Sportkiadás, 1949. november

1949-11-05 [0821]

/Óriási sákarrol mutatták "bo .»» 2* folyt,/ VG/3z Mo A helyből magasugrás és'a helyből hámaöugrás gyakorlatai csak kísérleti bemutatók voltak. Ezek az idén még nem szeropelnek probázószámkónt,* Hasonlóképen a nagyméretül u.n* " "medicin" labdával val4 súlylökés," amelyet 4 férfi és 4 négy nőhall*. gató mutatott bö^' som próbázószám volt," kizár élag kisérloti bemu­tatónak szánták^ Két; hót tagból álló -férfi'ós női - csapat közötti váltófutás szerepelt a következő műsoron* Itt a'versonyzők egy-egy kört futottak ós kézráütéssol váltották egymást., "Az állóképesség! próbákat továbbra is a szabád.* ban kell végrehajtani -hirdette a hangosbeszélő; A gyál oglást'; : amely mind a férfiaknál, mind a nőinél 3-3 km-t jelent'; 1 esős; vagy esetleg, havas időben is a' szabadbon koll lobonyolitani* A próbóztató biztosok másfél kilométeres legyalogolandó távot jelölnek ki;amelyot' két szer koll teljesíteni. Az útvonalon ellenőröket koll felállítani;' akik figyelőmnél kisórik a gyaloglókat." A megj elöntők azzal' a tudattal hagyták el a bemutatók után a Nemzeti Sportcsarnokot', hogy a már eddig is nagy sikerrel járó MHK prébázásokat a fodott-csarnokokbán;' a téli idény­ben is nagy lelkesedéssel folytatják a jelentkezők, /MTl/ -•- , Tartalék-bajnoki labdarugó mérkőzések Mo/Sz Mo Az NB I.osztályú labdarugó egyesülőtök tartalék­csapatainak bajnokságában szombaton délután három mérkőzést játszot­tak lo„ - " ' Ferencváros II. ~ Salgótarjáni Tárna II, 4:5 A«0/ Üllői-ut*JjOtókvezető: üaí'ir.. A Ferencváros az útbls& nogyodőraban fordítottá meg a vesztésre álló mérkőzést, Góllövői Guba /2*,' egyot 11-ősből/,' Ombódi és Tokét I,;' ille tvo Polgár J2 /. Újpest II, - Előre ll t 2:1 A:0/» Sport-utca, Játékvezető. Fenyő, A kapu előtt határozottabb Újpest mogérdemolten győzött, Gdllövő: Bors ós Suhai, illetvo Tiszai* ' Kispest II, - MTK II, l.Ö A»o/ Kispest. Játőkvozotö; Ohornyhké Az MTK az olső félidő lO, percétől kezdve Horváth sérülése miatt 10 emberrel játszott. Góllövő: Cserjés, /MTI/ " w

Next

/
Oldalképek
Tartalom