Sportkiadás, 1956. október

1956-10-07 [0897]

/Bolgráft és Moszkva után. 4.folyt,/ pálfi/Hr/Jné Hr Az őszi idény öt nagy erőpróbája közül a harma­dik t is sikeresen oldotta meg vasárnap délután a magyar labda­rugó válogatott: Belgrád és Hoszfcva után Párizsban is'győzött, A mérkőzés mindvégig érdekes, izgalmas volt,- A játék irama és szinvonala azonban időszakonként v-.ltavozott # A 90 perc birála­fát azonban egy mondatban ís össze lehet foglalni: ezen a mér­kőzésen a magyar labdarugó válogatott minden részében jobb volt és teljesen megérdemelten zerczto meg a győzelmet. Hozzá lJict még tenni azt is, hogy oz a győzelem a gólhelyzetek alapján meg nagyoboaranyu is lehetett volna, t$Lan két gól különbség fejezné ki legjobban a játék képét. A magyar ogyüttos a mérkőzés olso hut z percében nagyszerűen játszott, ágy re -másra teremtette a helyzeteket, de mar evkor -lőre vetette árnyékát, hogy a bufejezésokkcl oguttal baj lesz. A felidő vöaep~n fel jöttev a frnci.dk is, dc szórványos ée általában ogyon-»l~g kozdoményozvtt rohamait a Bagyar vedelem aránylag könnyebben rombolta. A második félidő elejw-n megszerzet-c gyors gól ut.~n ugylátózott, hogy a 4.agyar csapat most mar egymásután szerzi továboi gólj-it, a gyors kíogyunlitő gól azonban egy időre ismét megzavarta az együtt ost. A második félidő utolsó felórájában azonban mar ismét a magyar osapat volt az ff ur w a palyáh-és~a jól megérdemelt második gól ­lal sikeresen fejezte be párizsi útját. A francia együttos~a mérkőzés első .percétől latható/on a védelemre összpontosított s^czzel időnként kiogym­15 tetté tudta tenni a játék képét, de végeredmény hon a nagy munkában egyszer-kétszer megingott és oz elég volt a magyar csatároknak. A magyar együtt ősben Gro sics kissé idegosen kezdett, később azonban több nagy bravúrral bize nyitotta "be kiváló k-posségét, A hatvédhármas nna f-ltünuen, de- megbíz­ható n látta «1 feladatát. Bozsík bizonyult a mezőny leg­jobbjának, Teljesen uralt - a mezőnyt s ezúttal a védokező munkája legalább olyrn jé volt, mint a támadás építése* Bore, A dí derok-san küzdött, folug a védelemnek segített sov^-t. /Folet.köv,/ fos

Next

/
Oldalképek
Tartalom