mégis egy igen kedves, baráti légkörben lefolyt mulatságról számolhatunk be. Andy Hochrein és zenekara már jól ismert és kedvelt muzsikája mellett minden vendég megtalálta szórakozását. Vigan ropták a táncot a táncolni szeretők, mások pedig társaságukkal elbeszélgetve, nótázgatva szórakoztak. MARX ANTAL és kedves neje szül. Schafnitz Madea ismert honfitársaink igen kellemes két hetet töltöttek rokonaiknál St. Catherines, Ont. Can.-ban. Marx-házaspár ott élő unoka öccsük Kitti Miklós február 27- én tartott esküvőjére utazott oda, de ott maradtak, hogy két héten át élvezhessék a kanadai tájak szépségét és rokonaik vendéglátó szeretetét. Február 27én volt a fényes, szép templomi esküvő, amikor Kitti Miklós Carol Sweeney-nek esküdött örök hűséget. LAGAGE LÁSZLÓ, Lagage János ujamerikás honfitársunk fia, február 27-én vezette oltárhoz a St. Mary of Victories róm. kát. magyar templomban szive választottját, a bájos szép Kovács Marikát, Kovács Nándor és neje ujamerikás honfitársaink nagyobbik leányát. A szép templomi esküvő után jó magyaros vacsora volt a család és közeli jó barátok részére a Kovács-család otthonában. Gratulálunk és kívánunk sok boldogságot az ifjú magyar házaspárnak. HAJÓS MARISKA és FÉRJE, Mr. és Mrs. Walter Ninker há-RÁDIÓ-HÍREK MINDEN VASÁRNAP DÉLUTÁN magyar rádióeló'adás van a KSTL rádóállomásról, 690 huliámhoszszón, délután 1 órától 1:30 óráig. NÓTÁSKÖSZÖNTÖK ÁRA $5.00. Előjegyzéseket elfogad: a rádió szerkesztősége. 1016 MOORLANDS DRIVE, St. Louis 17, Mo. — MI 7-6582. Bemondó: Dr. Dénes B. Lajos. Köszöntőjét leadhatja: Mrs. Vordtriednél, a rádió képviselőjénél is. Telefonszáma: FLanders 1-7217. LISTEN EVERY SUNDAY to the “Hungarian Gypsy Music Hour” on RADIO STATION KSTL-FM 98.1 megacycles 12:00 -1:00 P.M. and to the “Hungarian Melodies” on RADIO STATION KSTL-AM 690 On Your Dial 1:00 - 1:30 P.M. Telephone: Mission 7-6582 Mikor lesz újság? A ST. LOUIS ÉS VIDÉKE legközelebbi számai a következő sorrendben jelennek meg: MÁRCIUS 26. ÁPRILIS 9. ÁPRILIS 23. Lapzárta a megjelenés előtt VASÁRNAP van. Minden kéziratot kérünk akkorra beküldeni. Lapunk legközelebbi száma pénteken márc. 26-án jelenik meg melyre kéziratokat legkésőbb márc. 20-ig fogadunk el. OISI KÖZLÖNY” Beolvadt ‘ST. LOUISI HÍRLAP" és HUNGARIAN WEEKLY Consolidated with the “ST. LOUISI HÍRLAP” and “ILLINOISI KÖZLÖNY” 53rd YEAR. ST. LOUIS, MISSOURI 1965 MÁRCIUS 12. 6. SZÁM. rom felejthetetlenül kedves hetet töltött Florida különböző részein boldog házasságuk első évfordulója alkalmából. Meglátogatták Miamiban élő ismert honfitársainkat, Huszár Ferencet s kedves feleségét, akik igaz magyaros vendéglátásban részesítették a vendégeket. ŐSZINTE SAJNÁLATTAL hallottuk, hogy Firtos Mihály, régi ismert és köztiszteletben álló Madison, Ill.-i honfitársunk még mindig a Granite City St. Elizabeth kórházban fekszik. Kívánunk mielőbbi gyógyulást a kedves Mr. Firtosnak. CHABAY LÁSZLÓ, a helybeli Washington Egyetem zenei tanszékének rendes tanára nagysikerű hangversenyt adott március 7-én. Az egyetem Steinerg auditóriumát zsúfolásig megtöltő közönség igen feszült figyelemmel hallgatta a nagy énekművészt, aki Robert Wallenborn zongoraművész kísérete mellett négy sorozatban foglalt dalokat énekelt tökéletes tenorjával. Műsorán Haydn, Mozart és Schubert dalok mellett természetesen magyar dalok is szerepeltek, mégpedig Farkas Ferenc, Hajdú Mihály és Kodály Zoltán gyűjteményeiből. A nagy művész a maga közvetlen tolmácsolásával lebilincselte a közönséget tekintet nélkül arra, hogy a dalokat eredetiben, igy francia, német és magyar nyelven énekelte. Szűnni nem akaró taps és ováció követte egy-egy sorozatbeli dalok tolmácsolását, s a koncert végén kénytelen volt még két műsoron kivüli számot énekelni, mert lehetetlen volt ellenállnia a közönség újrázásának. Kár, hogy kevés magyar volt jelen, de akik eljöttek, azoknak élményszámba menő esetben volt részük. 27 milliót hagyott Princetonnak PRINCETON, N. J. — A 87 éves Mrs. Stanley P. Jadwin, aki az elmúlt október 4-én halt meg, 27 milliós vagyonát a Princeton Egyetemnek hagyományozta. Ez az összeg a második legnagyobb ajándék az Egyetem történetében. Az özvegy végrendeletében egy megfelelő emlék létesítését kívánta férje és fia emlékére a hagyományozott összegből. Magyar események naptára MÁRCIUS 13-án, szombaton este Vá 8-kor MÁRCIUS 15-1 EMLÉKÜNNEPÉLY a Magyar Házban, ünnepi beszéd, szavalatok, kórusszámok. Műsor után kávé, sütemény- szendvics kerül felszolgálásra. Belépti dij nincs. MÁRCIUS 14-ÉN, VASÁRNAP délelőtt %10-kor ünnepélyes magyar szentmise a Magyar Templomban, majd mise után, 1212-kor a Kossuth emlékmű megkoszorúzása. A SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS MAGYAR EGYHÁZKÖZSÉG OLTÁREGYLETE minden hónap harmadik vasárnapján mise után finom magyar ebédet szolgál fel, melyet kellemes társasjáték követ. Szeretettel várják a magyarságot az Oltáregylet tisztviselői és tagjai. Nemzeti dal — Irta: Petőfi Sándor — Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart. És mi mégis láncot hordunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ős apáink, Kik szabadon éltek haltak. Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Talpra magyatA hi a hazái Itt az idő, most vagy sohítX Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! — A magyarok Istenére Esküszünk, \ Esküszünk, hogy rabók tovább Nem leszünk! Sehonai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Márciusi ünnepség Múlt számunkban már jelentettük, hogy az ez évi márciusi ünnepség e hó 13-án, szombaton este y28 órai kezdettel lesz a Magyar Ház nagytermében a Magyar Művelődés Barátai és a Magyar Ház Egyesület közös rendezésében. Az ünnepi műsor a következő: Az ünnepi estet az amerikai és magyar himnusz nyitja meg, s ezeket a közönség maga énekli. Ezt követi Jaeger Györgyné szavalata, majd Nt. Kallós Árpád két énekszáma. Az ünnepi beszédet dr. Krúdy Elemér — néhai nagy elbeszélőnk, Krúdy Gyula dédunokája — mondja, s ehhez csatlakozik Petőfi Nemzeti dala, melyet St. Lcuisban először szavaló kórus ad elő ht. Kallós Árpád betanításában. A műsor további részében Dómján Éva és Karácson Jáa Magyar Házban nos énekszámait, valamint Csávossy Leó “Március idusán” c. költeményét fogjuk hallani dr. Kührner Béláné tolmácsolásában. Befejezésül a közönség a Kossuth-nótát énekli el. Az összes énekszámokat dr. Dómján Ferencné kiséri zongorán. Műsor után a büffében kávé, sütemény és szendvics áll a közönség rendelkezésére. Belépti dij nincs, minden magyart örömmel várnak. Külön névre szóló meghívókat nem bocsájtanak ki. — Vasárnap a szentmise után, délelőtt féltizenkettőkor lesz a Kossuth emlékmű szokásos megkoszorúzása. Szeretettel kérjük a város magyarságát, hogy a megkoszomzási ünnepségen is minél nagyobb számban vegyenek részt. Magyar szinmü — Könnyű László legújabb kiadványa a “KEZDŐDIK ELÖLRŐL” cimü szinmü, mely az Amerikai Magyar Szemle ezévi első száma. A szerelmi darab ára 1.25 $. Műkedvelők 10 példány rendelésével válthatják meg az előadási jogot. A szerkesztőségben ugyancsak kapható Könnyű László ausztriai Német verskönyv verseinek német kiadása: “GEDICHTE VON ÖSTERREICH”. A verseket Vincenz Margit neves német írónő fordította. Ára 1.25$. A kiadványok a pénz előzetes beküldésével megrendelhetők a következő címen: The American Hungarian Review, 7421 Rupert Avenue, Richmond Heights, Missouri, 63117. Ismét vád alá került az amerikai kommunista párt A vád, hogy elmulasztotta a regisztrálást. Washington. — A szövetségi esküdtszék ismét vád alá helyezte az amerikai kommunista pártot, mert elmulasztotta a regisztrálást, mint kommunista célú szervezet. Az uj igazságügyminiszter Nicholas Katzenbach azzal vádolja a kommunista pártot, hogy elmulasztotta a regisztrálást február 13 és február 23- ika közötti 11 napban. A párt nem jelentette be tagjainak nevét és lakását, a pénzügyi helyzetét, mennyit vett be és mennyit költött el. A régi vád tárgyalását március 15-ikére tűzték ki. RÓMA és Moszkva előzetes szerződést kötött rendszeres légiforgalom létesítésére a Sovjet Aeroflat Company és az Italy’s Alitalia Line között. Elismerés Dr. vitéz Kézdy Vásárhelyi Béla Árpád-aranyérmes történészt és cimertudóst, Emst August Lippe herceg, a Lippe herceg Rózsa Rendje nagykancellárjává nevezte ki. A közel 70 évvel ezelőtt Leopold Lippe herceg által alapított rendet szigorú elbírálás után, méltánylást érdemlő, kiváló teljesítmények elismeréseként adományozza a Lippe-ház feje. A magyarbarát Lippe herceg elismerésével dr. v. Kézdy Vásárhelyi személyében az első magyarszármazási rendtag került be a vezetőségbe. Dr. vitéz Kézdy Vásárhelyi résztvett a tavaly december elején tartott Nobel-dij kiosztásának ünnepségein a Máltai Lovagrend hivatalos képviseletében. A holland kormány lemondott A holland kormány benyújtotta lemondását, miután nem tudta megoldani a kérdést, hogyan helyezkedjék el a kereskedelmi rádió és a televízió már meglévő “broadcasting systémájában”. A hollandi nagykövetség “pirate” kereskedelmi moziállomásokat akar: hallgatásra és nézésre. A világ-kiállitás magyar napja Szeptember 18-án, a newyorki világ-kiállitás “HUNGARIAN NEW YORK STATE DAY”-é nyilvánították. A tiszteletadási nap elnöknője Mrs. Maria Molnár, amint az január 28-iki nyilatkozatában Frederic B. Vogel, a különleges események igazgatója nyilvánosságra hozta. Ezen a napon személyek és csoportok bemutatkozása lehetővé vált. A vonatkozó igények közlendők az elnöknővel az alábbi címen: Mrs. Maria Molnár, 30-30 83rd Street, Jackson Heights 72, N. Y. A múlt év nagyon sikeres évadjának kb. 1800 csoportban csaknem 70,000 személy mutatkozott be, zenekarok, népi táncosok, sport bemutatók, bemutatkozásaikkal a világ-kiállitást egyik legnépszerűbb szórakozó ponttá téve. 1964-ben a világ-kiállitásnak több, mint 12 millió látogatója volt. SURÁNYI UNGER TIVADAR PROFESSZOR KÖNYVE Surányi Unger Tivadar, ismert régi politikus és közgazdász, aki a háború előtt Budapesten, a háború alatt Syracuseban (N. Y.), a katolikus egyetemen volt, jelenleg pedig Nyugat Németországban, Göttingenben egyetemi tanár, nagyszabású forrás munkát adott ki egy stuttgarti nagy könyvárus cég gondozásában a “Keleteurópai országok gazdasági helyzetéről”. A németországi sajtó meleg elismeréssel méltatja a müvet, amely a kommunista erőszakurálom alatti kelet-európai országok, elsősorban Magyarország gazdasági életének az utóbbi húsz évbeni viszontagságaival foglalkozik kiváló szakértelemmel. EGY SZÁL VIRÁG DR. ARTHUR A. CLYNE EMLÉKÉRE A tavaszra készülő bimbófeslésbe, az aranyos szélű vándorfelhők versenyfutásába, a feszülő ébredés felséges szinfoniájába fájdalmas hurok rezdülnek bele. Március 8-án múlt el egy éve, hogy drága testvérünk, Dr. Arthur Clyne volt Bellevillei magyar orvos örök álomra hunyta le jóságos szemeit. -A nehéz órák keserűségét csak lassan-Iassan szitálja be az idő, az évek hozta megnyugvás, a Hívőt jutalmazó isteni kegyelem. — Igen, a megnyugvás a hitnek minden sebet enyhítő balzsama, a krisztusi ujjak gyógyító érintése, melyben ott van az Ígéret, a biztatás: egykor Benne mindannyian, kik hisznek találkozunk. DR. DÉNES B. LAJOSNÉ Henry Cabot Lodge ismét Vietnamban Washington. — Johnson el- ■ nők a republikánus Henry Cabot Lodget nevezte ki mint személyes képviselőjét a Dél Vietnam-i álllapotoknak kivizsgálására és jelentéstételre egynéhány napon belül. Mr. Lodge GOP. jelölt volt az alelnökségre a republikánus listán és egy évig volt Amerika i képviselője Saigonban. Mr. Lodge mondotta az újságíróknak, hogy ő teljes mértékben támogatja Johnson elnök munkáját, ő most ezért megy Dél Vietnamba, hogy felülvizsgáljon mindent abból a célból, hogy nem-e mulasztottunk el valamit, amit meg kellett volna tenni? Msgr. Szabó János ünneplése New Yorkban New York. Rév. Msgr. Szabó János pápai prelátus, püspöki helynök, a South Bend-i Magyarok Nagyasszonya Egyházközség plébánosa tiszteletére, a new-yorki Pierre Sapphire szálloda dísztermében, az Amerikai Magyar Katolikus Liga fogadást rendezett, 10 éves elnöki jubileuma alkalmából és egy diszes bronz emléktáblával tüntette ki az ünnepeltet. Schell Péter beszédében rámutatott azokra az eredményekre, amiket a Magyar Katolikus Liga, Msgr. Szabó vezetése alatt ért el. Swanstrom püspök volt az ünnepi szónok, aki hangsúlyozta, hogy a Liga tagjai és az amerikai magyarság büszke lehet, hogy Msgr. Szabó személyében ilyen vezetőt talált, akinek különösen a menekültek tízezrei lehetnek hálásak, amit értük a Magyar Szabadságharc óta tett. A püspök ur beszéde után Végváry Neuman Ede nyújtotta át Msgr. Szabónak a Liga ajándékát. Msgr. Szabó meghatva köszönte meg az ünneplést és hangsúlyozta, hogy amit tett, azt az Egyházunk és a kommunista elnyomás alatt szenvedő Magyarország iránti kötelességből végezte és ilyen célok érdekében igyekezni fog a jövőben is mindent elkövetni. Beran bíboros Rómában 1939 nyarán SS. katonák Dachauba hurcolták Beran József prágai katolikus papot, aki azt hirdette, hogy “a nácizmus az Antikrisztus bibliája.” Dachauban utcákat sepertettek és latrinákat tisztittattak vele. Az 1945-ös náci összeomlás uán hazatért és érsekként Csehszlovákia prímásává szentelték, de nem volt hajlandó bármit is feláldozni egyháza szólásszabadságából és újra fogságba került. Teljes tizenöt évig volt kommunista internálásban és őrizet alatt. Pál pápa nemrég bíborossá nevezte ki. Elhagyta országát és február végén részt vett Rómában, a 27 uj biboros történelmi egyházi pompával végbement felavatásán. Nem tér vissza Csehszlovákiába, hanem a Vatikánban jut magas hatáskörhöz. — Mindszenty bíborosnak tudvalévőén ugyanezt ajánlották fel és a magyarországi kommunista erőszakkormány hajlandó is lett volna oly megoldásban együttműködni, hogy a budapesti USA követségen politikai menekültként tartózkodó Mindszenty biboros elhagyhassa az országot. A Vatikán Mindszentyre bízta a megoldást, de Mindszenty azt válaszolta, hogy népe mellett, Magyarországon kivan maradni. A német költségvetés rekord magas Benn, Németország. — Szabad Németország kormánya megerősítette a nemzeti költségvetés összegét 15,975 billiót, a legmagasabbat a Köztársaság történetében. A védelmi költség a legmagasabb tétel a költségvetésben.